Pagan's Mind: God's Equation
írta garael | 2007.11.13.
Megjelenés: 2007
Kiadó: Limb music
Weblap: www.pagansmind.com
Stílus: progresszív metal
Származás: Norvégia
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Jóllehet a progresszív metal napjainkban már nem képes olyan forradalmi innovációra, mint a kilencvenes évek közepén, ám a stílus népszerűsége által megszülető csapatok tömegei az átlagos formációk mellett mindig kitermelik azokat sikerre éhes zenekarokat, melyek ha nem is az első ligában, ám "underground" szinten élvezetes és nívós albumokat képesek lerakni az asztalra ( melyek gyakran példát mutathatnak a kissé fásult élmezőnynek is). A Last Tribe, a Redemption, a Circus maximus, ,az Amaran's Plight, a Dreamscape, a Mind's Eye, a Vanishing Point idei albumaikkal bizony jó pár gólt lőttek a nagyágyúk - Dream Theater, Shadow Gallery, Queensryche - hálójába, jóllehet a Threshold és a Last in Tribe régi fényüket idézve rukkoltak elő újabb ragyogó produkcióval - ám megkockáztatom, hogy az újabb reménység mellett bizony klasszis megoldások kellenének a győzelemhez. A Pagan's Mind az a csapat, melynek gitárosát jóval többen ismerik, mint magát a zenekart: Jorn Viggo Lofstad számtalan projectben - többek között Jorn mester mellett -bizonyította, hogy jellegzetes gitársoundja és játéka képes a halványabb produkciókat is egy osztállyal feljebb emelni. Lofstad azok közé a gitárosok közé tartozik, akiknek a dal nem a gitárszóló szükséges, ám néha elhanyagolható körítése, Impellitterihez hasonlóan képes teljes kompozíciókban gondolkodni, és ha szükséges, alávetni magát a dramaturgia kívánta esetleges háttérbe szorulásnak is. Mindezek mellett nem szabad azt hinni, hogy a pogányok egy amolyan egyemberes banda, ahol az értelmi szerző cserélhető végtagokként bánik társaival - az együttes megszólalásában, zenei világában mindegyik zenész képes kiegészíteni, hozzátenni valamit a megteremtett produktum hatásához. Nils K. Rue, az énekes műfajának egyik legjobbja - tehetsége bőven predesztinálhatná arra, hogy Lofstadhoz hasonlóan több projectben is részt vegyen - persze remélhetőleg a Pagan's Mind is képes lesz a nagy áttörésre, és az első osztályba történő bekerülésre - márpedig jelen recenzió tárgya mindenképpen megerősíti ennek lehetőségét. The Good Equation konceciójában a legutóbbi albumhoz szervesen illeszkedik, bár a zenei komponensek arányában megfigyelhető némi változás. A csapat mindig is szerette power jellegét kihangsúlyozni, ám a szigorú hangvétel most igazán előtérbe került - a progresszív részek is olyan keménységgel dörrennek meg, melyek gyakran szinte thrash-es vágtába sodorják a gyilkos riffeket. Az Atomic Firelight plasztikusan bizonyítja, hogy a csapat képes a modern metal könyörtelen keménységét progresszivitásba integrálni, csakúgy, mint az Alien Kamikaze hisztérikus monotonitásába olvasztott újkori Megadeth riffáradata - szerintem ezek a számok már meghaladhatják az átlag power metal hallgató tolerancia szintjét is. Lofstad jellegzetes gitársoundja újból dehumanizáló, cyber világot teremt, melynek hatását az éteri dallamok visszhangként erősítik fel. A szigorú részek mellett persze rengeteg apró finomság is megbúvik a dalokban - példának okáért hallgassuk csak meg a lemez címadó számában megbúvó Operaház Fantomja részletet, vagy a Painted Skies filmzenei, Sabbathos intrójába beledörrenő hangrakétát - , ám úgy érzem, a lemez esetében az igazán élvezetes pillanatokat a dübörgö riffek, és a jól sikerült dallamok ambivalenciája adja. Nils K. Rue fantasztikus teljesítménye mindenképpen megérdemli legalább egy árnyéktrón felállítását: ha kell, bársonyosan simogatóan andalít, ha kell, egy hisztérikus Halford agreszivitással állítja vigyázzba a hangreceptorokat. A riffek kevésbé táplálkoznak a tradicionális powerből - erejük a modern metal ipari szörnyetegeit idézik - elidegenítő hatásukat csak fokozzák a billentyűs sci-fi jellegű aláfestések és a gyakran speed metalt idéző kétlábdobos pörgetések. Érdekes módon az elszállós részek egyáltalán nem a pszichedeliát idézik: inkább a progreeszívebb heavy metal csapatok epikus szemlélődését juttathatják a hallgató eszébe. Az album egyik külön csúcspontja a Hello Spaceboy, melyet eredetileg David Bowie adott elő - nos, a Pagan's Mind értelmezésében az űr fogalma igazodik az új évezred szuperszonikus elképzeléseihez, úgy gondolom, ez a szerzemény igazi unikumot jelenthet a feldolgozások évében.
Legutóbbi hozzászólások