Ossian: Örök Tűz
írta garael | 2007.09.19.
Megjelenés: 2007
Kiadó: Hammer Records
Weblap: www.ossian.hu
Stílus: heavy-power metal
Származás: Magyarország
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Az Ossian megítélése olyan attitűdökkel rendelkezik Magyarországon, mint hazánk politikai élete, vagy nagyon szeretik, vagy gyűlölik, vagy elismerik évtizedek óta tartó munkásságát, vagy kacagnak a sablonoknak tartott zenei és szövegi megoldásokon, Paksi Endrét pedig vagy karizmatikus frontembernek tartják, vagy utat tévesztett, a múltba merevedett zenésznek. Középút nincs. Az persze leszögezhető, hogy ha valami, vagy valaki ennyire ellentétes és végletes reakciókat tud kiváltani, biztos tartalmaz valamit abból, ami a művészet sajátja, még akkor is, ha a sarlatánság és a művészi kifinomultság válaszvonala igencsak vékony. Ellentétben előbb leírt szavaimmal, jómagam nem tartozom sem a rajongók, sem a"cikizők" táborába: az együttes által képviselt zenei stílust szeretem, csakúgy, mint a jellegzetes, "Ossian" -os dallamfordulatokat, a néha paneles, ám vitathatatlanul ragadós zenei témákat. Ugyanakkor Paksi Endrét énekesként nem tartom annyira jónak, mint a koncertek frontembereként, és az Ossian szövegi-és zenei világának mozgatórugójaként, az viszont igaz, hogy vokális teljesítményében az eltelt évek ellenére sem történt negatív irányba történő elmozdulás. Jelen stúdióalbum a megszokott évenkénti lemezkiadási periódust megtörve egy évnyi "rápihenéssel készült el, ami - szerencsére - meg is látszik a produktumon: zeneileg régen sikerült ennyire friss, ám jellegzetesen Ossian-os dalcsokrot kapnunk, melyben ott van a korai évek "fiatalos vadócsága", és az érett együttes komótosabb, célirányosabb slágertolmácsolása. A nyitó szám rögtön olyan intenzitással dörren meg, ami a banda történelmének talán legkeményebb tételét eredményezi - melyhez persze hozzájárul az egészséges, harapós megszólalás is, - az azt követő Fortissimo pedig szinte Prongos riffel veri le a szinkópát a fejekben. A "keményebb vonulathoz" tartozik még az amerikai power riffel operáló Szívvel-lélekkel, illetve a doomos hangulattal kezdő, ám bólogatós törzsi témába forduló Életre-halálra (XXI. Század II.), vagy a Fihgt-os durvulattal végigrekesztett, beszédes című Álarcosbál. A dalok nagy erénye, hogy a szigorú "baltázás" mellett a dallamok is ülnek, egészséges egyensúlyt találva a megjegyezhetőség és az adrenalin - fokozás kettős követelmény rendszerében. Az Ösztön-börtön a gyújtópontban zenei világának egyszámos eszenciája, az Elmúlás kertjében pedig a Végállomás Hotel Tony Martinos epikus líráját idézi, fantasztikusan eltalált dallammal, remek hangulati tolmácsolással. A Trianon hagyományosabb heavy metal riffjei az Alkony előtt ütemeivel alkot egy párt, csöndes elégiával vonva be az ortodox heavy témákat. Úgy gondolom, hogy az eddig leírtakból kiderült, a zenei teljesítménnyel maximálisan elégedett vagyok: a dalok jóleső nosztalgiával , ugyanakkor modern agresszióval teremtik meg a hagyományos Ossian világot, a banda történelmében lerakott albumok muzikális pozitívumainak kiemelésével, és egy leheletnyivel több szigor használatával. Ugyanakkor képtelen vagyok elmenni a szövegvilág számomra torz beállításain. Tudom, hogy az együttes a globalizáció ellenes értékek lelkes tolmácsolója - esetenként jelentős politikai érzülettel - , ám úgy érzem, ebben a szerepkörben képtelenek árnyaltan fogalmazni, az általuk lefestett kép mintha csak egy Frank Miller képregényből ugrott volna elő, melynek színkészlete a fekete.-fehér passzteljeiből áll. A művészi szabadság sajnos együtt jár egyfajta felelősséggel is: ha témáiban a valóság kérdéseit akarjuk boncolgatni, nem elég saját érzéseinkből táplálkozni, mert óhatatlanul is "átpolitizáljuk" gondolatainkat, ami ilyen egypólusú - paneles - szövegvilágot eredményez.
Legutóbbi hozzászólások