The Poodles: Sweet Trade
írta garael | 2007.09.14.
Megjelenés: 2007
Kiadó: King
Weblap: www.poodles.se
Stílus: hard rock
Származás: Svédország
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
A svédországi pudlik visszatértek, és mérgesebben ugatnak, mint valaha! No, persze ismert házikedvenceink nem változtak vérfarkassá - arra ott van a Powerwolf - , de a tartós koncerttréning izomnövesztő hatásai azért elég szépen megmutatkoznak. Jóllehet, ez a kutyus nem biztos, hogy ennyire fickándozna a külső dalszerző gazdi nélkül, ám oda se neki, inkább egy önállótlan öleb, mint egy szőrét vesztett, acsarkodó ridegfarkas. A svédek persze nem is tagadhatnák popos gyökereiket, rögtön az első, állati ütős nóta refrénjét akár a valamikori ABBA is magáénak vallhatta volna, no persze nem ilyen staccato, szaggatott metálos riffeléssel, mely talán a legnagyobb előrelépést jelenti a múltkori albumhoz képest. Az egységesen dinamittal teli tempó a Streets Of Fire alá is egy glam-esített US Power riffet pakol, némi keleties vontatott dallamvezetéssel, mely aztán úgy változik slágerbombává, hogy az ember akaratlanul is eldobja a kutyusnak a csontot. A Seven Seas énekeltetős refrénje tuc-tucos ütemekkel veri le a szinkópát a fejekbe, az énekes, Jakob Samuel pedig a példaképekhez méltón sikítja ki a sorokat. Lemezen nagyon jól teljesít a srác, hangja alapján egy tökös metal csapatba is nyugodtan beleférne, igazi, nagy terjedelmű, kissé karcos vokálja az album másik nagy erőssége. A Walk The Line hasonlóan refrénközpontú, dinamikus nóta - a lemez nem éppen gitárszóló domináns, itt kérem szépen inkább fütyülésre, mintsem léggitározásra van kényszerítve a hallgató, csakúgy, mint a következő, kissé amerikai ízű Thunderball -nál, és a Bon Jovisan induló, stadionrockos Reach The Sky-nál. A We Are One aztán egy gyönyörű, paneles, kissé Bonni Tyler -es lassú, olyan kiszámítható refrénnel, ami avitt jelege ellenére is önkéntelenül dudorászásra kényszerít ( persze biztosan vannak olyanok is, akik ekkor vágják sutba az anyagot). A Without You folytatja a lágyabb húrok pengetését, és az ABBA-s zongorafutamokat - ez a pudli bizony odanyal /bocs/ a nőstény cicáknak is. A következőkben is hasonló metódus szerint nyílnak ki a sláger virágok, talán egy kissé kevesebb tövissel, mint az album első felében. A végére, úgy érzem, becsúszott pár töltelék nóta, melyeket a hasonló dalszerkezet, tempó miatt túl egyformának találok - talán a refrénjük is túlontúl kiszámítható - , ám úgy érzem, tisztességes munkát végeztek a srácok s mind a rádiók, mind a hölgyrajongók szívesen az ölükbe fogják venni kedvenc pudlijukat.
Legutóbbi hozzászólások