Kedvenc lemezeim – The Replacements: Dead Man's Pop

A kezdetben nyers punkban utazó, majd a tisztább, rockosabb megszólalás felé forduló The Replacements viszonylag rövid, de annál zajosabb pályafutásának legsikeresebb albuma 30 évvel ezelőtt jelent meg. Az évforduló alkalmából olyan box-setet dobtak össze, amin újraértelmezték az eredeti anyagot, hozzácsaptak egy ritkaságokat tartalmazó bónusz CD-t, meg még kettőt egy sose hallott koncert felvételével, meg az újraértelmezést bakeliten is, meg bakelitméretű fotóalbumot rengeteg infóval. Így kell ünnepelni!

Nincs nagy rajongótábora hazánkban az 1979-ben, eredetileg The Impediments néven megalakult minneapolisi bandának, és igazából Amerikában se lettek soha a rádióállomások kedvencei. Eleinte inkább voltak hírhedtek balhéikról, az egyik templomi koncerten elkövetett részeg randalírozás miatt tiltólistára is kerültek, emiatt változtatták meg a nevüket The Replacementsre, és a zajosan nyers, őszinte punkzenéjükkel idővel komoly ismertségre tettek szert az underground szcénában, végül szerződtette őket 1980-ban a Twin/Tone Records.

Működésük 12 éve alatt 7 stúdiólemezük jelent meg, az 1984-es ’Let It Be’ szerepel a híres ’1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz’ kézikönyvben, tehát nyomot hagytak a zenéjükkel is a rocktörténelemben.

A ’Dead Man’s Pop’ című kiadványnak más az előzménye és az apropója. Menjünk vissza 1987-be! A banda – már bőven a Warner-labeles szerződés birtokában – ellopta a Twin/Tone irodájából az első 3 album mesterszalagját, és az egészet bevágták a Mississippibe. (Erre nem mindenki emlékszik tisztán, de a teljes igazsághoz tartozik, hogy igazából a biztonsági mentéseket csórták el, szóval a dolog következmények nélkül maradt, de a sztori rátett egy lapáttal a csapat legendásan zakkant imidzsére.) Rá egy évre, mikor már a ’Don’t Tell A Soul’ album befejező munkálatainál tartottak, annak meg a stúdióból fújták meg a szalagjait, de azok végül megúszták szárazon.

Annak ellenére, hogy ez az album lett a The Replacements legsikeresebb megmozdulása, a fickók sose voltak elégedettek a hangzással, és a megjelenés 30. évfordulóján nagyot alakítottak egy újrakiadással, amely gyönyörű LP formátumot kapott. Benne az eredeti felvétel eredeti elképzelés szerinti újrakeverésével, és a dalok eredetileg megálmodott sorrendjével, mindez CD-n és bakeliten, igényes 20 oldalas fotóalbummal, rengeteg nyomtatott információval.

Hab a tortán a plusz 3 CD, amelyből az első ritkán játszott és kiadatlan felvételeket tartalmaz, egyedül a Talent Show demóverziója és a Slade legendás Gudbuy T’Jane-jének a feldolgozása jelent meg egy korábbi újrakiadáson.

A második-harmadik plusz CD-re a ’Don’t Tell A Soul’-turnén elcsípett koncertfelvétel került, amelyet a University Of Wisconsin-Milwaukee-n rögzítettek 1989. június 2-án. Na, ez még sehol sem jelent meg hivatalosan, de menjünk sorban az anyagon!

Az eredeti stúdiólemez már egy letisztultabb zenei világot közvetítő, nyugisabb anyag, alig van nyoma a kezdeti dühös punk korszaknak, sok Beatles- és Police-hatás található rajta a nagy példaképek (Clash, New York Dolls, Ramones, stb.) mellett. Ennek az újragondolása remekül sikerült, abszolút hallgatható lett a végeredmény, egy majdnem kommersz alternatív rocklemez, amely nyomokban nyers erőt és punkot tartalmaz.

A ’Rare & Unreleased’ CD már kifejezetten érdekes tud lenni az 1988-as stúdiózás idején készült, és majdnem feledésbe merült, de előásott felvételek változatosságával, a kiadatlan dalokkal, demókkal, alternatív verziókkal, meg azokkal a spontán megoldásokkal, pontatlanságokkal, amik egy bónuszlemez különlegességébe még beleférnek. Meg az öt dallal, amin közreműködik Tom Waits. Hát azok leúsztatnak a Mississippi deltájához a vágatlanságukkal együtt.

Na, a két koncertlemez már túlmegy az érdekes kategórián. A hitelességbe olyannyira nem lehet belekötni, hogy itt aztán minden van az ütemtévesztéstől kezdve a hamis hangszerkezelésen át a bebaszva nyekergésig. Önmagában majdnem vállalhatatlan az egész úgy, ahogy van, meg a végére leginkább büntetésnek számít az igényesen összerakott két addigi lemez után. Persze vannak itt érdekességek, mint pl. a ’101 kiskutya’ filmbetétdalának a sajátos feldolgozása, amit ugyan 1988-ban egészen érdekes verzióban feljátszottak egy Disney filmzenefeldolgozás-albumra, de ezúttal inkább hülyére vettek. Aztán a The Only Ones nevű angol banda Another Girl, Another Planet című 1978-as dalának az átirata, amit többé-kevésbé komolyan vettek, miután az utolsó albumukon is megjelent. Itt van a tragikus sorsú Johnny Thunders szerzeménye, a Born To Lose, ami megérdemelt volna egy összeszedettebb interpretációt, de ez már igencsak a koncert vége felé volt. Az utolsó a sorban a KISS debütáló albumáról a Black Diamond, amivel eredetileg az „1001 lemezes” ’Let It Be’-n már bepróbálkoztak, és annak bizony a nyomába se értek ezzel a felvétellel, de hát ilyen ez a rákenról, biztosan elfáradtak a végére.

The Replacements:

Paul Westerberg – gitár, harmonika, ének
Slim Dunlap – gitár, mellotron, billentyűs hangszerek, vokál
Tommy Stinson – basszusgitár, vokál
Chris Mars – dobok, ütőhangszerek

Tom Waits – ének

’Dead Man's Pop’ dallista:

CD 1 - Don’t Tell A Soul Redux: Talent Show (Matt Wallace Mix) / I'll Be You (Matt Wallace Mix) / We'll Inherit The Earth (Matt Wallace Mix) / Achin' To Be (Matt Wallace Mix) / Darlin' One (Matt Wallace Mix) / Back To Back (Matt Wallace Mix) / I Won't (Matt Wallace Mix) / Asking Me Lies (Matt Wallace Mix) / They're Blind (Matt Wallace Mix) / Anywhere's Better Than Here (Matt Wallace Mix) / Rock 'N' Roll Ghost (Matt Wallace Mix)

CD 2 - We Know The Night: Rare & Unreleased: Portland (Alternate Mix) (Bearsville Version) / Achin' to Be (Bearsville Version) / I'll Be You (Bearsville Version) / Wake Up (Alternate Mix) (Bearsville Version) / We’ll Inherit The Earth (Bearsville Version) / Last Thing In The World / They’re Blind (Bearsville Version) / Rock 'N' Roll Ghost (Bearsville Version) / Darlin' One (Bearsville Version) / Talent Show (Demo Version) / Dance On My Planet / We Know The Night (Alternate Outtake) / Ought To Get Love (Alternate Mix) / Gudbuy T'Jane (Outtake) / Lowdown Monkey Blues (Featuring Tom Waits) / If Only You Were Lonely (Featuring Tom Waits) / We Know The Night (Rehearsal) (Featuring Tom Waits) / We Know The Night (Full Band Version) (Featuring Tom Waits) / I Can Help (Featuring Tom Waits) / Date to Church (Matt Wallace Remix)

CD 3 - The Complete Inconcerated Live, Part I: Alex Chilton (Live) / Talent Show (Live) / Back To Back (Live) / I Don’t Know (Live) / The Ledge (Live) / Waitress In The Sky (Live) / Anywhere's Better Than Here (Live) / Nightclub Jitters (Live) / Cruella De Ville (Live) / Achin' To Be (Live) / Asking Me Lies (Live) / Bastards Of Young (Live) / Answering Machine (Live) / Little Mascara (Live) / I’ll Be You (Live)

CD 4 - The Complete Inconcerated Live, Part II: Darlin' One (Live) / I Will Dare (Live) / Another Girl, Another Planet (Live) / I Won’t (Live) / Unsatisfied (Live) / We’ll Inherit The Earth (Live) / Can’t Hardly Wait (Live) / Color Me Impressed (Live) / Born To Lose (Live) / Never Mind (Live) / Here Comes A Regular (Live) / Valentine (Live) / Left Of The Dial (Live) / Black Diamond (Live)