Ray Alder: What The Water Wants

írta Hard Rock Magazin | 2019.11.02.

Megjelenés: 2019

Kiadó: InsideOut Music

Weblap: http://www.facebook.com/rayalderoffical

Stílus: progresszív metal

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

Ray Alder az amerikai Fates Warning énekeseként vált ismertté és elismertté progresszív metal körökben az elmúlt évtizedek alatt. Olyan progresszív metal alapműveket tett hangjával és dallamaival emlékezetessé, mint a ’Parallels’ az ’Inside Out’ vagy az ’A Pleasant Shades Of Gray’. Mivel az anyabanda nem igazán a kapkodásáról híres, néha hősünknek is akad némi felesleges ideje, amit barátaival nem másra, mint közös zenélésre fordít. Korábban két albumon az Engine majd öt albumon a Redemption sorait is erősítette, most pedig elérkezettnek látta az időt, hogy szólólemezt készítsen.

A Fates Warning rajongók az utóbbi néhány évben rendesen el vannak kényeztetve. A remekül sikerült ’Theories Of Flight’ mellé nemrégiben megérkezett az Arch - Matheos második anyaga, az ’Winter Ethereal’ is, most októberben pedig Ray Alder állt elő ’What The Water Wants’ című szólólemezével.

Ha nagyon felületes akarnék lenni, akkor annyival is letudhatnám ezt az írást, hogy Ray korábbi ötleteit hasznosítja, amit nem éreztek elég erősnek az anyabanda lemezére. Azonban itt erről szó sincs. Természetesen jócskán van hasonlóság egyes dalokban, zenei megoldásokban, de ez abszolút érthető, hiszen ugyanarról az emberről van szó. Emellett viszont az anyag sokkal emészthetőbb, mondhatni rockosabb, mint a Fates Warning. Itt is megvan az a fura sötét hangulat, de az egyszerűbb dalszerkezetek könnyen fogyaszthatóvá teszik az összképet.

A Lost című dallal indul a korong, ami előre is vetíti, hogy mi vár ránk a következő 46 percben. Éteri dallamok, fimon futamok és fifikás ritmusok összessége, mindez megkoronázva egy bensőséges atmoszférával, amely teljesen körbefonja a hallgatót. Az ezt követő első klipes dal, a Crown Of Thorns jó példa arra, hogy a kevesebb néha több. Basszustéma adja meg a dal vezérfonalát, lüktetése pedig végigkíséri az egész dalt, melyet végül egy szárnyaló refrén teljesít ki.

A Some Days melódiái az ’Inside Out’ album hangulatát idézik számomra, minden alkalommal elvarázsol finom dallamvezetésével. A Shine talán ez egyik legdühösebb nóta a korongon, de természetesen ez is megadallamos refrénnel bír, melyet egy brakdown tör meg. Az A Beautiful Lie az egyetlen lendületesebb dal a lemezen, mely jól jön a korong közepén, mert egy kicsit meg is töri az addig uralkodó melankóliát. Muszáj kiemelnem még a címadó tételt. A What The Water Wants némileg modernebb felfogásban készült, mint a többi, de a refrén és a lebegős bridge itt is hasít.

Pontszám: 9