Devin Townsend – Megvannak a zenészek az ’Empath’ bemutató turnéjára

írta karpatisz | 2019.10.11.

Novemberben kezdődik az "Empath - European Tour Vol. 1" koncertsorozat, amelynek keretében Budapesten is látható lesz a kanadai zenész. Devin egy kisfilmben jelentette be, kik lesznek a segítségére.

Az utóbbi évek sikere odáig vezette Devin Townsendet, hogy nagyon tudatosan irányíthatta zenei kreativitását. Erre a legjobb példa a 2012-es teltházas londoni koncertet megörökítő ’The Retinal Circus’, vagy épp a tavaly megjelent ’Ocean Machine - Live At The Ancient Roman Theatre Plovdiv’ címmel kiadott DVD is. Ezeknek a sikerére alapozva jutott el Devin oda, hogy az ’Empath’ albumot úgy tudta megírni, hogy egyik zenei stílusba sem igazodott bele. Devin mellett kiváló zenészek vettek részt a munkálatokban: Mike Keneally (zenei rendező), Morgan Ågren, Anup Sastry, Samus Paulicelli, Nathan Navarro, Elliot Desgagnés, Steve Vai, Chad Kroeger, Anneke Van Giersbergen, Ché Aimee Dorval, Ryan Dahle és az Elektra Women's Choir.

A korongon hallható illusztris zenészek sorához hasonlóval találkozhatunk majd a koncerteken is. Devin Townsend mellett a dobos Morgan Ågren lesz, Mike Keneally és Markus Reuter lesznek a gitárosok, Diego Tejeida kezeli a billentyűs hangszereket, énekes-gitáros poszton Ché Aimee Dorval lesz látható, Nathan Navarro lesz a basszusgitáros. Egy háromtagú kórus is részt vesz a produkcióban, ők Samantha Preis, Anne Preis és Arabella Packford. A bejelentést tartalmazó videót itt nézheted meg:

Ne feledd, hogy november 30-án Devin Townsend és a Haken Budapesten, a Barba Negra Music Club színpadán is fellép, a részletekről ITT számoltunk be.

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Metallica: Load (Expanded Edition 3 CD): “Ez egy ATOMBRUTÁLISAN PARÁDÉS, kihagyhatatlan kiadvány!!! Szerencsére nekem is jutott belőle!!!
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Szia Gábor! Én azért írtam szinte biztosra Matthias érkezését, mert egy nagyon jó Barátom Németországban dolgozik. Minden héten beszélünk és…
  • Csiki Gábor (CsiGabiGa) on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Dieth egyelőre csak tipp a részünkről, megerősítés tudtommal még nem volt, de november 15-ig minden bizonnyal kiderül.Sőt, már valamivel hamarabb…
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Kár érte! Remek gitáros! Köszönjük! De a helyére érkező Matthias Dieth pazar játékos. Tehát a minőségben nem lesz változás! Meg…
  • Herr Wolf on Újra öttagú az Accept: “Hát, hogy őszinte legyek, ez a hír nem …aszott szét! Úgy is mondhatnám, hogy ….és akkor mi van?
  • steelheart66 on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Az év híre. A 2004-es Pecsa koncert éltem koncertje volt. Álmomban nem gondoltam, hogy látom még őket élőben. Dee Snider…
  • Herr Wolf on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Húúúúúú!!! Ez REMEK hír!!! Nagyon remélem, hogy valaki majd elhozza Magyarországra is a bandát!!! Ha mégse, akkor megyek külföldre!!! Bécs…
  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!