Kedvenc lemezeim – Iron Maiden: Fear Of The Dark (1992), Brave New World (2000)

Folytatódik az Iron Maiden stúdióalbumainak négyesével történő ismételt kiadása, újrakevert formában. Ezúttal az 1992 és 2000 között felvett LP-k jelentek meg új köntösben, mi azonban nem kronológiailag haladunk, hanem az első és a negyedik lemezt vesszük górcső alá.

Az 1990-ben megjelent ’No Prayer For The Dying’ album a zenekar addigi pályafutásának leggyengébb lemeze lett. Bár az Adrian Smitht váltó Janick Gers is kiváló gitáros illetve dalszerző, Adrian hiánya nyilvánvaló volt az albumon. Nem sikerült olyan karakteres zenét varázsolni, mint előzőleg. Sok minden hiányzott arról az albumról, valljuk be! Így nagy várakozás előzte meg a következő stúdiólemezt, vajon ki tudnak-e rukkolni valami nagy dobással, mert szükségük volt rá.

Az albumot pont úgy kezdték, mint a ’Powerslave’-et: a Be Quick Or Be Dead zaklatott ritmusa letarolja a környezetet, Bruce Dickinson meg olyan erővel énekel, hogy kis híján hangszálai bánják. Steve Harris szerzeményei, az Afraid To Shoot Strangers, a Childhood’s End, a The Fugitive és a címadó viszik a nehezebb, progresszív vonalat, míg a From Here To Eternity vagy a Weekend Warriors a könnyebb áramlattal haladnak, érdekes módon ezekben is Harris keze van. Lehet, megpróbálta átvenni Smith szerepét a dalírásban. Az album összességében a Maiden nehezebben emészthető lemezeihez tartozik.

A felvételeket hallgatva nyilvánvaló, hogy Dickinson már külön utakon járt, hiszen az általa is jegyzett dalokban egy csomó helyen visszaköszönnek olyan dallamok, motívumok, melyek a két évvel később kiadott szólóalbumán, a ’Balls To Picasso’-n is felcsendülnek. Alkalmazkodva az akkori CD-őrülethez, elkészítettek egy majd hatvanperces albumot, ám nem minden dal bír jelentőséggel.

Sok rajongóval találkoztam, akik a ’Fear Of The Dark’-ot tartják a zenekar legjobb lemezének. Nos, valóban lényegesen jobban sikerült, mint a ’No Prayer For The Dying’, én, mint régi keményvonalas Maiden-fan azt gondolom, több jobb albumot készítettek ennél, különösen a nyolcvanas évek első felében. A Maiden koncertkínálat állandó darabjai közé csak a címadó került be stabilan, mást nem is igen játszanak fellépéseiken.  

Az biztos, hogy abban az időben sistergett a feszültség a tagok, különösen Harris és Dickinson közt, nem is maradt sokáig együtt az ötösfogat. Dickinson 1993-ban távozott, és nem is ment vissza hat évig. A Maidennek pedig jött a túlélés időszaka Blaze Bayley-vel.

Igazából senkit sem lepett meg, hogy 1999-ben Dickinson visszatért a Maiden kötelékeibe, nyilvánvaló volt, valami nagyon nem stimmelt a bandával Blaze Bayley frontemberkedése alatt, igaz, erről nem ő tehetett, hanem a helyzet adta a konfliktust: Dickinson helyére ugyan ki léphet?

Bruce Dickinson és Adrian Smith visszatérése után hamar megjelent a hattagúvá vált Maiden bemutatkozó albuma, a ’Brave New World’. A címmel nem csak Aldous Huxley riasztó látomására utaltak, hanem talán egy kicsit magukra is: a régi tagok visszatérésével talán helyreállt a világ rendje, és bizakodva nézhetnek az elkövetkező évek elé. Ez így is lett, az album katapultálta a csapatot.

Dickinson és Smith is belevetették magukat a dalírásba, igaz, az utóbbi csak egy szerzemény megkomponálásban vett részt, ám annak a mai napig nyoma maradt: Harrisszel és Dickinsonnal közösen meg is alkották a kétezres évek talán legnagyobb Maiden slágerét, a The Wicker Mant. Sokan mondják, az ilyen, jó értelemben vett metal slágerhez kell Adrian. És lám, a mai napig visszatérő darabja a koncertek folyamának. Bár ezen is vannak összetettebb, progosabb darabok, mint a Ghost Of A Navigator, a Blood Brothers, vagy épp a címadó. Valamennyi Harris keze nyomát viseli. A lemez legkeményebb dala a Mercenary, ezt Janick Gers követte el Harris segítségével, ám olyan igazi tempós Maiden zúzás – mint az Aces High vagy a Moon Child – nem hallható.

A ’Fear Of The Dark’ keményebb, metalosabb alkotás, a ’Brave New World’-ön több figyelmet szenteltek a dallamoknak – azért nem kell félni, ez is igazi tökös Maiden-lemez lett. Nem kevesen voltak azok, akik rövid időt jósoltak a hatos formációnak: sokszor hallottam innen-onnan, hogy robbanni fog a bomba, ám ez nem történt meg. Húsz éve nem történt személyi változás a házuk táján.

Iron Maiden (1992):
Bruce Dickinson – ének
Dave Murray – gitár
Janick Gers – gitár
Steve Harris – basszusgitár
Nicko McBrain – dobok

’Fear Of The Dark': Be Quick Or Be Dead / From Here To Eternity / Afraid To Shoot Strangers / Fear Is The Key / Childhood's End / Wasting Love / The Fugitive / Chains Of Misery / The Apparition / Judas Be My Guide / Weekend Warrior / Fear Of The Dark

Iron Maiden (2000):

Bruce Dickinson – ének
Dave Murray – gitár
Adrian Smith – gitár
Janick Gers – gitár
Steve Harris – basszusgitár
Nicko McBrain – dobok

’Brave New World’: The Wicker Man / Ghost Of The Navigator / Brave New World / Blood Brothers / The Mercenary / Dream Of Mirrors / The Fallen Angel / The Nomad / Out Of The Silent Planet / The Thin Line Between Love & Hate