Riot V: Live In Japan 2018 (DVD)

írta CsiGabiGa | 2019.08.07.

Megjelenés: 2019

Kiadó: AFM

Weblap: areyoureadytoriot.com

Stílus: heavy metal

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

Tavaly végre eljutott hozzánk is az amerikai Riot. Igaz, hogy már Mark Reale nélkül, de a csapat nagyon jó benyomást tett a közönségre. Egy baja volt csak a koncertnek: túl rövid volt, elvégre a Primal Fear előzenekaraként érkeztek Európába. Japánban viszont most is nagyobb rajongótáboruk van, és – ahogy a bónusztrack-kek kapcsán szoktam mondani – már megint a japcsik jártak jól. Önálló koncerten közel 2 órát játszhattak és a 'Thundersteel' megjelenésének harmincadik évfordulója alkalmából eljátszották a teljes 1988-as albumot.

A csapat ugyanabban a piros betétes fekete szerelésben lépett színpadra, mint Budapesten, és a koncert első felében egy vegyes ízelítőt adtak elő a jelenlegi felállás két albumából, megfűszerezve – a 'Thundersteel' évfordulóhoz stílusosan kapcsolódva – néhány Tony Moore nótával. Az 1990-es 'The Privilege Of Power'-ről és a Mark Reale hattyúdalává vált 2011-es 'Immortal Soul'-ról csipegettek hozzá, míg a Mike DiMeo korszakot annak legnagyobb slágerével, az Angel Eyes-zal idézték meg (de jó lett volna ezt itthon is hallani!).

Tizenöt percnyi szünet után tértek vissza a teljes 'Thundersteel' albummal. Don Van Stavern – akárcsak Pesten – időnként felmutatta tequilás üvegét és belekortyolt, ezzel készítve elő a ráadásnótát. Frank Gilchriest elképesztően nyomta a kétlábdobos témákat, Don pedig hol egyszerű sikálással, hol – főleg a szólók alatt – egészen különleges futamokkal támogatta meg a ritmusszekciót. Todd Michael Hall a koncert elején, a legelső dalban még mutatott némi intonációs bizonytalanságot – az is lehet, hogy csak a kontrollja volt rosszul beállítva –, de azután hibátlanul énekelte ki az annál sokkal nehezebb és magasabb témákat is.

És ott a két gitáros. Az öreg róka, Mike Flyntz és a tanítványa, Nick Lee. Valami fantasztikus összhang kell legyen a két zenész között, ha egy kétórás koncertet szinte hiba nélkül ikergitároznak végig. Mert a Riotnak ez lett a védjegye, az ikergitárjáték. Legyen az riff vagy szóló, szinte mindent párhuzamosan nyomtak, néha már szinte kívántam egy önálló szólót, mint amilyet Mike Flyntz a Take Me Backben végre elővezetett. És talán csak a Bloodstreetsben legközelebb.

A ráadásban a kihagyhatatlan Guy Speranza klasszikusok jöttek (amiből nálunk megint csak kihagyták az egyiket, a Road Racin'-t), Azt hiszem, az a hármas minden metalrajongó szívét megdobogtatná. A záró Warrior alatt a Loudness basszusgitárosa, Masayoshi Yamashita is feljött a színpadra számos vidrafejű, bőrjakós, szekercékkel és húsbárdokkal felszerelkezett rocker kíséretében, akik azonban „szakszerűtlenül használták” szerszámaikat, mert ha nem vészjóslóan lengették a fejük felett, akkor léggitároztak rajtuk az egész szám alatt. „Shine on, warrior!”

Az anyag DVD + 2 CD és BD + 2 CD formában jelent meg, egyetlen szépséghibája, hogy csupán LPCM sztereó hang van rajta, de sokakat ez egyáltalán nem zavar. Szóval én is szemet hunyok felette. Az viszont nem világos, hogy keveredtek el tavaly óta a Nuclear Blasttől az AFM-hez. Talán ez a sok kiadóváltás sem tesz jót a csapat karrierjének. Nemrég írtam Axel Rudi Pell kapcsán, hogy 30 éve van az SPV / Steamhammer kiadónál, nos, a Riot a Fire Sign kiadónál kezdte, azóta megfordultak a Warnernél, a CBS-nél, a Sonynál, a Metal Blade-nél, a Metal Heavennél, az SPV-nél, a Nuclear Blastnél, és most az AFM-nél tartanak. Mintha az öreg Don Quijote szelleme még mindig hajtaná őket, küzdenek a szélmalmokkal. Pedig ideje lenne már megállapodni.

Pontszám: 9