Myrath – Május elején érkezik a ’Shehili’
írta karpatisz | 2019.02.15.
A progresszív metal kedvelőinek május 3-ig kell várniuk, hogy a Myrath következő lemeze megjelenjen. A ’Shehili’ részleteivel megismerkedhetünk a hajtás után.
Már a láthatáron van a 2016-os ’Legacy’ folytatása, mely a tunéziai csapat régi partnerénél, az earMUSIC-nál lát napvilágot. A 2019-es évet a csapat turnézással tölti majd, Európában a nagy fesztiválokon, a Wackenen és a Sweden Rock fesztiválon biztosan fellépnek Zaher Zorgatiék. A felvételek három helyszínen készültek, Németországban, Tunéziában és Franciaországban, így nem meglepő, hogy három producer is együtt dolgozott az anyagon. Ők Kevin Codfert, Eike Freese és a világhírű Jens Bogren, aki már a előző lemezen is együtt munkálkodott a zenekarral. A kiadó azt is megosztotta, hogy digipak csomagolású CD-n és hagyományos fekete LP lemezen, valamint természetesen a népszerű digitális platformokon is elérhetővé teszi az újdonságot. Előrendelést IDE kattintva adhatunk le.
A 'Shehili'-turné már tavaly elkezdődött, három új dalt is bemutattak akkor a műsorban, a zenekar pozsonyi koncertjén mi is ott jártunk.
A dallista alatt megnézhetjük a ’Shehili’ első klipjét, mely a népszerű Believer történetét viszi tovább, s amelyet még előző év végén osztott meg a kiadó a YouTube-on.
’Shehili’ dallista:
01. Asl
02. Born To Survive
03. You've Lost Yourself
04. Dance
05. Wicked Dice
06. Monster In My Closet
07. Lili Twil
08. No Holding Back
09. Stardust
10. Mersal
11. Darkness Arise
12. Shehili
Legutóbbi hozzászólások