Within Temptation – „A ’Resist’ a mi új értelmezésünk a metalra”

írta TAZ | 2018.11.16.

Bemutatta második új dalát a Within Temptation. A holland csapat a Raise Your Bannerben az In Flames főemberével, Anders Fridénnel fogott össze.

December 14-én jelenik meg a Within Temptation új albuma, a 'Resist’. A 2014-es ’Hydra’ folytatása az első lemez, mely a banda új kiadójánál, a Spinefarm Recordsnál jelenik meg. „Néha úgy tűnik, hogy a mai popzenéből hiányzik a lázadás – mondja a lemezről Sharon Den Adel. – Az volt a fő célunk, hogy összegyűjtsük az összes olyan hangzást, amit szeretünk, majd tegyük nyerssé, amennyire csak tudjuk. Mindez lehetővé tette számunkra, hogy olyan új zenei világot alakítsunk ki, ami súlyosabb, koszosabb és sokkal futurisztikusabb, mint amit valaha készítettünk. A ’Resist’ a mi új értelmezésünk a metalra, így hívjuk újból életre a modern zene lázadó élét.”

Az albumon vendégek is feltűnnek, így egy dal erejéig hallhatjuk Anders Fridént az In Flamesből, Jasper Steverlincket az Aridból, valamint a Papa Roach frontemberét, Jacoby Shaddixet is, aki az első kislemezdalban, a The Reckoningben szerepel. „Szórakoztató vele együtt lógni. Miután felénekelte a saját részét, ezt mondta: »Srácok, nagyszerűek vagytok! Már húsz éve zenéltek, ezzel a dallal pedig további húsz évig fogjátok tolni.«”

Alább a korábban bemutatott The Reckoning után most az Anders Fridénnel készült Raise Your Banner hallgatható meg.

A holland csapat december 12-én a Tüskecsarnokban játszik a Concerto Musicnak köszönhetően. Részletek ITT találhatóak.

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…
  • Herr Wolf on W.A.S.P. – Még egyszer utoljára eljátsszák az egyest: “Parádés hír!!! A bécsi koncertre is van jegyem, amikor azt megvettem még nem volt ismert a hazai koncert. Se baj!!!…
  • Herr Wolf on Helloween – Skyfall 2.0?: “Húúúúúú!!! A betyárját!!! Ez egy brutálisan remek dal!!! Minimum 10 pont!!! Szép volt FIÚK!!!
  • Herr Wolf on Holnap lesz Ozzy Osbourne temetése: “Szomorú vagyok, hogy 1 héttel OZZY halála óta rajtam kívül SENKI, EGYETLEN rajongó NEM volt képes ezen oldalon megemlékezni róla!…
  • Promises on Helloween – Skyfall 2.0?: “Minden benne van, amiért szeretjük a Helloweent! Album megrendelve, koncertjegy zsebben! 🤘
  • helloweenforever on Helloween – Skyfall 2.0?: “Jo kis ízelítő. 😀 Nekem nagyon tetszik.
  • Herr Wolf on Elhunyt Ozzy Osbourne: “Nagyon szomorú hír!!! Fájdalmasan nagy veszteség a világ METAL Fanjainak!!! Brutálisan nagy veszteség a halála!!! Többször láttam élőben úgy is…