Trans-Siberian Orchestra - The Lost Christmas Eve

írta Philosopher | 2005.11.13.

Megjelenés: 2004

Kiadó: ?

Weblap: 

Stílus: Klasszikus hard rock / heavy metal

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

Nos, hogy mit is jelent számomra a Trans Siberian Orchestra által képviselt zeneszemlélet, mentalitás, attitűd? Igazán ezt csak azután tudtam megfogalmazni magamban, miután megnéztem a DVD-jüket (The Ghosts of Christmas Eve) egy kedves ismerősömnek köszönhetően. Ez a zene tökéletesen az érzelmekről szól. Itt nincs keménykedés, sárkánygyilkolás, emberáldozat, kábszer, vagy hülye politikai utalások. Itt én csak tömény szeretetet éreztem, felemelő hangulatot, tömény jókedvet, az együttlét csodálatos élményét, amit mindenki megtapasztal Szenteste után szeretteivel a kandalló előtt ülve, nézve ki a hófödte utcákra. Nekem megnyugvást ad egy-egy TSO album. Annyi szeretet árad belőlük, hogy betölti két karácsony közti egész évemet. Számomra ez a TSO. Ez a harmadik album lezárása a Karácsony sztorinak, aminek pontos leí­rását mindenki megtalálhatja a www.trans-siberian.com -on, és eltekintenék a sztori boncolgatásától, hiszen ha megnézitek, rohadtul hosszú 🙂 . Azt viszont bizton állí­thatom, hogy a TSO friss anyagával méltón folytatja a már elkezdett utat, s már-már hagyományosnak mondható í­gy karácsony előtt, hogy az ember előszedi lemezeiket. Aki netán nem ismerné a zenekart, annak csak annyit mondanék, hogy a zenekar úgymond egy Savatage project. A cél hármas volt, amikor a TSO megszületett: - olyan szöveget í­rni, ami prózában, zene nélkül is megállná a helyét - olyan zenét í­rni, ami annyira tökéletes, melódikus, hogy nem kell rá szöveg - az előző kettőt vegyí­teni, és egy egésszé gyúrni, aminek harmadik dimenzióját egy kerettörténet (ezt nevezik konceptalbumnak) adná meg. Ebből persze nem egy szokványos album született, illetve a dalok nem egy albumra születtek, hanem egy rock operába. A zenekar meglátása szerint zenéjükben keverednek a klasszikus, rock, Broadway és R & B témák. Én ezekből inkább a hard rockot és a klasszikus témákat emelném ki. Illik tudni, hogy a zenekar három fantasztikus dalszerzőből (Paul O'Neill: komponista, szövegí­ró, producer - Robert Kinkel: komponista, co-producer, szinti - Jon Oliva: komponista) áll. Persze nyugodtan mondhattuk volna a nevek mellett azt is, hogy multihangszeres :-). A többi szereplő különféle énekesek, klasszikus zenészek, szí­nészek. Az album tökéletes arra, hogy kilépj a mindennapok mókuskerekéből, leülj egy cigivel a padlóra, a lábadat a kandalló felé nyújtva, kortyolgatva egy bögre forró csokiból, átgondolva, hogy mi és hogyan történik körülötted, kik azok az emberek, akik körülvesznek, akik szeretnek. Kellemes megnyugvást ad a zene egy olyan makulátlan köntösbe bújtatva, ami az eddig is profinak mondható zenészeket, komponistákat még távolabb tolja a hétköznapi emberektől, s már-már bálványként gondol a hétköznapi, dolgos ember azokra, akik ilyen hangulatba tudják ringatni művészetük segí­tségével. Nem metal album, de nem is szabad rá í­gy gondolni. Ez gyönyörű szép művészet.

Pontszám: 10 Alapmű