Dream Theater – „Visszatérünk a gyökerekhez és mindenkit letarolunk”

A banda tizennegyedik stúdióalbuma a tervek szerint 2019 elején jelenik meg, Jordan Rudess billentyűs szerint ezúttal nem csalódnak majd bennük a rajongók.

A cím még nem ismert, ám a zenekar billentyűse egy friss interjúban megosztott pár titkot a munkálatokról. Jordan Rudess ezt mondta az alkotás folyamatáról: „Kiváló csapatmunkát végeztünk, remekül éreztük magunkat. Elvonultunk egy titkos helyre, ahol találtunk egy fészert, stúdióvá alakítottunk, és pár hónapot adtunk magunknak, hogy mindent befejezzünk. Konstruktívak, energikusak voltunk, rengeteget nevettünk együtt, főztünk, jókat hülyéskedtünk, a megszakítás nélkül átélt zenei élmény pedig produktív végeredményt hozott.”

A legutóbbi albumon, a 2016-ban kiadott ’The Astonishing’-en többen is szóvá tették a dobhangzás minőségét, ezzel kapcsolatban ezt mondta Rudess: „Tudok a problémáról, személy szerint nekem nincs bajom vele, bár manapság már sokan kritikusnak gondolják magukat, mert az internet világában bárki megszólalása fontossággal bír, aki a számítógép elé ül, haha. Azt gondolom, tudom mi baja egyeseknek, de hadd mondjam, el, maga Mike Mangini sem volt vele száz százalékig elégedett. Az új lemezen fantasztikus lesz a dobhangzás, azt is mondhatnám, hogy gyilkos, ugyanakkor biztos vagyok benne, lesznek olyanok, akik most is találnak valamit. Szerintem az egyik legjobb dobhangzás, amit valaha hallottam.”

Előjött az a dilemma is, miszerint az albumot még a zenekar rajongóinak is nehéz volt feldolgozni. „A Dream Thearernek most már nagyon hosszú története van. Amikor eljött az idő, hogy a ’The Astonishing’-et elkészítsük, nem a szokványos úton indultunk el. Egy konceptlemezben gondolkodtunk, és John Petruccival elhatároztuk, az a legjobb, ha bevetjük magunkat egy szobába, és valami olyat írunk, ami hasonló egy musicalhez vagy rockoperához, és így is lett. Én nagyon büszke vagyok erre a lemezre, az egyik legnagyobb dolog, amit a Dream Theater valaha is készített. Igaz, sok vitát is kiváltott, de ez is mutatja, különbözőek a rajongóink. Egyesek a metalt, mások a progresszív rockot, akadnak olyanok, akik a melodikus zenét kedvelik. Ilyen sokféle a zenénk, ez is okozta a helyzetet. Nem tudunk mindenkinek örömet okozni, és ennél az albumnál pont ez történt. A metalosok majdnem bealudtak tőle. Kérdezték is, mit akarunk ezekkel az édes és lágy dallamokkal. A Dream Theater rajongók nem szeretik a túl hosszú lírai részeket. Esetleg egy-két ballada elmegy, de a legtöbb tényleg nem olyan, mint egy Disney-filmbe való muzsika. Elkészült és az egyik legnagyszerűbb alkotásunk lett. Most viszont visszatérünk a gyökerekhez a sikító Hammond-orgonával, gyilkos alapokkal, vaskos riffekkel, kegyetlen dobhangzással, és mindenkit letarolunk.”

Rudess elismerte, akadt némi probléma, amikor elkezdték írni az új lemezt. „A történethez hozzátartozik, hogy John Petrucci és én úgy írtuk meg az előző albumot, hogy a többiek nem avatkoztak bele. Volt is némi feszültség, amikor nekiálltunk az újnak, úgyhogy tartottunk egy kis megbeszélést. Ez a kis feszültség közrejátszott abban, hogy ez a lemez ilyen jól sikerüljön, mert mindenki fel volt pörögve, hogy részt vehessen a munkálatokban, ezért is rázódtunk úgy össze. John és én nagyon nyitottak voltunk, mert mi amúgy szeretünk elbújni, és a munka javát megcsinálni. Azt mondtuk a többieknek, hogy csináljuk, érezzük az energiát, és rakjunk össze valami olyat, ami egy zenekarra jellemző.”