Warrel Dane: Shadow Work

írta Hard Rock Magazin | 2018.10.26.

Megjelenés: 2018

Kiadó: Century Media Records

Weblap: http://warreldane.net/

Stílus: power metal

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

Nagyon nehéz feladat elé állít ez a lemez. Most egy olyan ember munkáját kell értékelnem, aki már sajnos nincs köztünk. Akinek az elvesztése – annak ellenére is, hogy életvitele alapján várható volt a korai távozása – nagyon megrázott és mélyen megérintett. Akinek munkássága a kezdetek óta óriási hatással volt rám. Emlékszem, amikor tízes éveim közepén a ’Dreaming Neon Black’ lemezt megvásároltam. Elképzelésem sem volt arról, hogy mit fogok hallani, mert addig a Nevermore zenéje teljesen ismeretlen volt számomra. A zenekar nevét csak hallomásból ismertem, és mivel tetszett a borító, így bekockáztattam, és megvettem a kazettát. Azóta tart Warrel Dane és munkássága iránti tiszteletem.

A most megjelenő ’Shadow Work’ a második szólólemezének egy darabja, mert sajnos nem kapott elég időt arra, hogy befejezze a munkálatokat. Brazil zenésztársai az énekes iránti tiszteletből ráncba szedték az anyagot és elérhetővé teszik a rajongók számára.

A ’Shadow Work’ lemezt kétféle szemszögből lehet értékelni. Az egyik, hogy posztumusz mű mivolta miatt úgy szeretem, ahogy van és nem is próbálom hasonlítgatni bármihez, amit korábban csinált. A másik, hogy objektíven, mindenféle érzelmet félretéve dalonként elemzem. Én most megpróbálok a megfelelő tisztelettel, de objektíven értékelni.

Ha valaki egy hasonszőrű rockosabb dalcsokrot várt, mint amilyen a ’Prayers To The War Machine’ volt, az lehet, hogy csalódni fog. Az anyag a kései Nevermore dolgaival rokon leginkább. Néha csúnya hasonlóságokat is hallani (nem csak dalszerkezeti megoldásokat illetően), ami talán ebben az esetben megbocsájtható (Udóra sem nagyon haragszik senki, ha Accept-es lemezzel áll elő). A brazil srácok ötösre vizsgáztak Jeff Loomisból, minden ujjmozdulatát sikerült elsajátítani. Warrel Dane pedig hozza a tőle megszokott fájdalommal és kiábrándultsággal teli komor dallamokat, ami néha csapongó dühbe csap át. A kölyökgólya éveihez képest a hangterjedelme erősen megkopott már, de az érzelmeket továbbra is magas szinten tudja közvetíteni a hangjával.

A legtöbb dalnak megvan a Nevermore rokona, nem feltétlenül riffekről van itt szó, sokkal inkább hangulatokról, érzésekről, ami az adott dal hallatán beugrik. Szerencsére ezen néhány hallgatás után át tudtam siklani. Amikor ez már nem érdekelt, el tudtam mélyedni a lemezben, és teljesen rabul ejtett a sötétség, amit áraszt. Az Ethereal Blessing finom bevezetője után a Madame Satan úgy robban rá az emberre, mint egy száguldó kamion. Talán. Ezt követi az elsőként megosztott Disconnected System, ami szintén egy összetett gyors darab, nagyon jól jellemzi a lemez egészét. Az As Fast as the Others egy lazább tétel, ami az első szólóalbumára volt jellemző, és az egyik legkiemelkedőbb dal a lemezen.

A címadót már hallhattuk Budapesten is, a bridge rész itt is tele valódi fájdalommal. Súlyos riffek és elszállós refrén jellemzi. Warrel hangján sokszor érezni a testi gyengeséget, valamint hogy küzd a hangokért, de belead mindent, hogy a legjobbat hozza ki magából. Ez a küzdelem pedig nagyon sokat hozzátesz a dalok hangulatához, sötét tónussal szövi át azokat. Megkapjuk a szokásos klasszikus dark rock feldolgozást is tőle a The Hanging Garden (The Cure) képében. Igazából csak a dal lüktetése és szövege maradt meg, a zenei alap az sodró, zakatoló metal. Kiemelném még a záró Mother Is the World for Godot, mely vészjósló világvége hangulattal bír. Vonósokkal megtámogatott búskomor bevezetése őrült skizofrén önmarcangolásban teljesedik ki. Felépítésében és hangulatilag is a This Godless Endeavorrel rokon leginkább. Igazából a lemez egészén érzem ezt a párhuzamot, mintha ott akarta volna folytatni a történetet, ahol annak idején a tudatmódosító szerek miatt félbeszakadt. A legsúlyosabb dal a lemezen, igazi zárótétel, amely hangulata alapján utolsó útjára kísérhetné az énekes fenomént.

Pontszám: 9