Slash ft. Myles Kennedy & The Conspirators: Living The Dream

írta Adamwarlock | 2018.10.10.

Megjelenés: 2018

Kiadó: Snakepit Records/Roadrunners Records

Weblap: www.slashonline.com

Stílus: hard rock

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

Valljuk be, Slashnek nincsen nehéz dolga. Fogja szépen a haverjait, akik egytől-egyig kiváló zenészek, rittyent nekik pár bika riffet, és ámul a világ, hogy íme egy újabb fasza kis lemez a Guns N' Roses emblematikus alakjától. Veszi a nép, mint a cukrot. A cilinderes rockikon valóban elég nagy fórral indul a piacon, hiszen göndör fürtjeit, jellegzetes tökfödőjét és Gibson Les Paulját mindenki ismeri, akit csak kicsit is jobban érdekelt a könnyűzene annál, hogy éppen mi nyekereg az aktuális rágógumi adón a rádióban. Mondjuk ez cseppet sem jelenti azt, hogy hősünk csak úgy hátradőlhet, és onthatja magából a minősíthetetlen anyagokat, mert a neve majd úgyis eladja a szajrét.

Hála a magasságosnak, Slash ezúttal sem esett abba a hibába, hogy kizárólag a népszerűségét akarta volna áruba bocsátani, és a ’Living The Dream’ az idei év egyik legkellemesebb rocklemeze lett. Slash hozza a kötelezőt, azaz a minőséget: A riffek fogósak, a refrének énekelhetőek, könnyedén megjegyezhetőek, minden dal tartalmazza azt a pluszt, ami alapján azonnal megismerjük a dalszerzőt, és könnyedén átéljük azokat az íveket, mélységeket és magasságokat, amik a jó dalok megírásának elengedhetetlen kellékei. Myles Kennedy tökéletesen végzi munkáját, gyönyörűen és érzelmekkel telítve, néhol egészen bravúrosan énekli föl az egészt lemezt, a „konspirátorok” pedig hibátlanul teszik a dolgukat.

Azonban a ’Living The Dream’ mégsem válaszol arra a kérdésre, hogy volt-e értelme egyáltalán megírni. Van-e értelme most 2018-ban Slashnek kiadnia egy szólólemezt? Nekem a válaszom az, hogy nem sok. Ennek a profi bagázsnak az album nem volt több egy ujjgyakorlatnál, hiszen standard rockslágereket gyártottak le, szinte öntőformából, és bejárták azt a teljes palettát a gánszos vibráló riffeléstől a ZZ Top-os blues fogásokon át az elmélázó balladákig, amivel bármelyik texasi kocsmában az elejétől a végéig be lehet tenni a lemezt, és mehet rá a szakállas, bőrmellényes csűrdöngölés. De Slash ezeket a számokat már vagy nyolcszor megírta ilyen-olyan formában.

Szükséges-e Mylesszal kiadnia egy újabb lemezt, amelyik sokkal kevésbé kísérletező, mint az elődei? Mindezt úgy írom le, hogy Slash barátunk aztán végképp nem a kísérletezőkedvéről híres. Kell-e nekünk ma egy Slash szólóalbum, amikor a gitárhősünk már régen visszatért a Guns N' Roseshoz? Persze, nagyon nem haragudhatunk a száraz fát még mindig tökéletesen egyedi, és egyszerűségében zseniálisan nyűvő gitárosunkra, mert a lemeznek remek a hangulata, leköti a figyelmünket, beindítja a lábunkat, azonban csupa kérdést vet fel bennünk. Leginkább arra nem kapunk választ, hogy miért a ’Living The Dream’-et tegyük be a lejátszóba, és ne az előző két Slash-alkotást, vagy épp egy GNR klasszikust.

Pontszám: 7