Kedvenc lemezeim – Guns N’ Roses: Use Your Illusion I-II (1991)

Szinte pontosan 27 évvel ezelőtt – 1991. szeptember 16-án – került a boltok polcaira a Guns N' Roses második nagylemeze, a 'Use Your Illusion I-II', és rögtön dupla albumként vehették kezükbe a rajongók. Iszonyatosan nagy várakozás előzte meg az anyag megjelenését, ami egy ideig úgy tűnt, hogy sohasem fog elkészülni. De kezdjük az elején!

Az első lemez, az ’Appetite For Destruction’, és az utána nem sokkal kiadott minialbum, a ’Lies’ nagy sikere után a Guns N' Roses gyakorlatilag az egyik legsikeresebb zenekarrá vált a nyolcvanas évek végére. A debütáló lemez elhúzódó turnéja – és a tagok önpusztító életmódja – miatt a második teljes hosszúságú album elkészítése egyre csak távolodni látszott, így a kiadó világosan látta, hogy új anyagra nem számíthatnak tőlük a közeljövőben. Hasonlóan az érdeklődés fenntartása miatt kiadott ’Live?! Like A Suicide’ EP-hez, 1988 november végén megjelentettek ’Lies’ címmel egy minialbumot, amin nyolc tétel kapott helyet. Az első négy a már korábban kiadott EP hanganyaga volt, amiből 1986-ban csak 10.000 példány készült, és azok is nagyon hamar gazdára találtak, így ekkorra elég borsos áron juthattak csak hozzá a vásárlók a gyűjtőktől. A másik négy dal pedig egy akusztikus csokor volt, olyan – mára klasszikussá vált  –dalokkal, mint a Patience, a Used To Love Her, vagy a szövegével nagy botrányt kavart One In A Million. A minialbum világszerte nagy sikert aratott, és világosan megmutatta, mekkora igény van a bandára továbbra is.

1989-re – mire a turné véget ért – a csapat látszólag teljes hallgatásba burkolózott, és ugyan megpróbáltak dolgozni az új számokon, ezek a próbálkozások rendszerint kudarcba fulladtak. Mivel a munka nem haladt, kitalálták, hogy egy időre áttelepülnek Chicagóba, hátha a környezetváltozás segít ráhangolódni a dalszerzésre. A dolog nem jött be, ugyanis Axl és Izzy nem is utazott oda egyszer sem, Slash és Duff, de főleg a dobos Steven Adler pedig egyre lejjebb csúszott a kábítószerek mocsarába, miközben a többiekre vártak. Mindezek ellenére azért néhány szám alapjait sikerült megírniuk, amíg ott várakoztak. Ekkortájt már nem nagyon volt meg köztük az ’Appetite’ készítésének idején fellelhető bajtársiasság. A hangszeresek és Axl máshogy képzelte el a munkát, és ez sajnos létrehozott köztük egy egyre mélyülő árkot. Miután látták, hogy a chicagói kirándulás nem vezet sehova, visszarepültek mindhárman Los Angelesbe. Közben a kiadó is sürgetni kezdte őket, hiszen a stúdió a nap 24 órájában le volt foglalva (nem kevés pénzt felemésztve), azaz rendelkezésre állt, de a tagok csak nem akarták ott tölteni az idejüket. 1990 januárjában Duff McKagan azt nyilatkozta, hogy még abban a hónapban stúdióban vonulnak, amiből természetesen megint nem lett semmi. Ennek ellenére áprilisban felléptek a Farm Aid fesztiválon, ahol nagy meglepetésre elhangzott egy új dal, a Civil War.

Steven Adler nekifutásból akart a dobok mögé ülni, de rosszul lépett és meghúzta a hátát (ez a videó elején jól látszik), ez  pedig eléggé rányomta a bélyegét az előadásra. A másik előadott szám a UK Substól a Down On The Farm volt. Ekkor még senki nem tudta, de Stevennek ez volt az utolsó fellépése a Guns N’ Roses-zal, mivel az ominózus szereplés után nem sokkal végre tényleg elkezdték a munkát az új lemezen, de a dobos addigra olyan szinten a drogok rabjává vált, hogy képtelenség volt vele együtt dolgozni. Slash szerint a Civi Wart körülbelül huszadjára sikerült rögzíteni vele (ez az egyetlen dal a dupla albumokon, amit ő dobolt fel), mivel állandóan be volt állva és folyamatosan elvesztette a ritmust. Mint gyerekkori barátja, természetesen kitartott mellette, amíg lehetett, sőt Duff is, de aztán eljutottak egy olyan pontra, ahonnan már nem várhattak tovább, mert annak a banda itta volna meg a levét. A végén már az sem józanította ki, hogy kikerülhet az együttesből, ráadásul a stúdiót is teleszórta az elhasznált tűivel, így Axlnek és Duffnak egyszer csak elege lett az egészből. Nem maradt más hátra, mennie kellett, így dobos nélkül maradtak.

Mielőtt még elszánták volna magukat erre a lépésre, bevették hatodik tagnak Dizzy Reed billentyűst, aki Axl régi ismerőse volt. Az énekes már az ’Appetite’ felvételeinél szerette volna, ha csatlakozik hozzájuk, hogy játékával színesítse a dalokat. Pont aznap, amikor megbeszélték a dolgot, Dizzy eltörte a karját, így nem tudott zenélni. Utólag most már mondhatjuk, hogy talán nem véletlen, hogy így történt, mert akkor talán az első album sem lett volna olyan nyers hangzású, mint amilyen végül lett. A dobos posztra több név is felmerült, de a kép akkor állt össze, amikor Slash és Duff egyik este elmentek megnézni a The Cult koncertjét. Azonnal feltűnt nekik az ütősük, Matt Sorum játéka. Felkérték, hogy csatlakozzon hozzájuk, amit Matt rövid hezitálás után végül elfogadott, és a tagok elmondása szerint ettől újra lendületet kaptak, mivel kb. egy hónap alatt megtanulta az összes új dalt.

Slash a könyvében is leírta, hogy a sok nehézség után milyen mennyei pillanat volt, amikor elkezdték próbálni az új anyagot, és látták, hogy még mindig mennyire működik köztük a kémia. Mivel már az első lemez idején is rendelkeztek akkor ki nem adott dalokkal – és az évek alatt rengeteg új is született –, így 1991 elejére a felvételek dupla albumnyira híztak. Axl és Slash is esküdött, hogy minden számot fel akarnak tenni az új lemezre. A kiadó először persze nem örült ennek, mert úgy gondolták (akkoriban még a bakelitlemez volt a mérvadó), hogy két dupla albumot egyszerre kiadni nem túl jövedelmező. Attól féltek, hogy a rajongók nem tudják majd kifizetni, mivel két LP tenné ki az egyik, és szintén két LP a másik albumot, így jóval többe kerülne, mint egy szimpla lemez.

A Geffen azt szerette volna, ha először kijön egy szimpla lemez, majd egy év után még egy, és esetleg utána egy EP, vagy kislemezek, amik B-oldalán szerepeltek volna a maradék nóták. Mielőtt azonban végleg befejezték volna az albumokat, felléptek az év januárjában a brazil Rock In Rio II fesztiválon, ahol az immáron hat főre duzzadt csapat több új szerzeményt is bemutatott a nagyérdeműnek. Ekkortájt Axl javaslatára kirúgták menedzserüket, Alan Nivent, és felvették helyette Doug Goldsteint, ami aztán végleg beindította a bandán belül az összeomlást. A gitáros szerint a Guns N’ Roses széthullásáról ők tehettek, de Goldstein volt az egész motorja, mivel csak a pénz motiválta.

Ekkor már tudni lehetett, hogy tényleg két dupla lemezen jelenik meg az új anyag szeptember közepén ’Use Your Illusion I-II’ címmel. Eredetileg már tavasszal kijöhetett volna, de őszre halasztották a megjelenést, mivel megkeresték Bill Price hangmérnököt, hogy keverje készre a felvett anyagot. Mivel eredetileg áprilisra volt betervezve a lemezek megjelentetése, így nyár elejére már le volt kötve egy arénaturné az Egyesült Államokban, ami a ’Get In The Ring Motherfucker’ nevet kapta. Valami azonban végleg megváltozott: Axl Rose ekkor vette fel azt a szokását, hogy a koncerteken sokszor több órás várakozást követően vezényelte színpadra az együttest, és ha mindez nem lett volna elég, St. Louisban a Rocket Queen alatt a közönség közé vetette magát, mivel kiszúrt egy nézőt, aki kamerával rögzítette a koncertet. Miután elcsattant egy pár pofon, visszamászott a színpadra, majd a „balfék biztonsági őrökre” hivatkozva le is vonult onnan.

A tömeg ekkor felhördült, és szanaszét verték az egész arénát, az együttest pedig örökre kitiltották a városból. (A 2016-os újraegyesülést követően ezt azonban visszavonták, így több mint 25 év után újra láthatta őket St. Louis közönsége.) Slash kitért az esetre könyvében, illetve elmesélte, hogy 1995-ben a Slash's Snakepit első lemezének turnéja alatt St. Louisban is felléptek, és az utcán, amikor valami kocsmát kerestek zenészeivel, összefutottak a megvert nézővel és annak motoros haverjaival. A gitáros akkor azt hitte, hogy óriási balhé tör ki, de szerencsére semmi ilyen nem történt, sőt remekül összehaverkodtak.

Az első kislemeznek szánt Don't Cry (ami Axl trilógiájának első darabja) mellett a másik felvezető nóta a You Could Be Mine volt, ami a Guns N’ Roses rajongó Arnold Schwarzenegger kérésének eleget téve a ’Terminator 2’ betétdala lett. A színész meghívta az egész bandát a házába vacsorára (aminek végül egy óriási piálás lett a vége), és megbeszélték, hogy egy videoklipet is forgatnak az augusztus 16-án mozikba kerülő filmhez.

A dal és a hozzá készített videó óriási sikert aratott, de hiába várta az egész zenei világ lélegzetvisszafojtva a két lemezt, a ritmusgitáros Izzy Stradlin bejelentette távozását a zenekarból. Az utolsó csepp a pohárban az volt neki, amikor augusztus 21-én a mannheimi koncerten Axl levonult a színpadról, és a show abbamaradt. Az incidens után el is mondta a többieknek a döntését, de egy ideig még halogatták a bejelentést, hátha meggondolja magát. A lassan elkészült lemezbe, valamint az állandó balhékba beleunt zenésznek elege lett, még annak ellenére is, hogy a megjelent harminc dalból tizenegynek ő volt a szerzője, és ezek közül néhányban még az énekesi posztot is elvállalta. A Don't Cry videójának forgatására már el sem ment, ezért tűnik fel benne a „Where's Izzy?” felirat. Axl öccse, Stuart Bailey viszont szerepel a klipben.

Szeptember 16-án aztán végre a kezükbe vehették a rajongók a régóta várt anyagot, amit néhány lemezbolt pontban éjfélkor kezdett árusítani az éjszakai időpont ellenére is kígyózó sorokban álló vásárlóknak. Ahogy a debütáló albumnál, úgy most is az énekesre bízta az együttes a borítókat, ami végül Mark Kostabi észt-amerikai festő munkáját ábrázolja. Raffaello ’Athéni iskola’ című festményének egy részlete látható a fedőlapon modernebb kivitelben. A két kép teljesen megegyezik, a különbség mindössze a színösszetételben van. Az első lemez borítója piros és sárga – utalva ezzel is az inkább gyorsabb, dühösebb nótákra –, a másodiké – ami inkább a könnyedebb, merengősebb számokat tartalmazta – pedig kék és bíbor színű. Axl állítólag egy elég vaskos borítékot hagyott a művész asztalán a festményekért cserébe.

A korongok árusítását néhány lemezbolt megtagadta a sok helyen trágár szövegeket tartalmazó dalok miatt, amire egy matrica fel is hívta a figyelmet az albumok tokján: „This album contains language which some listerners may find objectionable. They can F?!* Off and buy something from the New Age section.” Mivel már a matrica szövegében is olvasható volt egy Fuck Off, így nem rendeltek a lemezekből, ami persze hatalmas öngólnak minősült, mivel az albumokat mindenhonnan széthordták a boltokból, így a megjelenést követően két óra múlva már be is aranyozódtak.

És hogy milyen zenét tartalmazott a két lemez? Az ’Appetite’ óriási sikerének ellenére a Guns N' Roses meg sem próbálta lemásolni azt. Mivel sok nóta már abban az időszakban megszületett, így nyilvánvaló átfedések természetesen szerepeltek, de nyugodtan kijelenthetjük, hogy a végletekig szélesítették a zenei palettájukat, köszönhetően a billentyűknek és az olyan hangszereknek, amik remekül feldobtak egyes dalokat. Az első lemezen szereplő Bad Obsessiont Michael Monroe szaxofon- és harmonikajátéka tette még fílingesebbé. A dal a kábítószerekről szól (ez is igazolja a debütáló albumhoz hasonló témákat), és ez az egyik Izzy szerzeményei közül, amit West Arkeennel közösen írtak, aki az együttes jó barátja volt egészen az 1997-ben drogtúladagolástól bekövetkezett haláláig.

Az első albumot indító Right Next Door To Hell igazi lendületes nóta, aminek alapját szintén a ritmusgitáros hozta. Timo Caltia nevű ismerőse mutatta meg neki gitáron a riffet, ami annyira megtetszett Izzynek, hogy engedélyt kért tőle, hogy felhasználhassa egy készülő dalában. A szövegét pedig egy bosszantó szomszéd ihlette, aki akkoriban zaklatta. Nemcsak ez volt az egyetlen így született szám, hanem a Double Talkin' Jive is, aminek első sora úgy indul, hogy „Találtam egy kezet és egy fejet a szemetesemben.” Ez utalás arra az eseményre, amikor a lemezfelvétel ideje alatt egy gyilkosság áldozatának a stúdió melletti konténerbe rejtették a testrészeit. A dal végén egy akusztikus gitárszóló is helyet kapott. Szintén West Arkeennel közösen készült a The Garden, aminek megírásában Axl személyes jó barátja és a Guns N' Roses turnémenedzsere, Del James is közreműködött. A dal érdekessége, hogy Alice Cooper vendégszerepel benne Shannon Hoonnal együtt. Ennek a nótának a feljátszása több időt vett igénybe, mert Slashnek a gitárszóló nehezen ment. Körülbelül ötödszöri rögzítésre lett olyan, amilyennek végül szerették volna. Axl, Alice és Shannon éneke pedig méltón koronázza meg ezt a remekművet. A hozzá készült videoklipet az MTV csak néhányszor adta le a benne szereplő sztriptízbárok és szexmozik miatt, és általában akkor is csak késő éjszaka volt látható.

Mivel köztudott a tagokról, hogy különböző zenei gyökerekkel rendelkeztek, ezen az albumon mindegyikük kiélhette muzikális hatásait. Axl végre kiadhatta a már évek óta a fiókban heverő balladáját, a November Rain című klasszikust, ami ugyan rövidebb, mint a korai verzió, de még így is kilenc percnyire duzzadt, és ami a trilógia második felvonása lett.

A dalhoz forgatott klip Del James ’Without You’ című rövid történetén alapul, melyet Andy Morahan rendezett. Több mint egymillió dollárba került leforgatni, és ezzel felkerült a 10 legdrágább videoklip listájára. Axl eredetileg azt szerette volna, hogy Slash első gitárszólós jelenete egy mezőn játszódjon, ezt azonban elvetették, mivel télen készült a klip, így végül egy templom mellett döntöttek Új-Mexikóban. (Az 1985-ös ’Silverado’ című westernben ugyanez a templom látható.)

Axl bő tíz évvel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy Duff és Slash ellenezte a szimfonikus balladákat, de végül sikerült rábeszélnie őket, hogy felvegyék a lemezre. A közelmúltban a YouTube-on a nézettsége túljutott az egymilliárd megtekintésen is, ezzel az egyik legnézettebb videó lett az interneten, ami mindenképp nagy szó, tekintve azt a tényt, hogy egy több mint 25 éves klipről beszélünk. Az 1992-es MTV Video Music Awardson is elhangzott – méghozzá Elton John vendégeskedésével –, ahol díjat is nyert.

Egy, a ’Lies’ minialbum akusztikus számaihoz hasonló dal is felkerült a lemezre You Ain't The First címmel, valamint az ’Appetite’ idején készült Back Off Bitch is megjelent (kicsit átdolgozva), melynek érdekessége, hogy Izzy egy hosszabb gitárszólót játszik benne. 1992 tavaszán a háromperces, rohanó tempójú Garden Of Edenhez is forgattak egy videót. Tulajdonképpen kétféle klip készült hozzá, de a ’Welcome To The Videos’ kiadványon ez a verzió kapott helyet.

A másikban a dal szövege feliratozva is megjelenik a kép alján. Hasonlóan rockos beütésű a Dead Horse is, aminek klipjét a lemezekhez kapcsolódó turné felvételeiből ollózták össze.

Az egyes albumot a banda leghosszabb száma, a nyomasztó hangulatú Coma zárja, ami már előrevetíti, hogy mi várható a második albumon. Ezen ugyanis több hasonló hosszúságú nóta is helyet kapott, mint az indító Civil War, vagyis az egyetlen nóta, amin Steven Adler dobol, benne Slash egyik legjobb szólójával. A Breakdown szintén egy nehezebben megszületett dal, ugyanis Matt Sorum többször is elvesztette az ütemet, így ezt is többször kellett rögzíteni, mire a végleges formáját elérte. Az ilyen számokat hallgatva tisztán hallatszik, mennyire túlmentek a hard rock határain, ugyanis csipetnyi blues, country, sőt néhol komolyzenei hatások is felütötték a fejüket. A szintén monstrum Locomotive (Complicity) című nótában a szóló- és ritmusgitárt is Slash kezeli, és végig hatalmas riffeket ereget benne. Az összetettebb dalok közül az abszolút csúcspont talán nem is lehet más, mint Axl trilógiájának záró darabja, az Estranged. Ő is a fő dalának tekinti ezt, és tényleg páratlan hangulata van a nótának, melyet nagyon jól színesítenek a billentyűk, illetve Slash szólói. A lemezborítóban Axl köszönetet is mond a gitárosnak a „gyilkos gitárdallamokért.” Az énekes a dal megírásakor nagyon maga alatt volt, ugyanis nem sokkal előtte vált el a feleségétől, Erin Everlytől. Külön érdekesség még a számmal kapcsolatban, hogy a klipet csak 1993 decemberében adták ki, majdnem fél évvel a lemezek turnéja után, a videóban lévő koncertfelvételek pedig ugyanebben az évben Münchenben, az Olympiastadionban készültek, ahol teltház előtt játszottak.

Függetlenül ettől helyet kaptak nyersebb dalok is itt, mint például a Pretty Tied Up ("The Perils of Rock n Roll Decadence"), aminek kezdőhangjait Izzy szitáron játssza. Slash egyik éjjel átment hozzá, de Izzy totál be volt állva, egyszer azonban megjelent egy szitárral, amit egy cintányérból és néhány – seprűről letépett – száraz szálból rakott össze. Az újságíróknak beszólogató Get In The Ring sem épp a finomságáról híres, ugyanis Axl név szerint küldi el őket melegebb éghajlatra, beleértve a botránykönyvet megírt Mick Wallt is. Az együttes láthatóan nem fogta vissza magát a szókimondásban, ugye erre utal a már korábban tárgyalt figyelmeztető matrica is a lemezeken.

A megjelenést követően óriási őrület alakult ki körülöttük az egész világon. Minden róluk szólt, és nemcsak a zenei újságokban, hanem más lapokban is. Az MTV óránként adta le a You Could Be Mine és a Don't Cry című klipeket. Az albumokból az első héten több mint négymillió példányt értékesítettek, és a két lemez egymással versengett a listák első két helyén, de újra előrébb tört az ’Appetite’ és a ’Lies’ is a siker hatására. Ekkor a Guns N' Roses volt az egyetlen banda, akinek négy kiadványa is fent tanyázott a listákon. Izzy helyére végül Gilby Clarke került, akivel 192 állomásos turnéra indultak. Itt már szó nem volt arról, hogy egy egyszerű rockbanda lennének, ugyanis Axl ragaszkodott háttérénekesnők és fúvósok bevonásához a koncerteken, illetve Teddy ,,Zig-Zag” Andreadis is velük tartott, hogy harmonikán játsszon olyan dalokban, mint pl. a Bad Obsession. Ezt persze Slash nehezményezte, mivel úgy gondolta, ez már sok lenne ahhoz, amit a Guns N' Roses képviselt, de az énekes ragaszkodott az elképzeléséhez, így nem volt mit tenni, ilyen felállásban keltek útra. 1992 július elején – ahogy visszatértek az európai turnéról – Axlt már a reptéren letartóztatták az előző évi St. Louisban kirobbant incidens miatt.

Nem sokkal ezután közös turnéra indultak a Metallicával, és az addig viszonylag visszafogott énekes – amiben nagy szerepet játszott a mannheimi balhé és Izzy távozása is – folytatta azt a szokását, miszerint teljesen kiszámíthatatlan időpontban vezényelte színpadra az együttest. Szerencséjére James Hetfieldék minden különösebb kérés nélkül belementek abba, hogy ők kezdjék a koncerteket, de augusztus 8-án Montrealban egy hibás pirotechnikai eszköz miatt a gitáros csúnyán összeégette a karját, és kórházba kellett szállítani. Az utánuk fellépő Guns N’ Roses körülbelül háromórás várakozás után csapott a húrok közé, majd a buli egy bő háromnegyed óra múlva véget is ért, mert az énekes nem találta megfelelőnek a hangosítást. A nézők között természetesen hatalmas botrány robbant ki, aminek eredménye az aréna berendezéseinek szétverése volt. Slash könyvében le is írja, hogy senki sem tudta hova tenni Axl effajta kirohanásait, és hogy mennyire szégyellte magát a Metallica tagjai előtt, akik a fekete albummal hasonló sikert értek el, mint ők, mégis meg tudtak maradni olyannak, amilyenek előtte voltak.

A botrányok ellenére azonban a Guns N' Roses olyan művet tett le az asztalra az ’Use Your Illusion I-II’ képében, ami tényleg túlment a nyers, gitárcentrikus rockzenén, de nagyszerűsége éppen ebben a merész lépésben rejlett. Ennek hatására pedig nemcsak a kifejezetten rockot kedvelők hallgatták, hanem annál egy sokkal nagyobb réteg, ami mindenképp pozitívum. 8 kislemezt adtak ki az albumokról és számos zenei díjat is bezsebeltek, de nemcsak az eladott példányszámokkal, hanem a kiváló videoklipekkel is. Töltelékdalok nem igazán vannak rajtuk (még lassan három évtized távlatából sem), és a rögzített harminc dalból mindenki megtalálhatja a maga kedvencét, még azok is, akik szerint az ‘Appetite For Destruction' irányvonala jobb volt. A lemezek kiválóságához kétség sem fér, és habár ma más világot is élünk, akkoriban még születtek olyan zenekarok, akik képesek voltak több tízezer embert megmozgatni, és lemezeiket több tízmilliós példányszámban értékesíteni.

Számlista:

’Use Your Illusion I’

01. Right Next Door To Hell
02. Dust N' Bones
03. Live And Let Die
04. Don't Cry
05. Perfect Crime     
06. You Ain't The First
07. Bad Obsession    
08. Back Off Bitch    
09. Double Talkin' Jive         
10. November Rain  
11. The Garden         
12. Garden Of Eden  
13. Don't Damn Me
14. Bad Apples         
15. Dead Horse         
16. Coma

’Use Your Illusion II’

01. Civil War 
02. 14 Years
03. Yesterdays
04. Knockin' On Heaven's Door       
05. Get In The Ring
06. Shotgun Blues
07. Breakdown
08. Pretty Tied Up (The Perils of Rock n' Roll Decadence)
09. Locomotive (Complicity)
10. So Fine
11. Estranged
12. You Could Be Mine
13. Don't Cry
14. My World