A hit ihlető ereje! Neal Morse 2007 május 28., Aschaffenburg, Colos-Saal

A Hard Rock Magazin "látótér bőví­tési" akciójának keretében egy újabb határainkon kí­vűli előadásról készí­tett beszámolót szeretnénk megosztani kedves olvasóinkkal. Szente Gábor, Neal Morse mester koncertjén járt a német Aschaffenburg-ban... Elöljáróban röviden: a Mester szólópályafutását alig több mint egy éve ismerem csak, de ez elég számomra, hogy zenéjének (ismétlem: zenéjének, nem mondanivalójának) szinte feltétel nélküli, "megátalkodott" hí­ve legyek. Elég nehezen találtam meg a Colos-Saal-t, mivel nem gondoltam hogy ez, az amúgy kí­vűlről szimpla vendéglátóhely a belváros közepén van egy sétálóutcában. Ehhez képest akit csak kérdeztem felőle, mindenki ismerte, ami persze nem is csoda, hiszen folyamatosan lépnek ott fel jobbnál jobb előadók, köztük persze a progrock jelentősebb, bár stadionokat megtölteni nem képes képviselői is. Pl. Morse előtt úgy egy héttel, volt zenekara, a Spock's Beard, rá két nappal pedig az Arena... és valószí­nűleg sokunknak lehet The Flower Kings koncertalbuma is Aschaffenburgból... A koncertterem nagyjából A38 méretű, lehettek max úgy hat-nyolcszázan. Ez a szám kevésnek tűnhet,-bár a terem szinte teljesen megtelt - hiszen mostanában a környéken ez volt Morse egyetlen koncertje. Persze, amint ez várható is volt, az új albumról, a korábbiaknál egy kicsivel talán gitárcentrikusabb (a lemezen a villanyos tamburát Paul Gilbert kezeli), de klasszikus progresszí­v rock hangzásban nagyon is ott lévő Sola Scriptura-ról nyomták le elsó számként a The Door-t. Eztán ugyaninnen a The Conflict, majd a The Conclusion második fele következett, s ezzel be is fejezte a Mester új albuma promotálását. Bár ha úgy vesszük, jó kétharmadát í­gy is leadták. A zenészei amúgy a dobost leszámí­tva elég fiatalok és nagyon jók! A gitáros amennyire ifjú (szőke, hosszú haj, vékony kis srác,(Paul Bielatowitz amúgy a Carl Palmer Bandben nyomja...), annyira jó! A billentyűs, a dobos és a basszgitáros is szépen, pontosan hozta a kí­séretet, az összes ismerős futamot, dallamot, szólót. Morse maga is gitározott persze, néhol akusztikuson is, illetve ott volt számára a szí­npad elején a szinti is. Az új lemez utolsó hangjait követően, miután Neal megkérte a közönséget hogy sustorogjon hozzá, némi szélzúgáshang kí­séretében elindult a Temple of the Living God... utána meg persze egyből az Another World, majd (a) The Outsider következett a ? (Question Mark)-ról. Ezután nagyon ügyesen már a Deliverance-re kötöttek át, majd Inside His Presence, s végül a Temple... második részével, -annak is a végén újra sustorgással - fejezték be a Portnoy-Hackett-Stolt trió nevével is fémjelezte album bemutatását. Picit régebbről merí­tés következett eztán. Jött a Testimony. Overture No.1., California Night, Colder in the Sun ... egymás után, ahogy az albumon is. A programot a Somber Days-szel fejezték be......csak két percre, merthogy ráadásként (!) eztán a Transformation - Ready to Cry - Sing It High trió következett az album második feléről, illetve egy újabb hármas ugyaninnen: I am Willing - In the Middle - The Storm Before the Calm. Majd az Oh to Feel Him - Rejoice párost követően ismét elhagyták a szí­npadot. De pár perc múltán, - számomra meglepetésként - a Transatlantic repertoárból származó We All Need Some Light akusztikus, rövidí­tett változatával tértek vissza, végül pedig a Spock's Beard klasszikus Snow utolsó két (vagy inkább egy?) számát adták elő. Tömény zene... Két számot (The Storm..., Rejoice) rövidí­tettek, í­gy fejezték be végül éjfélkor a két és fél órás előadást! A hangzás hibátlan volt. Nem vagyok zenész, sem hangtechnikus, csak voltam pár koncerten életemben, í­gy nagyjából tudom milyen az, ha egy koncert hangosí­tása tökéletes. Ilyen...! Egyáltalán nem vagyok hí­vő sem, í­gy picit tartottam is tőle hogy a koncert részben egyfajta istentisztelet is lesz, de nem! Kizárólag a számok szövegében volt tettenérhető Morse mély vallásossága, illetve persze a megfelelő részeknél a fohász, ujjongás, stb... karmozdulatai. Láthatóan a közönség nagy részét sem hite hozta el , hiszen a Sing It High alatt, mikor ez legjobban megmutatkozhatott, csak a töredék éltette Istent... A döntő többség itt a zene miatt volt. (Az egyébként nagyon szépen megfigyelhető Morse-nál, hogy a hit mekkora ihlető erőt tud adni: lásd a Testimony előtti és az azzal kezdődő szólóalbumait! Zenei szí­nvonalban nem kicsi az eltérés...) Nekem az egész ember hallatlanul szimpatikus: azonkí­vül hogy egy óriási zenei géniusz, a vallásossága a lehető legőszintébb, koncerten ez nagyon le is jön; utána pedig mindenkivel fényképezkedik, autogramot ad, közvetlen, barátságosan elbeszélget. Nekem, mikor mondtam, magyar vagyok, budapesti, egyből mondta hogy sajnálja hogy utoljára '91-ben járt nálunk, de tutira el fog jönni koncertezni. Pólót nem árultak, csak CD-ket... 🙁 Pedig vettem volna egy Sola Scriptura mintájút, már csak a követ seprő csuklyás szerzetes miatt is... Ezért a koncertért 600 km-t autóztam oda-vissza összesen, vissza ráadásul végig esőben, éjszaka, de egy másodpercre sem gondoltam, hogy nem érte meg... nagyon nagy élmény volt! Szente Gábor a fotók Neal Morse tavaly nyári turnéján készültek.