FEZEN 2018 – A Delain ugrik be a Metal Allegiance helyett

írta Hard Rock Magazin | 2018.05.29.

Úgy tűnik, nem csak az Anthrax nyári tervei változtak meg, ugyanis mint nemrég kiderült, a Metal Allegiance is lemondta fesztiválfellépéseit, így a FEZEN-es koncertet is.

Sajnos „előre nem látható körülményekre” hivatkozva a Metal Allegiance lemondta nyári fesztiválturnéját, köztük a FEZEN-es koncertet. A zenekar hivatalos közleménye a következő: „Nagyon sajnáljuk, hogy előre nem látható körülmények miatt le kell mondanunk a nyári fesztiválos koncertjeinket. Amint lehet, visszatérünk egy új albummal!”

Szomorúak vagyunk, hogy nem sikerül vendégül látni Mike Portnoy csapatát, bízunk benne, hogy lesz még rá alkalom. ​A szerdai időpont természetesen nem marad üresen, a Delain érkezik Székesfehérvárra! A holland szimfonikus metal együttest a Within Temptation volt billentyűse, Martijn Westerholt alapította 2002-ben, azóta többször koncerteztek már hazánkban is, ezúttal az Epica előtt játszanak a FEZEN szerdai napján.

Természetesen a július 25-i napijegyek június 15-ig visszaválthatóak a vásárlás helyén, a vásárolt áron. (A Ticketportál rendszerében online váltott jegyek esetén a ticketportal@ticketportal.hu címre küldött emailben tüntessétek fel a bankszámlaszámot, 7-10 munkanapon belül visszautalják a vásárlás összegét. A Tixa rendszerében online váltott jegyek esetében az ugyfelszolgalat@tixa.hu címre írjatok a visszaváltás ügyében. Ha nem online vásároltál, a jegyirodában személyesen visszaváltják a jegyed.)

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Metallica: Load (Expanded Edition 3 CD): “Ez egy ATOMBRUTÁLISAN PARÁDÉS, kihagyhatatlan kiadvány!!! Szerencsére nekem is jutott belőle!!!
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Szia Gábor! Én azért írtam szinte biztosra Matthias érkezését, mert egy nagyon jó Barátom Németországban dolgozik. Minden héten beszélünk és…
  • Csiki Gábor (CsiGabiGa) on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Dieth egyelőre csak tipp a részünkről, megerősítés tudtommal még nem volt, de november 15-ig minden bizonnyal kiderül.Sőt, már valamivel hamarabb…
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Kár érte! Remek gitáros! Köszönjük! De a helyére érkező Matthias Dieth pazar játékos. Tehát a minőségben nem lesz változás! Meg…
  • Herr Wolf on Újra öttagú az Accept: “Hát, hogy őszinte legyek, ez a hír nem …aszott szét! Úgy is mondhatnám, hogy ….és akkor mi van?
  • steelheart66 on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Az év híre. A 2004-es Pecsa koncert éltem koncertje volt. Álmomban nem gondoltam, hogy látom még őket élőben. Dee Snider…
  • Herr Wolf on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Húúúúúú!!! Ez REMEK hír!!! Nagyon remélem, hogy valaki majd elhozza Magyarországra is a bandát!!! Ha mégse, akkor megyek külföldre!!! Bécs…
  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!