Mournful Congregation: The Incubus Of Karma

írta Hard Rock Magazin | 2018.05.28.

Megjelenés: 2018

Kiadó: Osmose Productions

Weblap: http://www.mournfulcongregation.com/

Stílus: funeral doom

Származás: Ausztrália

Dalcímek

Értékelés

A Mournful Congregation zenekar Ausztráliából indult hódító útjára 1993-ban. Céljuk valószínűleg nem az AC/DC népszerűségének meglovagolása lehetett, mert egy olyan műfajt tűztek ki zászlajukra, amivel nem sok esélyt adtak maguknak a népszerűségre. Ugyanis a doom metalon belül is kiválasztották a legsötétebb szegletet, mellyel önkéntesen száműzték magukat a magányba és a kegyetlen nyomorba. Hiteles funeral doom csapatként nem is találni róluk túl sok információt a világhálón sem. Eddigi albumaikkal azonban nagyon sokat hozzátettek a műfaj fennmaradásához. Magasan kiemelkednek a színtér posványából és örökre be is vésték magukat a doom metal történelembe. Idén újra előbújtak és a ’The Incubus Of Karma’ című albumon elhozták a legszomorúbb gyászmenet aláfestő zenéjét.

Legutóbbi kiadványuk 2014-ben jelent meg, mely egy kétszámos EP volt és röpke fél órában gyötörte súlyával a hallgatót. Az új mű is hasonlóan nehéz hallgatnivaló, de aki híve ennek a stílusnak, az újra megkapja tőle az évekre szóló lelki töltetet.

Az új album nyolcvan percben kísér el minket „utolsó utunkra”. De úgy, hogy a végére nem szomorúak leszünk, hanem boldogok. Boldogok attól, hogy lement vállunkról a teher, mely oly hosszú ideje nyomasztott. Az album hangulatához illő vészjóslóan gyönyörű bevezető után ránk omlik a Whispering Spiritscap terhe, melyet cipelnünk kell a vállunkon. A dal – és a lemez egésze – telis-tele bánatosan gyönyörű melódiákkal, melyek elgondolkoztatnak és segítenek elmélyülni gondolatainkban, hátrahagyni kicsit a mindennapokat és elmerülni lelki valóságunk legsötétebb bugyraiban. Művelik páran ezt a műfajt, de csak nagyon kevesen tudják ilyen magas szintre emelni azt. Nem sokan képesek ilyen gazdagon hangszerelni ezt az alapvetően lassú és pár hangból építkező stílust. Nem rettennek meg a disszonanciától és a félhangoktól sem, melyeket mindig a legváratlanabb pillanatban alkalmaznak úgy, hogy ne sértse az ember fülét, hanem emeljen a hangulati íven egy nagyot. A néha véget nem érő szólók sem tartoznak a műfaj jellegzetességei közé, itt viszont szerves részét képezik a zenének. Például a The Rubaiyantban, a címadó The Incubus Of Karmában – mely egy instrumentális tétel – vagy a záró A Picture Of The Devouring Gloom Devouring The Spheres Of Being című dalban hallható hangtenger kifacsarja az arra érzékeny szívet. Hallgatása közben sokszor olyan érzésem támad, mintha utolsó szirti sasként repülve magasból nézném a világunk pusztulását. A nyolcvan perc alatt nincs egy pillanat sem, ami kizökkenthetne a sodrásból. Minden dal mesterien felépített kompozíció, melyben a gitárharmóniák, a mázsás lassúságú riffek tökéletes egységet alkotnak.

Pontszám: 10