Primordial: Exile Amongst The Ruins

írta Mike | 2018.04.18.

Megjelenés: 2018

Kiadó: Metal Blade Records

Weblap: www.primordialofficial.com

Stílus: kelta folk/black metal

Származás: Írország

Dalcímek

Értékelés

Szenvedély.
Mélység.
Drámaiság.

Szavak, amelyek a Primordial művészetének alappillérei. És amelyek szilaj lángokkal lobognak dalaikban. Kevesen tudják azt, amit ők, kevesek kiváltsága hangjegyekbe oltani azt a temérdek emberöltőnyi tragédiát, amely a történelmünket és személyes sorsunkat egyaránt átitatták – legfőképp vérrel és verítékkel. Mert harc és küzdelem az életünk, mondja Alan Averill, azaz A.A. Nemtheanga trubadúr, poéta, falkavezér.

A dublini Primordial azon csekély számú csapatok egyike, akiknek közel makulátlan életműve olyan, mint például a mindvégig igen magas színvonalat tartó, egykori 'Drót' tévésorozat (hogy maradjunk a művészeti ágaknál): nem tarkítják tehát félresikerült fércmunkák, mi több, még szürkécskén átlagos alkotásokra sem lelhetünk; a közmegegyezés majd’ mindegyik lemezüket klasszikusnak kiáltja ki. Ezzel magam sem tudok vitába szállni, noha a művészetek megítélése ízlés szempontjából mégiscsak valahol egy szubjektív döntéshozatal, és persze az „egymillió légy nem tévedhet” érvelésére támaszkodni sem lehetséges teljes bizonyossággal… Ekképp aztán nehezemre esne egyet is kiemelnem ebből a páratlan pályafutásból, ám azért nyilván akadnak személyes kedvenceim is: a ’The Gathering Wilderness’ és a ’To The Nameless Dead’ albumokra tenném rá a képzeletbeli koronákat.

E magazin hasábjain nem voltak elkényeztetve hőseink, ugyanis négy évvel ezelőtt az egyöntetűen kiosztott Év Extrém Metal Albuma díjához kapcsolódó pár soron kívül nem szóltunk róluk, legalábbis ami a lemezkritikát illeti, itt volt végre az ideje egy alapos méltatásnak. Mert megérdemlik. Ennélfogva könnyű szívvel kijelenthetem, hogy az említett elődhöz, a ’Where Greater Men Have Fallen’-hez hasonlóan az ’Exile Amongst The Ruins’-t is ez a fölöttébb kellemes veszély fenyegeti az év végi lemezmustránál. Ám újfent nem egynyári slágercsokrot tettek le az asztalra, hiszen az új opusz roppant nehéz hallgatnivaló, szó se róla, bizony kellő türelemmel és odafigyeléssel felvértezve érdemes nekivágni ennek az izgalmas utazásnak, hogy aztán ismerősként köszöntsünk egyes zenei témákat, netán komplett dalokat. A mai korszellem klinikai ridegségű, sterilre agyonpolírozott hangzás-trendjével szembemegy a lemez pazar megszólalása: harapós és meleg tónusú, mondhatni „old school”, ámde korántsem porosan ósdi. Egyszóval minden téren jelesre vizsgázott az ír kvintett!

A banda aránylag behatárolt világa ellenére egészen változatos, sokszínű anyag született a Primordial műhelyében, noha ez a „színskála” kizárólag a fekete és a sötétszürke árnyalataival értendő – itt nincs ám fény az alagút végén. Az Upon Our Spiritual Deathbed és a Sunken Lungs sűrű szövésű, tornádóerejű alkotások sodró gitártémákkal, masszív, tömény dobjátékkal, óriási katarzis-élményekkel, s még black metalos epizódok is felütik goromba fejüket. Hasonlóképpen letaglózó a nyitó Nail Their Tongues is, amelynek komor harangkondulásaiba egy folkos gitárharmóniát szőttek bele, majd a hagyományos heavy metalban fogant verzékre egy magasztos refrén tornyosul rá, ami végül vad, pusztító fekete fémbe torkollik, hogy aztán mindent elmosson, mint valami fékevesztett folyó. A To Hell Or The Hangman némileg hajaz az izlandi Sólstafirra és a hazai VHK-ra, mondhatni ez a Primordial első „hardcore-himnusza”, amely bizonyára igencsak megosztja majd a népet azzal a punkosan puritán ritmusképleteivel. Nekem is szoknom kellett, de zabolátlansága, emlékezetes melódiái aztán eloszlattak bennem minden kétséget. Vérbeli koncertfavorit, na!

Nehezen tudnék kedvenceket megjelölni, a Where Lie The Gods azonban mindenképp ilyen: a súlyos dob és akusztikus gitártéma kettőse a Moonsorrow hangzásvilágát juttatja eszembe, ami a folytatásban is tetten érhető, ám a hamisítatlan Primordial-féle doomos hömpölygés is ugyanúgy jelen van, az epikus, viking-éra Bathoryját idéző lezárás monumentalitása pedig már-már az egekbe nyúlik. Az egyik leginkább drámai darabja a lemeznek, és Nemtheanga talán e dalban nyújtja a legjobb énekteljesítményét; úgy gondolom, hangja még sosem volt ennyire sokszínű, még ha a Dread Sovereign-beli, ozzysan nyekergő orgánumát ezúttal nem is húzza elő a repertoárjából, ami talán nem is oly nagy baj. Azért azt is meg kell jegyeznem, hogy épp e markáns énekstílusban ott rejlik a homogenitás, illetve az önismétlés lehetősége, némely dallam olykor bizony ismerősen cseng, az ember óhatatlanul is úgy érzi, hallotta már őket egy-egy korábbi korongon. A címadóban aztán már tényleg elszabadulnak az érzelmek és az indulatok, Nemtheanga kivetkőzve magából dörgi bele fájdalmát a nagyvilágba, s ebben a 8 percben a mérhetetlen tragédia súlya szinte agyonnyomja, majd megsemmisíti a hallgatót:

„We are exiled among the ruins
And we are ghosts among the ruins
Without history, without nations
Without names, without a future”

Az elsőként nyilvánosságra hozott tétel a Stolen Years volt: emlékeim szerint ehhez hasonló balladát még sosem írt a csapat. Megindító, lírai szépségű dal, a gitárok fájdalmasan sírnak-rínak, csupán annyi hiányérzetem van, hogy az alig több mint öt perces játékidőt kevésnek érzem ahhoz, hogy igazán kibontakozhasson; afféle vázlatszerű jelleget ölt ebben a formában. Bizony elhallgatnám még hosszú-hosszú perceken át… Utolsóként pedig a Last Call érkezik, egy lassan vánszorgó, vészterhes hangulatú, ólomsúlyú riffeléssel elővezetett doom metal eposz, valahol a távolban a My Dying Bride dicső neve is felsejlik, s az emelkedett finálé elnyújtott témafolyama méltó lezárása ennek a kiváló remekműnek. (Egyébiránt az 1998-as ’A Journey’s End’ album Bitter Harvestje óta nem írtak 10 perc fölé kúszó monolitot.)

A Primordial a legyőzöttek prófétája, noha ők maguk legyőzhetetlennek bizonyulnak. Ismét egy komoly, fenséges, csodálatos mestermunkát alkottak, egy példátlan életpálya újabb ékkövét. Meghajlok nagyszerűségetek előtt!

Where greater Men have rising.

(A Primordial a Moonsorrow és a Der Weg Einer Freiheit társaságában érkezik Budapestre április 23-án, a Barba Negra Music Clubba. Facebook-esemény ITT.)

Pontszám: 9