Bon Jovi – Már próbáltak is Richie Samborával

írta TAZ | 2018.04.10.

Április 14-én kerül sor Clevelandben a Rock And Roll Hall Of Fame idei gálájára, ahol a halhatatlanok közé bekerült Bon Jovi is fellép, méghozzá öt év után ismét Richie Samborával a fedélzeten. A gitáros szerint már próbáltak a fellépésre.

Tavaly decemberben jelentették be, hogy a Bon Jovi, a Dire Straits, a The Moody Blues, a The Cars, Nina Simone, valamint Sister Rosetta Tharpe kerül be a halhatatlanok csarnokába április 14-én. A gálára ezúttal Clevelandben kerül sor, Jon Bon Jovi pedig két egykori csapattársát, Richie Samborát és Alec John Such basszert is meghívja, hogy zenéljenek együtt. Sambora szerint már próbáltak is együtt. „Már próbáltunk is, és nagyszerű volt, egyáltalán nem volt kínos. A kémia nagyon hamar visszajött, egyszerűen a dolgok beleragadtak a reflexeinkbe. Ha 30 évig úton vagy és játszol, akkor a Rock And Roll Hall Of Fame csak egy újabb kör, és a jobbak közül, szóval gyerünk!”

Azt nem tudni egyelőre, hogy milyen dalok hangzanak majd el az eseményen, de a rajongóknak szinte mindegy, hiszen Sambora 2013-as lelécelése után minden egyes másodperc ajándék, melyet ismét Bon Jovi mellett tölthet a színpadon.

Legutóbbi hozzászólások