„A rocksztárok ideje véget ért”: Interjú Victor Smolskival (Almanac)

Január 17-én Dubajban tartott workshopot Victor Smolski, amire nem volt kérdés, hogy elmegyek-e, ha már jelenleg itt esz a fene. Mivel nem sok rock/metal koncert van errefelé – főleg nem heavy/power vonalon –, így minden alkalmat kihasználok, hogy közelebb kerüljek a műfajhoz. Kapóra jött, hogy Andy B. Franck sajnos aznap jelentette be kilépését az Almanacból, így egy dologgal kapcsolatban már mindenképpen tudtam faggatni a gitárost, aki természetesen más témában sem fogta vissza magát. Nem rugaszkodtunk el nagyon a gitározás technikai oldala felé, de nyilván ezzel indult a beszélgetés, később azonban az Almanac és a Rage is szóba került.

Hard Rock Magazin: Ha jól tudom, ez már nem az első alkalom, hogy itt jársz Dubajban.

Victor Smolski: Így van, már negyedjére vagyok itt. Jó pár évvel ezelőtt játszottam a Revolution Festivalon, volt pár szólókoncertem és workshopjaim is. Persze nyáron egy kissé meleg van, de most tökéletes az idő. (nevet)

HRM: A Yamaha meghívásának teszel eleget, ennek a keretében vannak workshopjaid ezen a környéken. Általában hogyan építed fel ezeket az eseményeket, mi a vezérfonala a bemutatóidnak?

VS: Általában improvizálok, a nézőktől függ minden. Nincs igazából tervem, rengeteg workshopot szoktam tartani világszerte, és ezek többé-kevésbé a rögtönzésről szólnak. Van egy hatórányi anyagom, amiből tudok játszani, minden attól függ, hogy a közönség mit szeretne hallani. Közben hagyom, hogy bátran kérdezzenek a technikáról, a hangzásról, az élőben és a stúdióban felmerülő problémákról. Játszok dalokat a szólólemezeimről, de Rage- és Almanac-dalokat is. Nagyon szeretem egyébként, mert érdekel a tanítás, és hogy megosszam a tapasztalataimat azokkal, akik mondjuk most indulnak turnézni, vagy elindulnak az úton, hogy profi zenésszé váljanak. Mindig próbálok a saját utamon haladni azzal kapcsolatban, hogyan írjam a zenémet, hogyan játsszak, vagy hogyan fejlesszem a technikám. És soha nem kötök üzleti kompromisszumot. Úgy gondolom, hogy ez az igaz út a zenélésben, mert így mindig élvezed azt, amit csinálsz. Van egy csomó barátom, aki már vagy tíz éve ugyanazokat a dalokat játssza, mert ebből tud pénzt szerezni, de ez egyáltalán nem élvezetes. A rutin – ahogy minden más munkában is – soha nem szórakoztató. Nagyon szerencsés vagyok, mert harmincéves profi pályafutásom alatt mindig azt csinálhattam, amit élvezek, semmi nyomás nem volt rajtam. Boldog vagyok az életemmel.         

HRM: Mikor kezdtél el Yamaha hangszereket használni?

VS: Nagyon rég. Ez egy olyan cég, akikkel barátok vagyunk, sokakat ismerek náluk már lassan tizenöt éve. Mindig vannak őrült ötleteim a gitárokkal kapcsolatban, a fák kombinációját, a hangszedőket, a potikat, a killswitchet illetően, ők pedig segítenek nekem ezeket összekombinálni. A Yamahán kívül ugye ott vannak a Siggi gitárjaim is, melyek hasonlóan egyfajta custom gitárok, náluk szintén sok mindennel kísérletezek, például a szitár hangzású gitárral, a duplanyakú gitárral, melynek egyik fele gitár, a másik basszusgitár és félig fretless, mint Marcus Millernek. A stúdióban van Yamaha szintim is és rengeteg más termékem tőlük. De ők tényleg igazi barátok, nem pedig csak üzleti partnerek. Egyébként ez mindegyik cégről elmondható, akikkel kapcsolatban vagyok. Legyen az az Engl, a Cordial vagy például a Thomastik-Infeld.

HRM: Miért kedveled egyébként a Yahama gitárokat, és mi a legnagyobb előnye a hangszernek?

VS: Az RGX modellek nagyszerűen passzolnak a keményebb zenéhez. A nyak hihetetlenül kényelmes, hangzás tekintetében pedig a közepes tartomány nagyon agresszív, ami a rockhangzáshoz fantasztikusan illik, tökéletes passzol a zenekarban való játékhoz. Nagyon könnyű a keverőpultnál álló srácnak is jó hangzást összehoznia, ami persze nekem is kényelmes. Néha kicsit átszabom a gitárjaimat, de csak néhány dolgot változtattam rajta.

HRM: Igazából ez a következő kérdés, mégpedig, hogy mi a különbség a te hangszered és azon RGX-ek között, amiket mondjuk a boltban leakasztok a falról?

VS: Rengeteg alapmodellem van, de van két custom Yamahám is, az egyik Japánból, a másik Amerikából, amiket kifejezetten nekem építettek, némi eltéréssel. Ilyenkor csak ötleteket cserélgetünk. Próbálok olyan pickupokat keresni, melyek illenek a fához, mert ugye a fa mindig különböző. Néha öreg, néha fiatal. Amikor a testnek több a mély frenkvenciája, akkor olyan pickupot kell használnod, aminek nem igazán van alja. Az egész az arányokról szól. Sosem mondhatod azt, hogy csak egy dolog közvetíti a tökéletes hangzást. Ott a gitár, a húr, a pickup, a kábel, a ládák, a fej, szóval meg kell találnod a saját egyvelegedet.

HRM: Annak ellenére, hogy sokat változtattál a gitáron, ez még nem a saját modelled, ugyanakkor a Sigginél már van saját hangszered. Tervben van esetleg, hogy a Yamahával is készítesz saját modellt?

VS: Nem hinném, hogy készítünk signature modellt, mivel ez egy hatalmas cég, nem hiszem, hogy szükségük van custom gitárokra. Persze van nekik, de az is basszusgitár, amit kifejezetten Billy Sheehannek készítenek. Sosem láttam, hogy más ilyen gitárt használt volna. [Cézi a Pandora’s Boxból hasonló bőgőn játszik, de ez akkor hirtelen nem jutott eszembe. – TAZ] Azok az ötletek, amiket egy átlagos modellbe építettem, számomra elegendőek.

HRM: A koncertek és mondjuk egy ilyen workshop előtt hogyan melegítesz be, mi a rutin?

VS: Csak technikai gyakorlatok, minden mennyiségben. Nagy a különbség azzal szemben, amikor stúdiózok, vagy koncertezek. Amikor turnézol, két-három hét után igen koszossá válik a technikád, a stílusod. Sokkal agresszívabb lesz és nem tökéletes, mivel amikor a színpadon vagy, akkor minden a show-ról szól. Jól érzed magad, mozogsz, és nem a tökéletes hangokra gondolsz. Az élő játék már csak ilyen. Nem hiszem, hogy túl szórakoztató úgy játszani, mint mondjuk John Petrucci: mozgás nélkül és csak a stúdióverziókat ismételgetve. Mondjuk a Dream Theater mindig is nagyon tökéletesen és tisztán szól, de én szeretem jól érezni magam a színpadon és energikusabban, súlyosabban játszani. Lehet, hogy néhány hang bánja, amikor az egyik kontroll ládától a másikig ugrasz, de nem hinném, hogy ez probléma, mind emberek vagyunk. Amikor stúdiózol és koncentrálsz, hogy a legjobb felvételt csináld, az teljesen más, ilyenkor mindig a lehető legtökéletesebb hangszínre törekszem. Ezért gyakorolok azelőtt is, mielőtt a stúdióba mennék és csiszolom a technikám, hogy minden tökéletesen és tisztán szóljon. Ugyanakkor sokat improvizálok és sosem készítek szólókat előre, mindig a stúdióban írom meg őket.

HRM: Néha azonban ugyanazokból a zenei ötletekből szemezgetsz és sokszor kissé átalakítva hozod őket elő ismét. Ez tudatos?

VS: Ilyen a stílusom, szóval nem igazán gondolok erre, csak játszom, ami éppen abban a pillanatban jön. Sokszor háromféle változatban is elkészítem a szólót, majd végül azt választom, ami a legjobban illik a dalhoz. Mindig próbálok valami újat kitalálni, sokat kísérletezem, különböző stílusokat, akkordokat és skálákat keverek.

HRM: Beszéljünk most már az Almanacról. Épp ma reggel olvastam a hírt, hogy Andy kilépett a zenekarból [az interjú akkor készült, amikor Andy bejelentette kilépését – TAZ]. Ennyire nehéz volt ezek szerint leszervezni a koncerteket ezzel a felálással?

VS: Igen, eléggé. Az a helyzet, hogy Andynek van rendes, hétköznapi munkája is, mivel szereti ha rendben, biztonságban van az élete.

HRM: Ezzel most megleptél! Lehet tudni, hogy mivel foglalkozik, vagy ez nem publikus?

VS: Nem akarok erről beszélni, de tényleg egy sima, átlagos munka, aminek semmi köze a zenéhez. Szóval elég nehéz volt neki elszabadulnia onnan, és így nekünk tervezni is problémás volt. Mindig meg kellett kérdeznie a főnökét, nagyon bonyolult volt az egész helyzet. Amikor pedig egy olyan projektben veszel részt, mint az Almanac, akkor nagyon nehéz úgy együtt dolgozni, hogy van rendes munkád is. A csapatban a többiek profi zenészek, akik a zenéből élnek, úgyhogy velük sokkal egyszerűbb volt. Nekünk megvannak a szólóprojektjeink, én is járok szólóban ide-oda, a többiek is részt vesznek más stúdiós projektekben.

HRM: Mindez azt jelenti, hogy nem egyszerű zenészként megélni?

VS: Nekem semmi gondom, rengeteg dologgal foglalkozom, nagyon kényelmesnek érzem az életem, minden okés.

HRM: Azt már tudod, hogy Andy helyett szeretnél-e új énekest a csapatba?

VS: Most egyelőre elmegyünk Daviddel turnézni, ugyanis már koncerteztünk így párszor. David rengeteg show-t lenyomott Andy nélkül.

HRM: Mondjuk azt se felejtsük el, hogy David is elég elfoglalt zenész, benne van a Pink Cream 69-ban és a Tankben is.

VS: Igen, de ezek a bandák nem pörögnek annyira, szóval neki igazából az nem teljes állás. Meglátjuk. Egyelőre nem hiszem, hogy új énekest keresek, de talán később igen. Számomra úgyis az lesz a fontos, hogy passzoljon ehhez a zenéhez, mert az Almanac dalai nem egyszerűek, szóval nem árt, ha különleges hangod van.

HRM: Tavaly novemberben jött ki az új lemezetek ’Kingslayer’ címmel, de új dobossal és basszerrel. Velük mi történt?

VS: Igazából ugyanez. A dobos srác jelenleg is zenei tanulmányait folytatja, és mindig baj volt a turnéval, mert fel kellett készülnie a vizsgákra az egyetemen. Az első lemezzel sokat koncerteztünk, majdnem ötven bulink volt, amire ugyanúgy fel kell készülni, elérhetőnek kell lenni, ha próba van. Illetve ott vannak a nagy fesztiválok és a felvételek. Ez nem olyan, mint egy feldolgozásbanda, hogy lemész a klubba és nyomtok egy bulit. Meg persze a zene is elég összetett, szóval nem árt gyakorolni, amikor van egy kis szüneted, mondjuk két-három hónap. Még mindig barátok vagyok, semmi gond nincs a háttérben. Van egy csomó zenész, akit érdekel ez a fajta zene és van is ideje, úgyhogy nagyon boldog vagyok, hogy olyan tagokat találtam, mint Tim, aki az egyik legjobb basszusgitáros, akivel együtt játszhattam eddigi karrierem során. Hihetetlen a srác. Zackyt, a dobost már régóta ismerem, rengeteget dolgoztunk már együtt, workshopokon is zenéltünk közösen. Az új srácok új energiát is hoztak a csapatba, és a dalokat érdekesebbé tették játékukkal, mert máshogy játszanak az előző két taghoz képest. Én ezt az egészet könnyen kezelem, mert a mai modern időkben minden zenész igen elfoglalt. Nem olyan, mint a ’80-as és ’90-es években, amikor egy csomó pénzt kaptál a lemezkiadótól és probléma nélkül tengethetted a napjaid. Játszani és dolgozni kell, hogy túlélj, és ez igazából normális. Németországban minden zenésznek van két-három zenekara és különböző projektjeik, mondjuk tanítás, workshopok vagy valami. Érdekes néha más dolgokkal is foglalkozni.

HRM: Mi a tematikája az új albumnak? Az első ugye Rettegett Iván köré íródott, ezúttal viszont nem egy témára húztátok fel a lemezt.

VS: Igen, ez nem konceptlemez, de ugyanazt a történelmi kort vettük alapul és a királyokat, viszont világviszonylatban, nem kifejezetten egyvalakire koncentrálva. Az egész egy ilyen véres cucc. A történetek nagyon hasonlóak, bárhova megyünk a világban, és a legnagyobb probléma az, hogy sosem tanulunk a történelemből. Mindig ugyanazt a szart ismételjük újra és újra. A háborúk – amik jelenleg is folynak – mind ugyanarról a szarról szólnak. Az emberiség nagyon buta, mivel sosem tanul a hibáiból. Ez egy nagyon kemény időszak, egyáltalán nem vicces a helyzet. Nem hiszem, hogy a jó irányba haladunk. Csak remélni tudom, hogy a gyermekeink tudnak majd egy háborúmentes világban élni.

HRM: Mindössze egy évet vett igénybe, hogy összerakjátok az albumot. Hogyan sikerült ilyen gyorsan megírni?

VS: Nem tudom, valahogy könnyen jött. Amikor jól érzem magam, akkor tudok írni, és általában jól érzem magam, szóval sokat dolgozom. (nevet) Amikor van időm, akkor pihenek és rengeteget komponálok. De nem csak az Almanacnak élek, tavaly két bandának is voltam producere, de másoknak is írtam dalokat. Nagyon szórakoztató zenét írni, úgyhogy több mint elég ötletem van. Ebben az évben remélem a szólólemezem is befejezem, mivel már jó ideje kész a fele. Remélem, amint befejezzük a turnét nyáron, tudok vele foglalkozni.

HRM: Jó hogy említed, hiszen ez lett volna az egyik kérdésem. Mire épül zeneileg az új lemez? Az első ugye az inkvizícióról szólt, a másikon Bach-műveket dolgoztál fel, ezúttal mi a téma?

VS: Ebben a pillanatban úgy tűnik, hogy egy őrült, gitáros cucc lesz. Mindenféle súlyos, groove-os ötletek és sok gitár, ugyanakkor nem csak instrumentális, mivel van egy pár dalom énekkel, amikhez meghívok pár vendéget is. De egyelőre nem tudom, kiket, mert nem egyszerű a kiadók miatt egyeztetni, kik elérhetőek.

HRM: A zenészek gyakran mondják aktuális albumukra, hogy ez az eddigi legjobb. Te hogy vagy ezzel, te is úgy véled, hogy az új Almanac-lemez az eddigi legjobb, amit készítettél?

VS: Nehéz megmondani, hogy ez-e a legjobb lemez. Inkább azt mondanám, hogy ez az, amit ebben a pillanatban akarok hallani. És ez mindig is így volt. Az emberek megkérdeznek, hogy a Rage miért volt különböző, de az igazság az, hogy sosem tervezek előre, egyszerűen csak az jön, amit éppen abban a pillanatban érzek. Mindig a legjobbat akarom kihozni magamból, és megpróbálom az előző albumok, a turnék tapasztalatait felhasználni. Hogy jó-e vagy sem, az mondjuk olyan négy-öt év után derül ki, ha visszatekintesz. Amikor ezt a lemezt kevertük, akkor száz százalékban elégedett voltam minden dallal, mivel ellenkező esetben nem adtam volna ki. (nevet) Nem volt nyomás semmilyen irányból, sem az idő, sem a Nuclear Blast miatt. Nagyon örültem, hogy találtam egy új stúdiót, hogy volt lehetőségem analóg és digitális felszereléssel is dolgozni. Három hónapot töltöttem azzal, hogy kipróbáltam mindent, amit szerettem volna. Semmi sem változott az első albumom óta, hiszen csak bemegyek a stúdióba és jól érzem magam. (nevet)

HRM: Nem biztos, hogy szereted a Rage-es kérdéseket, de nem tudom megállni, hogy ne kérdezzek velük kapcsolatban. Követed azt, amit jelenleg csinálnak? Mit gondolsz a Rage jelenlegi zenei irányáról?

VS: Néha találkozunk fesztiválokon, például előző évben a Masters Of Rockon is játszottunk együtt. Pontosan tudom, mi a helyzet velük. Úgy érzem, hogy jól döntöttem pár éve, mert ez az, amit én már nem akarok csinálni, az út, amerre nem akartam velük menni. Számomra ez a vonal nem érdekes. De mindenki boldog, úgyhogy nincs probléma.

HRM: Ha jól tudom, Marcus egykor a növendéked volt.

VS: Így van, vett tőlem pár órát, érdekelte, hogyan kell eljátszani ezt vagy azt a dalt, sokat segítettem neki. Összehoztam neki egy üzletet az Engllel, húrokat is kapott, szóval szereztem neki kapcsolatokat. Ez még a Rage előtt volt, akkor kezdtem el őt támogatni, de elvittem magunkkal turnézni is. De ez így rendben is van, minden oké közöttünk teljes mértékben.

HRM: Kicsit kanyarodjunk vissza a kezdetekhez az interjú végén. Mikor fordultál először a zene felé?

VS: Hatévesen kezdtem el zenélni, de csellón és zongorán, tizenegy éves koromban váltottam gitárra. Majd zenei tanulmányokat folytattam mindegyik hangszerrel, tizennégy éves koromban viszont már teljesen a gitárnak éltem, és elindítottam az első zenekaromat. Ez volt a jó döntés. (nevet)

HRM: Miért, a másik két hangszerrel rosszban voltál?

VS: Nem, egyszerűen csak úgy éreztem, hogy ezzel tudom átadni minden energiámat. Klasszikus gitárral kezdtem, majd egy év után át is váltottam az elektromos hangszerre. Majd jazz-rock konzervatóriumban tanultam.

HRM: Szerinted ki tudja átvenni majd a stafétát a legendás zenészektől, zenekaroktól, akik most adják utolsó turnéikat vagy már befejezték?

VS: Ez egy nagyon komoly téma. Szerintem a jövőben nem lesznek olyan rocksztárok, mint régen. A rocksztárok ideje véget ért. Sok fiatal és sikeres csapat van, mint mondjuk a Sabaton itt Európában, akik gyorsan lesznek egyre nagyobbak, de az élet megváltozott. Már nem olyan király rocksztárnak lenni, mint mondjuk a ’80-as években. Nagyon boldog vagyok, hogy még átélhettem azt az időszakot, a sok őrült fesztivált és koncertet. Ma viszont nagyon nehéz a helyzet, nem sok támogatást kapnak az új zenekarok, mivel a CD-ket nem lehet eladni, a lemezkiadó nem fizet annyit. A másik dolog, hogy a modern fogyasztók már nem figyelnek a minőségre, inkább telefonról hallgatnak zenét. Új idők jönnek, meglátjuk. Remélem, hogy a rock ’n’ roll túlél valahogy, de az biztos, hogy a jövő már más lesz.

Készítette: TAZ