Jött, látott, elsodort: Kreator, Vader, Dagoba – Barba Negra, 2017. 01. 26.

A sűrű koncertszezon közepette szerintem sokunknak kiemelt bulinak számított a Kreator turnéjának budapesti állomása. Már csak azért is, mert tavaly megjelent ’Gods of Violence’ albumuk minden év végi listán előkelő helyen végzett. Egy igazán erős lemezzel tértek tehát vissza hozzánk, hogy újra magasba emeljék a gyűlölet zászlaját. A turnépartner a Decapitated lett volna, de sajnos ők a – remélhetőleg mondvacsinált – nemi erőszakkal kapcsolatos ügyük miatt lemondani kényszerültek a koncerteket, így a másik lengyel alapbrigád, a Vader ugrott be. Peterék az ölükbe pottyant lehetőséget a 25 éve megjelent bemutatkozó albumuk, az ’Ultimate Incantation’ ünnepének  szánták.

Péntek lévén várható volt, hogy zsúfolásig fog telni a Barba Negra Club. Én is heringpartira készültem már előzetesen is. (Ezen az estén is nagyon megéreztük a megboldogult PeCsa hiányát. Mind befogadóképességében, mind színpadi méreteit illetően is nagyon hiányzik a fővárosba egy olyan koncertterem, ami télen is kényelmes otthont tudna adni az ezer fő feletti látogatót vonzó rendezvényeknek.)

A kiírásnak megfelelően 19:45-kor a francia Dagoba csapott a húrok közé. Tőlük nem vártam sokat, mert nekem túl modern felfogásban zenélnek. Otthon hallgatva engem nem hoz lázba az ilyesfajta metal, két-három dal után unalmasnak hat. Viszont a koncerten nagyon átjött! Lendületesen, agresszívan játszottak, uralták a színpadot és az ő lelkesedésük át is ragadt a közönségre, mert már szinte az elejétől fogva ment a zúzás.

Egy rövid, félórás átszerelést követően a színpadon uralkodó tömény füstből előlépett Peter, a Vader emblematikus frontembere, a tőle már megszokott szegecsekkel díszített bőr ruhájában.

Korukhoz képest hihetetlen lendülettel csaptak bele a debütlemez nyitódalába, a Dark Age-be, melyet szünet nélkül követett a Vicious Circle. Ezek után lemezsorrendben hallhattuk a teljes első anyagot.

A közönség látszólag élvezte a bulit, mert iszonyatos mosh pit alakult ki. Nem tudom, hogy a pénteki napnak köszönhető-e, vagy a fellépő zenekarok hozták ki az emberekből, de rég láttam ilyen pogót koncerten. Kicsit a kilencvenes éveket idézte a hangulat, amikor még a kidobók sem nézték rossz szemmel, ha a darálóban elszabadulnak az indulatok. Annak ellenére, hogy hiányoltam néhány újabb kori dalt tőlük, örülök, hogy hallhattam a lengyel metal életében mérföldkőnek számító anyagot teljes egészében.

A Kreatorre nagyon kíváncsi voltam, mert sajnos a legutóbbi szabadtéri koncertjükre nem volt lehetőségem elmenni, így már elég régen láttam őket. Nálam a német vonalon ők a non plus ultra. Gyerekkoromban fertőztek meg, azóta is tátott szájjal figyelem Mille Petroza gitározását, ami óriási hatással volt rám.

A korábbi városok dallistájára előzetesen vetettem egy pillantást, de nem tanulmányoztam át, mert jobban szeretem, ha nem tudom előre, mire is számítsak. Bár – mivel minden korszakukat szeretem – a csalódás az ő esetükben szinte kizárt.

A meghirdetett időpontnak megfelelően vastag füstfelhőbe burkolózva léptek elő a Phantom Antichrist – Hail to the Hordes – Enemy of God hármassal. A közönségben el is szabadult a pokol. Ebből a nyitányból is látszik, hogy nem a múltjukból élnek, és nem akarnak csak a klasszikussá érett nótákra építeni, hanem az újabb kori lemezek dalait is stabilan beépítették a programba. A kétezres években készült lemezeikkel sem vallottak szégyent, sőt talán még a táboruk is szélesedett a dallamosodás hatására.

Mille az évek alatt alapos rutinra tett szert, nem esett nehezére feszült lázba hozni és abban is tartani a közönséget. Tette ezt szinte rendeltetésszerűen, a Flag of Hate dal bevezetéseként. A kilencvenes éveket képviselte még a People of the Lie és az ’Outcast’ lemez mára már kötelező koncertfavoritja, a Phobia. Az utolsó két lemez elég nagy hangsúlyt kapott, az újról öt dal is felcsendült.

A színpadkép már egy ideje fontos részét képezi a Kreator koncertjeinek. Amióta az anyagi kereteik engedik, a vizuális részét is hozzáteszik a produkcióhoz. Nagyon látványos volt a hat részre osztott, középkori oszlopnak „álcázott” LED-fal, amelyen a Fallen Brother alatt megjelentek az elhunyt zenész ikonok képei is, a videoklip mintájára.

A fényeket is nagyon jól használták, főleg a koncert vége felé, amikor már visszavettek a hátsó világításból és nem csak a körvonalaik látszottak. Annak ellenére, hogy már a turné utolsó állomásai közt volt a budapesti, nem éreztem rajtuk a fáradtságot, bemozogták a színpadot, magukba szívták a küzdőtérről feléjük áramló energiát. A kötelező levonulást követően a visszatérés is erős volt, a Betreyer és Pleasure to Kill kettőse a végén még megforgatta bennünk a kést.

Én személy szerint el tudtam volna viselni még néhány dalt a klasszikus lemezekről, a méltatlanul hanyagolt ’Renewal’ lemezről például. No, de egy ilyen szintű életműből nehéz válogatni úgy, hogy mindenkinek jó legyen. Mindent egybevetve, a német thrash gépezet jött és könyörtelenül elsodort mindent maga körül.

Phantom Antichrist / Hail to the Hordes / Army of Storms (intro) – Enemy of God / Satan is Real / People of the Lie / Flag of Hate / Phobia / Gods of Violence / Total Death / From Flood Into Fire / Hordes of Chaos / Violent Revolution / Totalitarian Terror /// Fallen Brother / Betrayer / Pleasure to Kill

Szerző: Losonczi Péter
Képek: TT
Köszönet a Hammer Concertsnek!
További képek ITT