Audrey Horne: Blackout

írta P.A. | 2018.01.23.

Megjelenés: 2018

Kiadó: Napalm Records

Weblap: http://www.audreyhornemusic.com/

Stílus: hard rock

Származás: Norvégia

Dalcímek

Értékelés

„Gene Simmons egyszer azt mondta, hogy a rock 'n' roll halott. Hatalmas Kiss-rajongó vagyok, de nézzünk szembe a tényekkel: Gene Simmons egy öreg dagadt pasi, aki egy nagy házban él és nem hiszem, hogy rock klubokban lógna új zenekarok koncertjein. Szóval honnan tudja, hogy a rock él vagy halott? A rock 'n' rollt nem kell megmenteni, teljesen jól van.” – nyilatkozta nem is olyan régen Toschie, az Audrey Horne frontembere, aki rendesen fején találta szöget. Örök vitatéma rockzenei körökben, hogy kiből lesz az új szupersztár, amikor a zsánert életre keltő zenészek nyugdíjba vonulnak.

Melyik banda fog olyan sikereket elérni, mint a Black Sabbath vagy a Deep Purple, vagy éppen ki fog igazi újdonsággal előállni legközelebb? De a világ nagyot változott az elmúlt évtizedekben, a zeneipar térdre kényszerült és az emberek zenehallgatási szokásai is gyökeresen megváltoztak. Ebben az új miliőben kevés esély van rá, hogy egy új zenekar akkora karriert fusson be, mint azt egyes bandák tették a '70-es, '80-as években, viszont ez nem jelenti azt, hogy elfogytak a jó zenészek, az igazi művészek, vagy ne születne már jó lemez. Tökéletesen példázza ezt az Audrey Horne is, akik ugyan újdonságot aligha, jó dalokat viszont tucatszámra alkotnak.

A bandát 2002-ben olyan nevek hozták életre, akiket addig jobbára súlyosabb műfajokban tevékenykedő zenekarokból ismerhettünk. Ice Dale és Herbrand Larsen az Enslaved soraiból, Thomas Tofthagen a Sahgból és Tom Cato Visnes többek között a Gorgorothból is  ismerős lehet a metal rajongóknak, de ebbe a zenekarba semmit sem hoztak azokból az extém hangzásból, ami addig jellemezte pályafutásukat. Az Audrey Horne a '80-as évek hard rock bandái útján halad, de modern megközelítéssel és hangzással. A zenekar első három nagylemeze ('No Hay Banda', 'Le Fol', 'Audrey Horne') a Deep Purple, Thin Lizzy, Iron Maiden hatásait ötvözte egy jó adag komor Faith No More és Alice In Chains ízzel. Ez az elegy szinte instant sikert hozott a gárdának, hiszen 2006-ban és 2008-ban is elnyerték a legjobb metalegyüttesnek járó Grammy-díjat Norvégiában. Ugyan 2007-ben Herbrand Larsen és  Tom Cato Visnes is kilépett a zenekarból, de ez nem törte meg a lendületet, hiszen a 2010-ben megjelent saját névre keresztelt album az addigi talán legjobb alkotása lett a bandának. 2013 viszont új fejezettet nyitott az Audrey Horne történetében, hiszen elhagyták a grunge sötét komorságát és egyszerűbb rockslágerekkel töltötték meg a 'Youngblood', valamint az azt követő 'Pure Heavy' című lemezüket is.  Az új irányvonal, a szimpla felépítésű pozitív kicsengésű dalok megosztották a rajongókat, hiszen a borongós hangulatot jópofa humor váltotta, amivel nem mindenki tudott azonosulni. Persze ahogy a legjobb bandák, úgy az Audrey Horne tagjai is elsősorban saját maguknak muzsikálnak, így az új lemezen sem térnek vissza a korai lemezeik hangulatához, viszont sikeresen cserélték le a vásári humort valódi lazaságra, ami nemcsak jobban mutat ebben a műfajban, hanem elengedhetetlen eleme is annak.

A 'Blackout' hangzásában egyértelműen a 'Pure Heavy' vonalán halad tovább, azzal a nagy különbséggel, hogy látszólagos lazasága ellenére jóval komolyabban veszi magát. A dalok érettebbek, átgondoltabbak, slágeresebbek, mint korábban. Az Ice Dale - Thomas Tofthagen tengely briliáns játéka dominálja az egész művet. Az egyszerű rock 'n' roll riffektől a Motörheadet idéző zúzásokon és az Iron Maiden védjegyének számító ikergitáros megoldásokon át a végtelenül dallamos szólókig mindent bevetve űzik a muzsikálást. A zenekar valódi mágusa mégsem a két minden hájjal megkent bárdista, vagy a zajos és feszes alapokat biztosító ritmusszekció, hanem Toschie mester, akinek minden refrénje azonnal a hallgató elméjébe ég. Olyannyira, hogy ez a lemez nem csupán egy szórakoztató slágergyűjtemény, hanem egy rendkívül addiktív mű is egyben.

Ízekre szedhetném a lemez, de nem látom értelmét a dalok egyenkénti hosszas elemzésének. Annyira egységes és zsigerből fakadó ez a muzsika, hogy élvezéséhez elég annyi, hogy szeresd és értsd a rockzenét. 

Pontszám: 9