Mobilmánia: Vándorvér

írta CsiGabiGa | 2017.11.16.

Megjelenés: 2017

Kiadó: Hammer Records

Weblap: www.facebook.com/mobilmaniaofficial

Stílus: hard rock

Származás: Magyarország

Dalcímek

Értékelés

Zeffer András mindenből fel tud állni. Olyan, mint egy keljfeljancsi. Vagy hogy nemesebb hasonlatot alkalmazzak: mint a Hegylakó, akit nem lehet csak úgy elpusztítani. Korábban „csak” egy billentyűs volt egy zenekarban, persze nem akármilyen billentyűs és nem akármilyen zenekarban. Énekelni is csak akkor kezdett komolyabban, amikor Tunyogi Péter betegsége miatt kényszerűségből átvette a frontember helyét a The Rock Bandre átkeresztelt Tunyogi Rock Bandben. Ugyanekkortájt kezdett foglalkozni az együttes menedzselésével is. Aztán őt is elkapta a halál egy körtáncra, de a leukémiából is kigyógyult, és megalapította a Mobilmániát.

A Mobilmánia alakulásakor azért volt különleges, mert nemcsak öt egykori P. Mobil zenész alkotta, hanem egyben öt énekes is. A három frontember mellett ott volt Bajnok, aki már a P. Mobilban is gyakran énekelt, Zefi pedig – ahogy említettem – a TRB-ben kapott rá az éneklésre. A másik, amiért különösen tetszettek, mert akkoriban a P. Mobil éppen két gitárral nyomta, billentyűmentesen és hogy lehet előadni egy Honfoglalást Hammond nélkül. (Persze kellő ügyességgel és kreativitással minden megoldható, lásd Carl Palmer koncertjeit, ahol gitáros helyettesíti a zseniális Keith Emersont, de az akkor se ugyanaz.) Aztán lemezszerződést kaptak, de nehogy már minden jól alakuljon, váratlanul meghalt Tunyó. A lemezt már nélküle készítették el. A Fonogram-díjas második lemezre már csak egy énekes maradt, és a többiek is lassanként kicserélődtek. (Ez az elismerés inkább a zenekarnak szólt szerintem, mint a lemeznek, mely az eddigi négy közül a leggyengébb.) A harmadik és a negyedik album is újabb változásokat hozott, az eredeti felállásból már csak a két veterán jóbarát, Zeffer és Kékesi van a csapatban. A harmadik lemeznél gondolkodtam azon, hogy ez a jobb vagy az első, most itt a negyedik, és a kérdés eldőlt: ez az eddigi legjobb Mobilmánia-lemez.

Na, ezért írtam az elején, hogy Zefi mindenből fel tud állni. Történhet bármi, eltökélten csinálja, amit eltervezett: újabb és újabb lemezeket, folyamatos turnézást egész évben (azon kevés magyar zenekarok egyike ez, akik nem mellékállásban koncerteznek hétvégenként), első magyar 3D koncertlemezt, dobszóló közben emelkedő színpadrészleteket, és most éppen egy arénakoncertre készül a jövőre 10 éves Mobilmániával. Talán egy terve nem valósult meg eddig: a tévés énekescasting elmaradt, mert időnek előtte megtalálta az ideális új frontembert Gamsz Árpád személyében. Ezt a fajta hozzáállást fogalmazta meg állandó szövegírójuk, Horváth Attila – aki szinte együtt lélegzik a zenekarral – az Elveszett hajók című dalban. („Ha nem lehet úgy, ahogyan jó, / Legyen úgy jó, ahogy lehet! / Ha nem lehet úgy sem, akkor se baj, / Akkor így lesz a jó.”)

Biztos ismeritek Woody Allen régi poénját: „Csak semmi cicó, slukker van nálam!” Na, itt nem volt semmi cécó, semmi bénázás, a lemezt nyitó Megvagyunk még rögtön megmutatja a csapat új arcát. Szinte power metalos kétlábdobos lüktetéssel vágják az arcunkba, hogy köszönik szépen, jól vannak, és innen már csak felfelé vezethet az út, hiszen „a gödörnél lejjebb már nincs gödör”. Nem voltam rest, és meghallgattam a londoni Avenford két lemezét, melyeken Gamsz Árpi énekel és gitározik, és igen, azt az energiát érzem az új dalokban. Csak amíg ott csapkodnak a stílusok között a Dream Theater-szerű progmetaltól a masterplanos power metalon át az Yngwie Malmsteenre hajazó neoklasszikus instrumentálisokig, itt érezhetően volt egy moderátor, aki a kialakult stíluson belül tartotta a zenét.

Az én szívemhez azért mégis csak a két „legoldszkúlabb” Mobilmánia-dal áll közel, az Engedd, hogy én is jöjjek akár az 'Ez a mánia' lemezre is felfért volna, a Segíts, hogy úgy legyen című ballada pedig Vikidál Gyula közreműködésével visszahozza a régi emlékeket, amikor még elosztották a versszakokat az énekesek között. Kár, hogy itt csak 3 énekes aktivizálja magát, Zefi énekel, de Bajnok csendben marad. Az Egy új szerelmes dal egy másik Zeffer-ballada, meg se közelíti ugyan a Tegnap itthagyott című klasszikusát, de szeretem a dallamvilágát. A lemezt záró Nincs szivárvány viszont már Gamsz Árpi power balladája, ami billentyűkísérettel és síró gitárral indul és kétlábdobos lüktetéssel zárul, a lemez legjobb és leghosszabb gitárszólójával zárva a lemezt, hogy kedvünk legyen újra indítani. Mellesleg azt is megtudhatjuk belőle, milyen is az a bizonyos vándorvér, ami az énekes ereiben csörgedezik.

A zenekarvezető hátrébb lépett egy lépést zeneszerzőként (Gamsz Árpád jegyez nyolc dalt a lemezen, hármat Zefferrel közösen, Zefi csupán négyet egyedül, a maradék kettő pedig Kékesi nevéhez fűződik), cserébe viszont mintha több billentyűszóló lenne a lemezen. Eddig nagyobb teret engedett a gitárosoknak, most viszont szinte minden dalban nyom valami olyan jellegzeteset, amire az embernek oda kell figyelni. Bajnok viszont nem nagyon erőltette meg magát, aki olyan dalokat írt, mint a Mobilizmo, az Újra kezdeném, az Embered voltam, vagy akár az Oh yeah, vagy a Mobilmániában a Szeptember babám, attól többet vártam volna, mint egy Simli-show-koppintást (Ez a nap másképp legyen). Az Árpi által elénekelt másik dala, az Egy sose hallott dalban viszont telitalálat.

A korábbi három lemez normál tokos kiszerelése helyett ezúttal az Ossian-sorhoz hasonló digipak csomagolást kaptak a Hammer Recordstól.

Videók: Rausch Tamás és MOBILMÁNIA Official

Pontszám: 9