Walter Trout: We’re All In This Together

írta Bigfoot | 2017.09.01.

Megjelenés: 2017

Kiadó: Mascot Label Group

Weblap: www.waltertrout.com

Stílus: blues, blues-rock

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

Idei albumán Walter Trout is ahhoz a recepthez nyúlt, ami kizárt, hogy bukás legyen: felvett egy albumot, és szinte minden dalhoz hívott egy nagy nevű kollégát, mondhatjuk, készített egy duókkal teli lemezt. Bár ilyenkor benne van a pakliban, hogy ennyi nagy név agyonnyomja egymást, hála az égnek, nem ez történt. Egy kivételével valamennyi dalt ő írta, és egy sokszínű album született, ám Trout nem engedte át másnak a kormányrudat, ugyanakkor a ló túlsó oldalára sem esett át, nem tolta magát előre minden fronton. Nemcsak régi cimboráit, kortársait invitálta meg egy kis közös muzsikálásra, hanem a műfaj valamennyi generációjából válogatott kollégákat, persze mindannyian olyanok, akik nagyon érzik a bluest.

Igen, ez a markáns megszólalás, ez a hiteles, tradicionális játék és ez az erőteljes ének az ő hangja.

A műfaj megközelítése is több aspektusból történik. Az első két dal a tradicionális vonalat képviseli a lendületesebb fajtából, és nagyon érti ezt az ősi stílust (is). A pajzánkodó Other Side Of The Pillow a slow blues kategóriába tarozik, csakúgy, mint az egyetlen feldolgozás, a néhai Stevie Ray Vaughan örökzöldje, a The Sky Is Crying. Furcsa, hogy ez utóbbiban nem a nagy SRV-rajongó, Kenny Wayne Shepherd a párja, (ő az iniciáléban jeleskedik) hanem Warren Haynes – ez sem rossz  párosítás.

A She Listens To the Blackbird Singing a dallamos számok közé tartozik, ám kemény a ritmusalapja, a Hammond-szőnyeg pedig egy kiváló, markáns blues-rock nótává teszi. A She Steals My Heart Away is melodikus Edgar Winter közreműködésével, aki nemcsak szaxofonjával, hanem énekhangjával is besegít. Természetesen akusztikus szerzemény is hallható a kavalkádban, hiszen az utolsó előtti dal, a Blues For Jimmy T.-ben John Mayall-lel örömködnek egy jót, aki a sok hangszer közül – amiket meg tud szólaltatni – a herflit választotta. Egy instrumentális téma, a Mr. Davis is helyet kapott az anyagon, ezt Robben Forddal karöltve nyomják el. Mivel Fordnak megadta a sors, hogy Miles Davisszel is együtt zenéljen, nem volt nehéz a címet kiagyalni. 

Ezzel mindössze néhány példát ragadtam ki, hogy vázoljam Walter Trout új albumának sokszínűségét, mely széles palettához persze kellett az impozáns névsor, akiket hősünk csatasorba állított, hogy emeljék a produkció fényét.

A lemez legjobb produkciója kétségtelenül a zárószerzemény, a címadó, amit Joe Bonamassával ad elő Walter (ki mással?). Jó hosszú, majd nyolcperces blues, mindketten szétszólózzák az agyukat, de korántsem öncélúan. Ami még különlegessé teszi ezt a felvételt, hogy teljesen élőben vették fel. Bonamassa elment a stúdióba, nem csak elküldte a saját részét a virtualitás segítségével. Ott álltak egymással szemben (mester és tanítvány), nem volt más dolguk, mint zenélni, az eredmény pedig elképesztő lett. Joe mindenütt ott van: nemsokára megjelenik Ronnie Montrose posztumusz búcsúalbuma, ott is fogjuk hallani őt.

Eddigi írásainkban nem szóltunk Walter Trout énekhangjáról. A legtöbb kiváló gitáros nem rendelkezik különösebben jó énekhanggal, Trout itt is kivétel. Nem csak erőteljes, jól variálja azt a különböző hangulatú szerzemények esetén, így tud szépen is énekelni. Szimpatikus, hogy a gitárrészek mellett az énekesi feladatokat is megosztja társaival, ráadásul másokra is hallgat, ötleteiket beengedi műhelyébe. Talán ez az egyik oka, hogy évek óta fenn tudja tartani az érdeklődést produkciói iránt.

Pontszám: 9