Leprous: Malina

írta TAZ | 2017.09.05.

Megjelenés: 2017

Kiadó: InsideOut Music

Weblap: http://www.leprous.net/

Stílus: progresszív / avantgárd rock

Származás: Norvégia

Dalcímek

Értékelés

A Leprous nem azon bandák közé tartozik, akik a Dream Theater nyomvonalán indulva a témahalmozást, a végtelennek tűnő szólókat, valamint a virtuozitást helyezték előtérbe, ugyanis inkább a művészi, elvont oldaláról közelítik meg a progresszív metalt. Zenéjük kezdetben kissé hasonlított a Pain Of Salvation keserédes világához, ám mindig is volt egy sajátos összetevő, amiről azonnal fel lehetett ismerni a norvégokat, ez pedig Einar Solberg énekstílusa. Főhősünk hangját meghallva sokaknál azonnal elbukik a Leprous, ugyanis az erős melankolikus töltet, valamint a regiszterek közötti gyakori ugrálás, a sok falzett igazán kifejezővé és egyedivé varázsolja a banda megszólalását, amivel nem mindenki tud azonosulni, vagy szimplán nem mindenkinek jön be. Nekem ilyen problémám nem volt az északi srácokkal, sőt pont Einar különleges hangja miatt figyeltem fel a bandára annak idején.

Talán senkinek sem új információ, hogy a csapat kezdetben az Emperor-vezér, Ihsahn háttérzenekaraként működött, majd fokozatosan kiemelkedtek, kinőttek ebből a szerepkörből, ami után elindulhattak saját útjukon. Karrierjükben az első komolyabb mérföldkő a 2013-ban megjelent ’Coal’ volt, ahol előkerültek már olyan dalok is a srácok zenei műhelyéből, mint például a The Cloak, mely inkább az érzelmekre hat, nem pedig arra ösztönöz, hogy a ritmikus reszelésekre vadul bólogassunk. Ez az éteri hangulat még jobban befészkelte magát a tavalyelőtt kihozott ’The Congregation’-be, ami egyébként több elektronikát is magán hordozott, persze nem véletlenül, ugyanis a teljes lemezt számítógépen írta Einar. A metódus ezúttal sem változott, így a ’Malina’ simán tekinthető az előző album egyenes folytatásának, azonban mégis vannak itt apró változások, melyek nagyban rányomják bélyegüket a végeredményre.

„Miközben még mindig nagyon leprousos a hangzásunk, úgy gondolom, hogy ezzel a lemezzel pontosabban meghatároztuk, hogy mi inkább rockzenekar vagyunk, mint metal.”

Az idézetben is említett visszafogottabb tálalás azonnal feltűnik, mivel a ’Malina’-n nyoma sincs a korábbi súlyosságnak, a Leprous kvázi progresszív rockbandává szelídült az új albumra, ennek köszönhetően a ritmika még fontosabb szerepet kapott. Természetesen ezek a változások lépten-nyomon tetten érhetőek, de leginkább a Captive, az Illuminate és a Coma hozza a védjegynek számító tört, szaggatott, olykor galoppozó ritmusokat, melyek izgalmasan hatnak ebben a környezetben. Baard Kolstadt szinte lubickol az új dalokban, a fiatal dobos játéka jobban kiemelkedik az eddigieknél, új társa, a gitáros Robin Ognedal viszont kissé a háttérben ragadt, az ő érkezése egyelőre nem tudott markáns változást okozni a norvégoknál.

A ritmika mellett az album dallamorientáltsága és még szentimentálisabb hozzáállása szembetűnő, vagyis Einar rivaldafényben fürdőzik – egyértelműen köré épül a lemez (és ugye a banda is). Hasonlóan a ’The Congregation’-höz, ezúttal is találkozunk olyan mély és sötét dimenziókba kalauzoló dalokkal, mint a Leashes, a Malina vagy éppen a záró The Last Milestone, melyek egyenesen a totális reménytelenségbe taszítanak, utóbbi tétellel pedig a két évvel ezelőtti anyaghoz hasonló módon vetnek véget az utazásnak. Igaz annyi különbséggel, hogy új színezőként előkerül a szimfonikus zenekar is a tarsolyukból, ami talán egy új irányt vetít elő a csapat izgalmas zenei ösvényén.

A Leprous november 19-én az A38 Hajón játszik az Agent Fresco, az AlithiA és az Astrosaur társaságában. További információk ITT.

Pontszám: 8.5