The Winery Dogs: Dog Years – Live In Santiago & Beyond: 2013-2016

írta karpatisz | 2017.07.22.

Megjelenés: 2017

Kiadó: Loud And Proud Records

Weblap: http://www.thewinerydogs.com/

Stílus: hard rock

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

Jól emlékszem az első információkra ezzel a kiadvánnyal kapcsolatban. Még 2016 februárjában jártunk, amikor a Barba Negra Music Clubban mesélte terveit Mike Portnoy, hogy májusban szeretnék a The Winery Dogs egyik koncertjét egy DVD kiadványhoz rögzíteni. A dobos megemlítette, hogy valójában ez már a második filmjük lesz, hiszen 2014 januárjában csak Japánban jelent meg az ’Unleashed In Japan 2013 – The Second Show’, de ebben az esetben azt szeretné, hogy egy időben jelenjen meg a lemezpiacon. A felvétel 2016. május 27-én valósult meg a santiagói Teatro Cariola színpadán. Bő egy év telt el azóta, de az addigi munka most már meghozza végre a gyümölcsét, hiszen augusztus 4-re tűzte ki a Loud And Proud Records az újdonság boltokba kerülését. A ’Dog Years – Live In Santiago & Beyond: 2013-2016’ névre keresztelt kiadvány érdekes időzítésben érkezik, hiszen jelenleg szünetelteti munkásságát a power trio. Ha innen nézem, akkor ez tökéletes ütemezésű, hiszen üresjáratban is megmarad az érdeklődés a zenekar körül, ám mégis van egy keserű dolog, amit jó lenne végre tisztán látni. Richie Kotzentől bizony érkeztek olyan nyilatkozatok, melyek nem azt a jövőt vetítik előre, mint amelyet legelőször hallottunk. Remélem, hogy csak én izgulom túl ezt a dolgot, és jövőre minden rendben működik majd. Addig is itt van nekünk ez a DVD és a hozzá tartozó EP lemez, melyeken csupa csemegét láthatunk és hallhatunk.

A budapesti koncert után kíváncsian vártam, mit tud majd mutatni a dél-amerikai felvétel. Lesz egyáltalán valami más benne? Hiszen Budapesten is ugyanezt a műsort láthattuk. Nos, megismerve a DVD-t bátran állíthatom, hogy a 'Double Down World Tour' legjobb estéjét sikerült megörökíteni. Februárban sem volt rossz, amit átéltünk, de ez több lapáttal rá tudott tenni arra az élményre! Mivel? Egészen egyszerűen látszik, hogy erre az eseményre mindhárom tag nemcsak testileg, hanem lelkileg is készült. Nagyon jó a hangulat, pörögnek a jobbnál jobb dalok, és ami szintén fontos adalék, itt a közönség egyszerűen megvadult a „kutyák” buliján. Apróságok, amikre gondolok: például Mike Portnoy sokszor említette, hogy egy este kulcsa az, hogy a felfelé dobált verőit el tudja-e kapni. Ezen az estén nem vét, sőt azt is mondhatom, hogy szabályosan zsonglőrködik velük. Olyan is előfordul, hogy egy teljes futamot egy kézzel old meg! Ezek azok, amik rögtön bizonyítják, hogy a „munkamániás” nagyon ott van. Richie Kotzen esetében ez pár kézmozdulat a közönség felé, vagy pár szó, és máris hangos „ollézást” hallhatunk. Az énektémákban pedig néha egy-egy üvöltős ”Yeah” is kifért a frontembertől. Egyszóval itt minden megvolt, hogy egy jó felvétel születhessen.

Bő egy év elteltével azért már nem mindenre emlékszem vissza, hogy mi és hogyan jött egymás után nálunk, de a múltidézéshez kiváló segítséget kaptam. Az Oblivion, Captain Love és We Are One kezdés egyszerűen lehengerlő. Az első pici szusszanásunk a Hot Streak előtt van, de ott is csak levegővételnyi. A második lemez címadó dala is hozza a bombaformát, és érdekes, hogy a lemezhez képest mennyivel értehetőbb lett, legalábbis számomra. A stúdióanyagon a különböző effektezett eltolások most gördülékenyen jöttek egymás után. A gitárszóló alatti apró kis jazzes íz – amit Billy Sheehan csempészett bele – egészen pezsdítő hatást tett. A hangzás finomságát eleinte nem éreztem, aztán több hallgatás után érkezett a felismerés, amikor az Empire című dalt ment: még azt is tisztán lehet hallani, hogy mikor lép a színpadra a képzeletbeli „negyedik tag”, vagyis mikor használja Mike a felszerelésébe épített kolompot.

Az első meglepetéshez a műsor feléig kellett eljutnom, amikor Richie az érzékeny oldalát mutatta meg önálló perceiben. A Fire egyszál gitáros változata itt teljesen elvarázsolt, nagyon jó ötlet volt ilyenné alakítani ezt a dalt. A santiagói közönség is kihasználta a lehetőséget, hogy együtt énekelhessen bársonyos hangú frontemberünkkel. Az első olyan részlet, ahol egy kis rögtönzés is kifért, a The Other Side-ban érkezett. Először Richie Kotzen bűvölte gitárját, de nagy bánatomra a közös jammelés a végén elmaradt. A dal előtt kapott helyett a dob-, utána pedig a basszusgitárszóló, amelyekkel még mindig hadilábon állok, mert szerintem másképp is ki lehetett volna tölteni ezt az időt, két lemezből már jutott volna arra a majd nyolc percre egy-egy dal, de ez privát vélemény. Mindkét esetben látványos megoldásokat láthatunk, kétség sem fér hozzá. A basszusszóló elhelyezése viszont olyan szempontból lett suta, hogy az utána következő Ghost Townhoz semmilyen elemében nem kapcsolódott, ide kellett volna mondjuk a ’The Winery Dogs’ albumról betenni a You Save Me-t, és akkor rendben lennénk.

Mondanom sem kell, a koncert végére ismét nagyot durrannak a lőporos hordók, hiszen itt jönnek a bemutatkozó korong igen húzós tételei, mint az Elevate és a Desire, a kettő között persze az elmaradhatatlan Kotzen-ballada, a Regret.

Előbbi esetében brutális tempót vett a banda, és ami lehengerlő volt, hogy mennyire könnyedén kijöttek a „csili-vili” részek is a gyorsaság mellett. A Desire viszont tökéletes terep volt arra, hogy egy kicsi poénkodás és egy kis közönségénekeltetés is beleférjen a ráadásban. Ezeket visszanézni nagy dolog, mert ismét felelevenítették a budapesti esemény élményeit bennem.

Amikor felröppent a hír, hogy egy EP lemez is társul majd a santiagói koncertfelvételhez, egy kicsit bíztam abban, hogy végre megjelennek majd az első nagylemez idején készült feldolgozások. Ehhez képest amit kaptunk, az sokkal jobb lett! Álmodni sem mertem volna, hogy olyan dalokat hallhatok, amiket még nem ismertem. Az itt hallható ötből persze igazán új csak a The Game és a Love Is Alive volt számomra. A Criminalt és a Solid Groundot külföldön élő barátoknak köszönhetően már hallhattam, hiszen előbbi a ’The Winery Dogs’, utóbbi pedig a ’Hot Streak’ japán nyomású változatán kapott helyet bónuszként. Akkoriban evett a méreg, hogy a bónuszos változatot is jó lenne begyűjteni, de így már azt hiszem, felesleges. Egy kérdés azért megfordult bennem a saját, eddig be nem mutatott dalok hallatán. Miért maradtak ezek a fiókban eddig? Pedig nagyon jók, bizony mindegyik hozza azt a színvonalat, amit a két nagylemez húzótételei. Persze lehet magyarázat az, hogy ezek inkább a lemezen mutattak volna jól, de élőben a trió felállás nem tudta volna megoldani. Ez baj lett volna? Szerintem nem! Zárásképpen azért mégis visszatérhetek a bekezdésem elején említett feldolgozásokhoz, melyek közül az élőben egyszer elhangzott David Bowie-dal itt végre hivatalosan (jogilag védve) is megjelenik. Az énekes halála után nem sokkal épp Nagy-Britanniában járt a trió, ahol ezzel a dallal emlékeztek meg a legendáról.

És fogjuk-e hallani a többit? Ezen a ponton már azt gondolom, hogy sajnos nem. De nézzük a pozitív oldalt, hiszen a Moonage Daydream mellett még négy szerzeményt kaptunk ajándékba. 

Pontszám: 9