Stone Sour: Hydrograd

írta karpatisz | 2017.07.05.

Megjelenés: 2017

Kiadó: Roadrunner Records

Weblap: http://www.stonesour.com/

Stílus: alternatív metal / hard rock

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

A legutóbbi stúdióanyag, a 2012-ben, majd 2013-ban teljessé vált kétrészes ’House Of Gold & Bones’ megjelenése óta eltelt négy év nem épp nyugalomban telt, már ami a zenekar életét érinti. Jim Root távozása (kirúgása?) után már csak annyi látszik, hogy mindkét fél túl tudott lépni ezen az eseményen. 2014 óta viszont – Christian Martuccival és Johny Chow-val kiegészülve – más úton jár a Stone Sour, ennek első bizonyítékai a szintén kétrészes feldolgozáslemezek, a ’Meanwhile In Burbank…’ és a ’Straight Out Of Burbank’ megjelenése. A két középlemez egyértelműen megjelölte, hogy a korai éra metalos vonulatához képest másféle útvonalat keresnek Coreyék, egy sokkal – ha szabad így kifejezzem magam – rádióbarátabb irányt. Bár ez a jelző lehet túlzás a részemről, de egy biztos, hogy a Slipknot-féle zenei vonaltól való elmozdulás szerintem jó húzás volt.

A tizenöt tétel koncepcióját még az év elején elárulta Corey Taylor: visszatértek az old-school módszerhez, és élőben játszottak fel mindent. A módszer bevált, ugyanis hatalmas energia árad az új dalokban, nincs hallható nyoma utómunkának és javításnak. A srácoknak és az ő munkájuk gyümölcsét gondozó Roadrunner Recordsnak ezúttal könnyű dolga volt, hiszen a lemezen több olyan dal is található, amely képes arra, hogy felkeltse az emberek érdeklődését. Így történt ez velem is, bár én inkább más műfaj vizein érzem jól magam. Első hallásra (és ez itt még nem a következő cikkünk reklámja) valami megfogott ebben a dalban, amit máris meghallgathatunk:

És hogy mi volt az? Először és a riff, aztán a dobtéma, amit Roy Mayorga tett hozzá. Az énekkel – pontosabban a hanggal – eleinte barátkoznom kellett, de aztán beért, ebben pedig egyértelműen a refrén dallamos része volt segítségemre. Az üvöltős rész brutálisra sikeredett, frontemberünk gond nélkül elsüthette volna egy Slipknot-lemezen is. A hozzá készített klipről csak annyit, hogy ez a srác még egy kis öniróniát is bele tudott csempészni, hiszen a végén látható filmkockákon történik meg az a jelenet, hogy az éneklő lufibaba kicsapja a közönségben csápoló Corey kezéből a mobilt. (Csak emlékeztetőül: sok ideig volt hangos a külföldi sajtó egy Slipknot-koncerten történtekről, amikor is a maszkos énekes egyszerűen kiverte a telefont az elsősorban épp videózó rajongó kezéből, és persze a csípős mondatok sem maradhattak el.) Ennyit a promóció első darabjáról, de nézzük meg, mivel találkozunk a ’Hydrograd’ elején!

A pár másodperces bevezető után az első „igazi” friss dal, a Taipei Person/Allah Tea, ami egy igazi bika, thrash (Metallica vagy Anthrax) hatásokkal. A folytatásban egy kis rossz érzésről kell beszámolnom: Lehet, velem van a baj, de a címadó tétellel egyszerűen nem tudok mit kezdeni. Nekem úgy tűnik, mintha csak egymás után dobált ötletek halmaza lenne. Nyúlik az egész, és egyszerűen nem találok benne semmilyen kapaszkodót. A pöttnyi csalódás után azonban rögtön megérkezett az, amire vágytam: egy jó dal, egy király téma, egy látványos klip, avagy a Stone Sour populárisabb oldala:

A korong közepén azok a dalok kaptak helyet, melyek inkább a csapat kísérletezős oldalát mutatják meg. Itt belefér egy kis alter, meg a punk hatás, de ugyanakkor a keményebb thrashes vonal is hallható. A legnagyobb meglepetés azonban a St Marie okozta nekem. Egy country dal, amelyhez nemcsak a steel gitár jött, hanem még kisegítő kórus is. (Áthallásnak említhetném James Hetfieldék Mama Said című szerzeményét.) Egy biztos, okos döntés volt, hogy egy ilyen dal is rákerüljön a lemezre, a zenei változatosság midig jót tesz. Gondolom, senkit sem lep meg, hogy a metalos, slipknotos világba ismét ellátogatunk, ahol a mélyre hangolt gitárok és a tiszta ének helyett az üvöltés helyeződik előtérbe. (Egy másik dolog, amit sajnálok, hogy a végén ismét azt éreztem, mintha már elfogytak volna az ötletek. Nem volt egyik dalban sem akkora potencia, mint a klipen megmutatott Mercyben.)

Szeretném azért a végén leszögezni, hogy a ’Hydrograd’ elejétől a végéig izgalmas és érdekes lemez lett. Nincs kétségem afelől, hogy a srácok élőben mely dalokat fogják majd előadni, mert a régebbi stúdióalbumok dalai mellé ezeket is oda kell illeszteni. 

Pontszám: 7.5