Guns N’ Roses – Jövő héten érkezhet a bejelentés az európai dátumokról

írta TAZ | 2016.12.04.

Egészen pontosan holnap, legalábbis ezt állítja a Slash France rajongói csoport, melynek vezetője elég jól informált a gitáros ügyeit illetően, továbbá az Európa-szerte megjelenő titokzatos hirdetések is azt sejtetik, hogy jövőre mindenképpen az öreg kontinens következik.

Az észak-amerikai turnéval azonos módon vezeti fel a Guns az európai koncerteket: számcímekkel, logóval ellátott hirdetések és plakátok jelennek meg újságokban, a házak falán és bárhol az utcán Európa-szerte. Hirdetéseket eddig Madridban, Párizsban, Münchenben és legutóbb Bécsben is láttak, ami azt jelenti, hogy a korábbi szóbeszédnek megfelelően hozzánk közel is elnyúlhat a csapat reunion koncertkörútja. Ezen kívül feltűntek hirdetések több másik országban is, például Portugáliában, Belgiumban, Nagy-Britanniában és Lengyelországban, de pontos dátumok és menetrend természetesen nincs, mindez állítólag holnapra várható a Slash France rajongói csoport szerint, melynek vezetője Slash belső köreibe is bejáratos – írja oldalán a Guns N’ Roses Hungary. A hazai Guns-rajongókat tömörítő Facebook-oldalon több képet is láthatsz a szóban forgó plakátokról.

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Metallica: Load (Expanded Edition 3 CD): “Ez egy ATOMBRUTÁLISAN PARÁDÉS, kihagyhatatlan kiadvány!!! Szerencsére nekem is jutott belőle!!!
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Szia Gábor! Én azért írtam szinte biztosra Matthias érkezését, mert egy nagyon jó Barátom Németországban dolgozik. Minden héten beszélünk és…
  • Csiki Gábor (CsiGabiGa) on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Dieth egyelőre csak tipp a részünkről, megerősítés tudtommal még nem volt, de november 15-ig minden bizonnyal kiderül.Sőt, már valamivel hamarabb…
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Kár érte! Remek gitáros! Köszönjük! De a helyére érkező Matthias Dieth pazar játékos. Tehát a minőségben nem lesz változás! Meg…
  • Herr Wolf on Újra öttagú az Accept: “Hát, hogy őszinte legyek, ez a hír nem …aszott szét! Úgy is mondhatnám, hogy ….és akkor mi van?
  • steelheart66 on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Az év híre. A 2004-es Pecsa koncert éltem koncertje volt. Álmomban nem gondoltam, hogy látom még őket élőben. Dee Snider…
  • Herr Wolf on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Húúúúúú!!! Ez REMEK hír!!! Nagyon remélem, hogy valaki majd elhozza Magyarországra is a bandát!!! Ha mégse, akkor megyek külföldre!!! Bécs…
  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!