Ez aztán az ünnep!: X. Keep Wiseman Alive: Wisdom, Delain, Evergrey, Kobra And The Lotus - Barba Negra Music Club, 2016.10.23.

A X. jubileumi Keep Wiseman Alive fesztivál már csak a műsor összeállításán, és a fellépő bandák névsorán végigtekintve is igazi csemegének ígérkezett. Egy olyan estének, amiről a hallgató már akkor tudja, hogy jó lesz, amikor még csak tervezgeti az útját a Barba Negrába.

Az est házigazdái, a Wisdom számára egyébként is egy tripla jubileumot jelentett az este, de ennek fényét hatásosan megemelte, hogy sikeresen összekapcsolták ezt az ünnepet a Delain európai turnéjával, amire a Kobra And The Lotus valamint az Evergrey kísérte el őket. Így nem kevesebb, mint 4 bandát hallhattunk az este. Hosszú nap volt.

Első versenyzőként a kanadai illetőségű Kobra and the Lotus vette birtokba a színpadot. Sajnos kevésbé ismertem a zenéjüket, de ami elsőre szemet szúrt, hogy az összkép nagy részben a frontasszonyra épült fel, aki aranyszínű szerkójában valóban dominálta a színpadot. Kobra Paige igen különleges hangfekvéssel bír, amit én készséggel el is ismerek, de számomra az ő hangja valamiért már bántóan telt és erőszakos volt, annak ellenére, hogy polírozott orgánumról beszélünk. (Bántóan telt, ilyet se mondtam még soha.) Ehhez jött még pluszban, hogy valamiért a zenéjükkel sem tudtam kibékülni, azt éreztem – és érzem azóta is –, hogy bár heavy metal zenekarként aposztrofálják magukat, egyszerűen túl nagy a merítés a többi stílusból. Amikor az egyik dal power metal stílusú, a másik hard rock, a harmadik meg modern metal, akkor nekem, a hallgatónak nem az jön le, hogy milyen sokszínű a zenekar, hanem inkább az, hogy mennyire nem tudják eldönteni, hogy milyen fajta zenét játsszanak.

Azt hiszem, itt a „sokat markol, keveset fog” esete áll fent, de becsületükre szóljon, hogy zenekarként magas fokozaton tették oda magukat, óriási hangulat volt a színpadon, ami azért le-lefolydogált a közönség soraiba is. A szakmai kvalitásokat sem érheti rossz szó, annak ellenére, hogy Kobra Paige hangfekvése nem az én fülemre van szabva, objektív szempontból nagyon is tehetséges énekes. Mint mondtam, remekül működött a kémia a színpadon, a húros szekció keveset állt egy helyben, valamint a dobos, Marcus Lee is igyekezett némi látványt vinni a játékába. Összességében egy jó produkciót nyújtott a zenekar, akik közelebbi barátságban vannak velük, úgy hiszem, elégedettek lehettek a banda koncertjével. Nekem addig marad az egy szem nóta, ami bólogatásra késztetett, nevezetesen a TriggerPulse.

Setlist: Gotham / Heartbeat / Hold On / Soldier / TriggerPulse / 50 Shades Of Evil

Húha, most írni kell az Evergreyről. Akik esetleg olvasták a nemrég megjelent ’The Storm Within’ albumról szóló írást, tudhatják, hogy ezzel a zenekarral mostanában igen rapszodikus a kapcsolatom. Nálam ők több mint egy évtizede a legnagyobb kedvenc zenekarok körében üldögélnek, valószínűleg ezért már-már túlzó elvárásaim vannak feléjük. Főleg így, hogy pár éve ismét összejött az eddig legjobban működő felállásuk. Az ő koncertjük már egy csipetnyivel profibb, és zenéhez jobban igazodó világítással volt megtámogatva, úgyhogy a hangulat adott volt. A műsorukat végignézve ők sem tartoznak azon bandák közé, akik a múltjuk sikereit akarják újra és újra eladni, két nótát leszámítva a program az utolsó három album dalaiból állt össze.

Én most láttam őket negyedik alkalommal, és azt kell mondanom, hogy annak ellenére, hogy remekül éreztem magam a koncertjükön, sajnos kicsit lapos volt a produkció. Egyszerűen nem keltették egy olyan zenekar benyomását, akik szeretnek a színpadon állni. Sokat gondolkoztam, hogy ennek mi lehet az oka. Lehet, egyszerűen rossz napjuk volt, de akár lehet egy szolid koncepcióváltás is, hiszen attól is jól érezheti magát valaki a színpadon, ha nem headbangel végig másfél órát, csak néha megereszt egy barátságos mosolyt. Nem tudom. Azt tudom, hogy számomra is meglepő volt, milyen jól működnek az újabb dalok élőben. A legutóbbi klipes dal, az In Orbit még annak ellenére is, hogy a női vokálokat Tom S. Englund vállalta magára.

A hangzás sajnos nem állt az ő oldalukon, szokás szerint a műsor elején még nagyon sokat kellett állítgatni. Sajnos nagyon kevés volt a kommunikáció egymással és a közönséggel is, egyszerűen egy fáradt zenekart láttam. Nem segített sokat, hogy mind Rikard Zander billentyűs, mind Jonas Ekdahl dobos a háttérbe volt tolva. Nem tudom azt mondani, hogy nem voltam elégedett velük, mert jó koncertet adtak, a ’Hymns For The Broken’ és a ’The Storm Within’ dalai ütöttek élőben is, és felemelő volt újra így együtt látni őket. Jót tettek a nüánsznyi hozzáadott pluszok is némely dalnál (a billentyűs outro a Leave it Behind Ushoz, vagy Danhage rövid kis szólója), de részemről maradt némi rossz szájíz a koncertjük után. Azt gondolom, kijárna nekik itt Európában egy turné, melynek ténylegesen ők a főszereplői, mert így nem nagyon tették oda magukat. És megint, visszatekintve úgy tűnik még számomra is, hogy túl sokat ekézem őket, de most ezt váltották ki belőlem. Nagyon hiányzott a műsorukból a katarzis. Remélhetőleg hamarosan viszontlátjuk őket főbandaként, hátha akkor más lesz a helyzet.

Setlist: Passing Through / The Fire / Leave It Behind Us / Black Undertow / In Orbit / Broken Wings / A Touch Of Blessing / King Of Errors

Egy nagyon érdekes megállapítást hallottam a holland Delain népszerűségi indexéről, ami egészen jól belövi a zenekar helyét a szcénában: „Fesztiválokon ők este 7-8 körül játszanak.” (Ez nem szó szerinti idézet.)

Ez a viszonylag fiatal zenekar eszméletlen intenzitású munkával szerzett nevet magának az utóbbi években, bár ehhez hozzátartozik az is, hogy egyáltalán nem a semmiből építkeztek, hiszen az alapító billentyűs, Martijn Westerholt előtte a „teljesen ismeretlen” Within Temptation nevű zenekarban nyűtte a billentyűket, valamint már az első albumukon olyan illusztris zenészek vendégeskedtek, mint például a szintén sosem hallott név, Marco Hietala. Az ígéretes startot még ígéretesebb folytatás követte, album album hátán, és így jutottunk el 2016-ban a Barba Negrába, ahol a zenekar a ’Moonbathers’-turné keretében látogatott el.

Mivel ők már megkapták a teljes színpadot, így a látvány is sokkal impozánsabb volt, mint a két előzenekarnál, valamint egy picit a hangulat is emelkedettebbre sikerült. Rossz érzés ilyet mondani, de a Delain volt az est első zenekara, akik főzenekarként tudtak viselkedni. Elég hosszú kis műsoruk alatt végig sikerült fenntartani a feszültséget és a figyelmet is. Látszott rajtuk, hogy tisztában vannak azzal, mennyire fontos egy koncert során, hogy a néző ne csak azt lássa, hogy a zenekar eljátssza a dalokat, hanem elő is adja azokat, ami azért nagy különbség. Miután Kobra Paige-et látván már volt egy összehasonlítási alapom, azt tudom mondani, hogy az est frontasszonya díjat mindenképpen Charlotte Wessels érdemli. Nem mintha le akarnám kicsinyelni az előbbi érdemeit, de a holland együttes énekesnőjének színpadi jelenlétében volt valami természetes, valami elegáns.

Sajnos ők is azt a manapság népszerű színpadképet alkalmazzák, ahol a dobos és a billentyűs a színpad hátsóbbik részének két felét foglalja el (egy régebbi alkalommal már morfondíroztam egy sort azon, hogy én miért preferálom, ha egy dobos a színpad centruma, most ezt nem teszem meg még egyszer), így mivel a dobos és a billentyűs háttérbe szorult, a show nagy részét a gitárosok és az énekes vitte el. Ellenben ők végtelenül profi módon tették ezt.

Szokatlan módon rögtön két hölgynek is örülhettünk a frontvonalban: Merel Bechtold a saját kis mérges rockerlány fazonával kellemes kontrasztot nyújtott Charlotte-tal szemben, aki a frontasszonyságot inkább a visszafogottabb, modorosabb oldaláról közelítette meg. Az együttes koncertje már az első pillanattól profi módon szólalt meg, szerencsére náluk már nem kellett emiatt panaszkodnom. Nagyon élő, lüktető műsort láthattunk tőlük, amellett, hogy láthatóan örömzenéltek, sikerült ezeket az energiákat átragasztani a közönségre is, melynek létszáma szépen fel is duzzadt. Koncertjük bitang hosszúságú volt minden rajongó örömére, és egy elég terjedelmes kivonatot kaphattunk a zenekar eddigi munkájából. Rendesen megfürdették legutóbbi ’Moonbathers’ című albumukat is, mivel erről 6 számot hoztak el, de ezen kívül természetesen a 18 szám alatt jóformán a zenekar teljes munkásságából kaphattunk ízelítőt. Nagyon tetszett a produkciójukban, hogy még a vége felé sem tapasztaltam a fáradtság jeleit a zenekaron, elképesztő energiával nyomták le az egész bulit, sokszor nézni is fárasztó volt. Nincs ezen mit ragozni, szélsebesen tartanak az A liga felé. Talán még csak annyit teszek hozzá, hogy szerencsére a közönség is rettenetesen jól vette a lapot, így mivel az egyenlet mindkét oldala működött, a Delain egyértelműen az est egyik nagy nyertese.  Na, de nézzük akkor a másik nyertest!

Setlist: Hands of Gold / Suckerpunch / The Glory and the Scum / Get the Devil Out of Me / Pendulum / Army of Dolls / The Hurricane / April Rain / Here Come the Vultures / Fire with Fire / Danse Macabre / Sleepwalkers Dream / Stay Forever / The Gathering / Pristine /// Mother Machine / Don't Let Go / We Are the Others

Mint mondtam, hazánk büszkesége, a Wisdom tripla jubileumot ünnepelt az este, hiszen ez volt kereken a tizedik Keep Wiseman Alive fesztivál, 10 éve jelent meg a ’Words of Wisdom’ lemez, valamint 15 éve alakult meg maga a zenekar is. Kell ennél több ok az ünneplésre? Gyorsan fel is kapta mindenki a merch pultnál frissen vásárolt oroszláncímeres pólót, és izgatottan várta a függöny felemelkedését, ami után egészen impresszív díszlet tárult a szemeim elé. (Az első gondolatom az volt, hogy vajon mikor láttam utoljára, hogy egy banda ekkora figyelmet fordított a színpadi díszletekre, de hiába feszültem meg, csak egy Nightwish-koncert jutott eszembe.) Remekül fel tudja dobni az összképet ez a plusz befektetett energia, a zenekar rajongói már csak a színpadra rápillantva is otthon érezhették magukat. Természetesen a díszlet nem volt öncélú, itt-ott elcsíphettünk elegáns utalásokat a banda eddigi munkásságára és albumaira is.

Szerencsére a Delainhez hasonlóan már ők is főzenekarságuk teljes tudatában léptek a színpadra, és ez az első pillanattól látszott is rajtuk. Kicsit fentebb már elcsépeltem az örömzene kifejezést, de most szeretném még egyszer elővenni, ugyanis nem találok egyéb jó szót arra, ami odafent történt. Mivel egy Keep Wiseman Alive fesztiválon voltunk, a közönség az első pillanattól lelkesen evett a zenekar tenyeréből, akik ezt egy igen energikus és lélekkel teli koncerttel hálálták meg. 7 szinte szünet nélkül előadott dal után külön kedves pont volt műsorukban a középső blokk, mely során visszatértek a régi, elszármazott tagok, Nachladal István, Galambos Zsolt és Kern Péter. Ez különösen azok szívét dobbanthatta meg, akik már a kezdetektől követik a zenekart, hiszen ez a három úriember megkerülhetetlen szereplője a zenekar történetének, és alakítói a jelenkori Wisdom arculatának is.

Nos, ha a Delain koncert hosszúságát a bitang jelzővel illettem, akkor ide nyugodtan használhatom a maratoni szót, ugyanis tokkal-vonóval együtt 21 nótát hallhattunk. Mivel valahol mégiscsak a Wisdomé volt ez az este, így természetesen a közönség is fáradhatatlanul vette ki részét a buliból, ebben segített nekik a teljesen elemében lévő zenekar is. A két legfrissebb tag, Tóth Tamás dobos és Anton Kabanen gitáros igazán parádésan álltak helyt, remek új színeket és feszességet hoztak a banda hangzásába.

Szokás szerint rengeteg mozgást és kommunikációt láthattunk a színpadon, melyek talán a fő jelei annak, ha egy zenekar jól érzi magát. És elnézve a kilométereket, amiket a húros szekció vagy éppen Nagy Gábor tett meg a koncert során, megállapítható, hogy nemcsak a közönség, de ők is kiválóan érezték magukat. Gábor egyébként is egy remek kiállású frontemberré növekedett az évek során, erős színpadi jelenléte az egyik ok a sok közül, ami jól eladhatóvá tesz egy Wisdom koncertet. A másik ok természetesen az ő és a zenészek technikai felkészültsége, amiből szintén nem szenvedtünk hiányt, nem szeretném egyenként elemezgetni őket, sokkal inkább az összképre koncentrálok, amikor azt mondom, hogy minden tekintetben nemzetközi színvonalú a produkció. Ezt még akkor sem tudom eltagadni, ha a zenekar által képviselt stílus nem tartozik a lieblingjeim közé.

Továbbra is az este összképén tartva a fókuszt, el tudom mondani, hogy egy igazi metalünnep részesei voltunk mi, akik megjelentünk szép számmal a Barba Negrában. Jóformán minden stílusból kaphatott egy kis kóstolót a publikum, a svéd szomorúságtól a könnyedebb megközelítésű hollandus metalon át a hamisítatlan magyar power metalig. Nem újdonság: a Wisdomnak minden oka megvan arra, hogy büszke legyen eddig elért eredményeire, és ami igazán nyilvánvalóvá vált az este során, hogy a zenekar történetének még közel sincsen vége, sőt lehet, hogy most kezdődik igazán. Egyszerre 3 külföldi zenekar kontextusába kerülve is bizonyították, hogy van helyük a színtéren. Én pedig remélem, hogy 10 év múlva még lelkesebben írhatok a XX. Keep Wiseman Alive-ról. Abban viszont biztos vagyok, hogy fogok/fogunk még addig találkozni velük.

Setlist:

Raven’s Night / Somewhere Alone / Hero / Hunting The Night / God Rest Your Soul / Heaven And Hell / Judas / Take Our Soul / Holy Vagabond / Reduced To Silence / Masqureade / Unholy Ghost / War Of Angels / Nightmare Of The Seas / My Heart Is Alive / Live Forevermore / Rise Of The Wise / Take Me To Neverland /// Fallin’ Away From Grace / Strain Of Madness / Wisdom

Szerző: Wardrum (Facebook ITT)
Fotók: TT, Savafan
Köszönet a Hammer Concertsnek!
További képek ITT