Stephen Pearcy – A jövőre új lemezzel jelentkező énekes beszélt a Ratt esetleges újjáalakulásáról is

írta CsiGabiGa | 2016.09.19.

A Ratt alapító tagja és eredeti énekese, Stephen Pearcy a Frontiers-istállóhoz szerződött következő lemezével. A már tavaly óta készülő album vélhetőleg 2017 elején jelenik majd meg 'Smash' címmel.

Pearcy már egy éve dolgozik várva várt új albumán, ugyanakkor lefoglalják az Egyesült Államok-szerte adott szólókoncertjei. „Nagyon elégedett vagyok az új zenével és a dalok sokszínűségével. Biztos vagyok benne, minden rajongómnak tetszeni fog! Ugyanakkor remek dolog a Frontiers Music családjához tartozni.”  mondta a most születő dalokkal kapcsolatban.

Egy kicsit sztorizgatott is: „Az új lemez felvételei miatt erre az évre véget érnek a fellépések, ez lesz egy időre az utolsó szólóshow a Whiskyben [West Hollywood - szerk.], szeptember 30-án. Remélem, áll még majd akkor is, amikor a visszatérek! A Ratt volt a házi banda itt '82-83-ban, mielőtt 1984-ben aláírtuk a szerződést a Warnerrel. A többi már történelem. Azóta is mindig jó hangulat volt itt, ez az, amiért mindig újra visszatérek valami pluszért (Back For More).”

A 'Smash' albumot a legendás Beau Hill keveri, aki számtalan más produkció mellett az első négy Ratt-album producere is volt. Stephen az új lemezt 2017-ben nemcsak Amerikában, de világszerte meg akarja turnéztatni.

Nemrég feltett egy képet Pofakönyv-oldalára, ahol újra együtt van a 3 alapító tag, Stephen Pearcy énekes, Warren DeMartini gitáros és Juan Croucier basszusgitáros, valamint az utolsó, ’Infestation’ lemezen játszó Carlos Cavazo gitáros. Bobby Blotzer helyett azonban Greg D'Angelo, a White Lion volt dobosa ül a társaságukban. Bobby Blotzer az évekig tartó tétlenség miatt Ratt Experience nevű zenekarával haknizott, majd tavaly a Ratt nevet is elperelte Warren DeMartinitől. Úgy látszik azonban, a közös felháborodás összehozta a többieket. Pearcy – aki egy Mitch Lafon-interjúban beszélt arról az élményéről, hogy nemrégiben énekelt a Judas Priest frontembere, Rob Halford mellett a Badlands Motor Speedway-en – reagált az ezzel kapcsolatos találgatásokra is: „A lényeg, hogy mindannyian – beleértve  Juant, Warrent és engem – beszélő viszonyban vagyunk. Warrennel kicsit korábban egy dalt is írtunk együtt. Ismered a mondást: Soha ne mondd, hogy soha! Erről szólt ez az egész. Most még nem nagyon tudok erről beszélni, de a közönség pozitív reakcióit hallva talán lesz folytatása a dolognak.”

Legutóbbi hozzászólások