Dan Patlansky: IntroVertigo

írta Bigfoot | 2016.08.15.

Megjelenés: 2016

Kiadó: Caroline Distribution

Weblap: http://danpatlansky.com/

Stílus: blues-rock

Származás: Dél-afrikai Köztársaság

Dalcímek

Értékelés

A dél-afrikai gitáros nem mondható kezdőnek a szakmában, hetedik albumát adta ki az idén. Ismert figura ő Európában is, nem egyszer turnézott erre, sőt tavaly Joe Satriani vendégeként Magyarországon is játszott. Amikor 2014-ben hazájában járt Bruce Springsteen, ő melegített be neki több mint hatvanezer ember előtt.

Hallgatva az új dalokat, Patlansky tágan értelmezi a műfajt, de ez egy ilyen fajta zene, sokfelé el lehet indulni. A Run című kezdőtétel egy odavágós kemény rock, kissé hendrixi hatásokkal fűszerezve. A második, a Poor Old John már tradicionális, közel sem annyi torzított gitárral, mint előzőleg, bár a refrén fülbemászóra sikeredett. Ha nagyon utánagondolok, egy kis Stevie Ray Vaughan-íz is hallható a felvételben. A Sonova Faith megint döngöl, szaggatott riffjét néha csak a basszusgitár játssza. Ez már egy modernebb szerzemény, a refrén valahonnan Seattle-ből, a grunge környékéről ered. A Loosen Up The Grip egy klassz lírai téma. Érzéssel játszik az enyhén visszhangosított gitáron, az énekdallam is érzelmesre sikerült, de abszolút nem szirupos. A Heartbeat akusztikusan indít, aztán átmegy electric boogie-ba, de ez inkább hangulatában, megszólalásában bluesos. A Stop The Messin’ jó nagy váltás, mert alapjaiban inkább funkos, szinte táncolható a négynegyedes ritmus miatt. Végre rendesen halljuk a háttérben a kis billentyűs színezést. Kiváló koncertdal, az ilyenre tuti beindul a nagyérdemű. A Bet On Me újra egy dallamos szerzemény, a lágyabb vonulatból. Ugyan hendrixesen kezdődik, aztán az egész megszelídül, de ez sem rossz.

Végre egy slow blues, egy férfias vallomás, a Still Wanna Be Your Man. Hamar felpörög a refrénben, aztán lehalkul, jól játszik a hangulatokkal. Hallom a Led Zeppelint, a Since I’ve Been Loving You-t, de ez annyira nem kétségbeesett. A szólót jó érzékkel pörgeti fel, és bizony erős Jimmy Page-hatásokat lehet hallani. A Western Decay-nek ismét kevés köze van a bluesohoz, a kemény gitáralap azért jelzi az irányt. Aztán a Queen Puree brutálisan lezárja az albumot: kőkemény gitár, brutális ének, földbedöngölő ritmusszekció. Patlansky nem a nyugalmat választotta az album lezáráshoz.

Néha eltűnődöm, hogy vajon negyvenöt esztendővel ezelőtt is ennyi jó gitáros pengetett a földön, vagy csak nekik nem volt ekkora szerencséjük, mert a világ nem volt ennyire nyitott, ennyire behálózott, nem volt ennyi kitörési pont. De döbbenetes, hogy az utóbbi években ennyi fiatal tehetség bukkan fel blues-rock fronton, ez alól Patlansky sem kivétel. Minden földrészen ott tobzódnak a az ifjú húrbűvészek.

Pontszám: 8