Hiperaktív zongorista: Jamie Cullum – VeszprémFest, Veszprém Aréna, 2016.07.16.

Az utóbbi pár évben a Veszprémi Ünnepi Játékok programja könnyedebbé vált. Szándékosan döntöttek így a szervezők, a forró napokra inkább szórakoztató produkciókat hoztak, így a klasszikus muzsika és a veretes jazz produkciók kikerültek a műsorszerkezetből.  A színvonal azonban nem csökkent, csak annyi történt, hogy összességében felszabadultabb programot raktak össze.

Jamie Cullum neve szerintem eddig nem volt nagyon ismert Magyarországon. Bár számos díjat bezsebelt, egetverő sikereket aratott a kontinens nyugati felében, híre nem igazán jutott el hozzánk, nem is tűnt fel a hazai zenei médiában. Mészáros Zoltán főszervező a koncert előtti felvezetőjében tolmácsolta a muzsikus üzenetét, miszerint ne várjanak jazz hangversenyt, viszont reméli, mindenki elhozta a táncos cipőjét. A mondat első felétől ugyan egy kicsit megrémültem, hála istennek nem lett igaz.

Egy ősrégi Frank Sinatra-dallal indított, az I Get A Kick Out Of You-val. Naná, hogy nem olyan szalonzenész módjára, mint eredetileg! Őrületes jazzfutamokkal töltötte meg, közben majd leesett székéről túlmozgásában. Ekkor még csak hárman nyomták a zenét: Cullum mellett Laurence Garrat nagybőgőzött és Bradley Webb dobolt. Igen kérem, egy ízig-vérig tradicionális melódiával engem teljesen megnyugtatott, hogy itt most nem popkoncert következik.

Jamie Cullum fantasztikus előadó. Azontúl, hogy briliáns muzsikus – leesett az állam egyes futamaitól, mit produkált a zongorán – kivételes showman is. Játéka baromi fegyelmezett, színpadi megnyilvánulásai már kevésbé. Az egy dolog, hogy képtelen volt megülni zongorájánál: felugrált, állva verte a billentyűket, néhány jól irányzott rúgással csalt ki hangokat belőlük, vagy a húrjait pengette belülről. Tisztára, mint Jerry Lee Lewis fénykorában. Aztán ezen túl is ment, mert időnként felugrott a zongora tetejére, onnan danolászott, aztán akrobatikus ugrásokkal hagyta el azt.

Azt mondta, nem érdekli az eső, itt most buli lesz. Volt. Nekem nagyon improvizatívnak tűnt (de lehet, hogy nem volt az), amikor az esőre reflektálva belekezdett a Singing In The Rain örökzöld slágerbe. Nem úgy szólt, ahogy Gene Kelly énekelte anno a musicalben, rendesen kifordította. Hirtelen nagyot ugrott időben, a dalba valahogy belekerült a popsztár, Rihanna Umbrella slágere is. Kinn ugyan nem szakadt az eső, a lába viszont lógott, de Jamie Cullum fáradhatatlannak tűnt.

A színpadról szóló profi és nagyon komoly, ugyanakkor a végtelenségig szórakoztató jazz zenéhez az ő kivételes képességein kívül még az is kellett, hogy négy vérprofi kísérőzenész segítette őt. A már bemutatott ritmusszekcióban Laurence Garrat néha lecserélte nagybőgőjét basszusgitárra, ha éppen keményebb kíséretre volt szükség. Thomas Richard szaxofonos hangszerére ráunva, időnként az előtte levő billentyűsort nyomkodta, ám csak kísérte az est fénypontját, míg Rory Simmons trombitás esetenként felvette a gitárt, ám ennek a hangszernek is csak színező szerep jutott, sokkal inkább érvényesültek a fúvósok. Ráadásként mind a négy muzsikus kiválóan vokálozott is. No lám, nem árt a sokoldalúság, és tegyük hozzá, hogy Jamie is előszeretettel erősítette a dobrészeket ütős játékával. Az igazi bulihangulat akkor jött el, amikor Jamie lement a közönség közé, és a sorok közt mászkálva énekelt, táncolt, még autogramot is osztott. Amikor visszamászott a színpadra, már nem került nagy erőfeszítésébe, hogy felállítsa közönségét – tényleg egy hatalmas házibuliba torkollott az egész koncert.

Számomra mégis az a rész bizonyult a csúcsnak, amikor négy zenésze középre tömörült, akusztikus hangszereket ragadtak, és örömzenélésbe kezdtek. Jamie itt sem bírt magával, annyi önkontrollja azért volt, hogy a háttérben izegjen-mozogjon, nem elvonva a figyelmet a társak produkciójáról. A kezdetek (2004) óta látogatom a Veszprémi Ünnepi Játékok hangversenyeit számos világsztárt hoztak el a jazz és a klasszikus zene világából, de emlékeimben kutatva sem emlékszem még egy ilyen hangulatos produkcióra. Aki ilyen kiváló érzékkel hozza össze a zenei igényességet a popularitással, arra nem az a megfelelő szó, hogy tehetséges. Jó volt ennyi mosolygó-táncoló embert látni, ugyanakkor egy vérprofi, hallatlanul magas színvonalú jazz koncertet kagylózhattunk, melyben jelentős részt foglaltak el a feldolgozások. Ahogy tavaly Roger Hodgson, Jamie Cullum is Veszprémben adta első magyarországi koncertjét – biztos vagyok benne, nem is az utolsót.

Szerző: Bigfoot
Fotó: Nagybandi
Köszönjük Jakab Ibolya segítségét!