Kedvenc lemezeim – ZZ Top: Eliminator (1983)

A döbbenetes nyolcvanas évek. Vagy inkább a slágeres nyolcvanas évek? Azt hiszem, mindkét kijelentést szokták használni, ha a harminc évvel ezelőtti korszak zenéjéről van szó. Azonban túlzás lenne azt állítani, hogy mindez csak a zenei világra volt igaz, hiszen úgy általában az akkori szórakoztatóiparra rá lehet aggatni ezt a jelzőt, mert ha jobban megnézzük, minden téren fejlődés és változás ment végbe akkor a világban. De a zenénél maradva is jól látható, hogy rengeteg új stílus ütötte fel a fejét, akár a popzenét, akár a rock/metal színteret nézzük.

Egyre népszerűbbé vált a szintetizátorokkal és dobgépekkel tarkított pop/diszkó stílus, valamint a metalzenének is több alfaja jelent meg, de a rockzene hetvenes években megszokott nyersessége is kapott egy nagy adag slágerességet, ami bár kicsit más volt, mint a hőskorszakban, de ugyanúgy meg voltak a maga értékei. Ezek persze mind-mind azt eredményezték, hogy a stílusok nem határolódtak el egymástól élesen, tehát nem volt meglepő, ha egy-egy rockelőadó koncertjén nem csak talpig bőrbe öltözött, tetovált hosszú hajú rajongók jelentek meg, hanem olyanok is, akik nem minden reggel valamelyik Slade- vagy Twisted Sister-számra ébredtek.

A nyolcvanas évek elején a texasi ZZ Top sem számított már új csapatnak, hiszen akkor már bő tíz éve benne voltak a szakmában, és 1973-as ’Tres Hombres’ lemezüknek köszönhetően – rajta nagy slágerükkel, a La Grange-dzsal – már rég befutott együttes voltak Amerikában, de Európában sem hangzott ismeretlenül a nevük. A stílusukat gondolom, nem nagyon kell bemutatni, de dióhéjban rock és blues alapú nótákat játszanak, amiben több más zenei hatás is jelen van, tehát egy kis country és southern rock is tarkítja dalaikat, valamint van az egészben egyfajta plusz, leginkább populáris hatás, ami kiemeli őket az átlag mezőnyből. Gyakran lehet olvasni róluk azt is, hogy amit ők játszanak, az valahol rétegzene, de mégis világszinten ismertek lettek. Ennek ékes példája, hogy mertek újítani, élni a korszak nyújtotta lehetőségekkel, ami tulajdonképpen az itt tárgyalt ’Eliminator’-ral kezdődött.

Az 1981-ben megjelent ’El Loco’ albumuk hamar aranylemezzé vált, és a hozzá kapcsolódott körút is sikeres volt, azonban a következő koronghoz akartak valami újat hozzátenni, ami megfelel az akkori kor követelményeinek.

1982 végén az együttes kibérelte az Ardent stúdiót Memphisben, hogy ott rögzítsék új lemezüket, és a végeredmény valami egészen különleges lett. Talán a legnagyobb erénye az volt, hogy tudott szólni a régi rajongókhoz, de e mellett maga mellé tudott állítani egy – már az MTV-n felnövő – új generációt is a kiváló videoklipek segítségével. A Gimme All Your Lovin című klasszikust nem valószínű, hogy bárkinek be kellene mutatni, aminél jobb indító dalt nagyítóval sem találhattak volna az albumra.

A hangzás tényleg más, mint a korábbi lemezeken, mégis annyira hatásos, hogy nem lehet belekötni, és természetesen meg is felel az akkori kornak. A legszembetűnőbb azonban az, hogy szintetizátorok is helyet kaptak a számokban, ami egy egészen új ízt adott ennek a texasi blues-rock zenének. A legékesebb példája ennek talán a Legs című dal, amiben végig jelen van egy dobgép, különböző effektekkel színesítve. Ezt megkoronázza még Frank kiváló dobolása Dusty bőgőzésével együtt, valamint Billy frenetikus gitárfutamai is. A klipben feltűnő bolyhos „fuzzy” gitárokat azóta is használják minden koncerten, amikor ezt játsszák. Egyébként a videóban lévő hangszereket kiállították a Delta Blues múzeumban, így a különbség annyi, hogy amiken a fellépéseken játszanak, azok nyakáról hiányzik a ZZ-logó.

Ugyanígy nagy siker lett a szintén klippel megtámogatott Sharp Dressed Man is. Egyszerű, de fogós riffjével, valamint nagyon jó refrénjével és gitárszólójával a mai napig – a másik két nótával együtt – a koncertek állandó szereplőjének számít.

A Legs mellett a Tv Dinners az, ahol a legjobban kijön a szintetizátor és a dobgép hatása. Ez nem csak zeneileg, de a klip témáját nézve is hajaz a nyolcvanas évek sci-fi-jeire.

Természetesen túlzás lenne azt állítani, hogy ennyiben ki is merültek a lemez értékei. A többi dal is hasonló színvonalon mozog, és nem kevés visszakanyarodás van a korábbi albumok stílusához, de mégis újszerű köntösben kerül mindez tálalásra. Egyik legjobb példa erre az I Need You Tonight című blues. Hihetetlen érzelemmel párosul ez a gyöngyszem, nem beszélve Billy hangulatos, hosszú szólóiról. Az egyik legjobb, ami ebben a stílusban valaha is született. A legkülönösebb azonban talán a Thug című szerzemény, amiben Dusty basszusfutamai párosulnak különböző effektekkel és samplerekkel. Valami egészen hihetetlenül hangulatos formát öltött ez a dal, amihez foghatót azóta sem írtak a fiúk. A tipikus rockdalok sem hiányozhatnak, így a Got Me Under Pressure például rendszeresen a koncertek nyitódala, ami a maga gyorsabb tempójával nem meglepő, hiszen egyből beleteszi az ember lábába a boogie-t, de a kiváló tempójú, lazább If I Could Only Flag Her Down is ehhez a vonalhoz kapcsolható, egy nagyon jó refrénnel. Az albumot záró Bad Girl aztán igazi tombolásba megy át, egy fékevesztett végkifejletet indítva útjára.

A nagyjából 45 perc környékén mozgó lemez hatalmas siker lett, csak az Egyesült Államokban elérte a tízszeres platina státuszt, valamint szerepel az ’1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz’ című könyvben is. A 398. helyre sorolta a Rolling Stone a saját „Minden idők 500 legjobb albuma” listáján. Kétségtelen, hogy a sikeréhez nagyban hozzájárult a MTV is, hiszen akkoriban a videoklipeket rendszeresen játszották a zenei csatornán, de ez semmit sem von le az értékéből.

A lemezborítón szereplő 1933-as évjáratú Ford Coupé-t 1976-ban kezdte átalakítani Billy Gibbons Don Thelennel, aki a kaliforniai Buffalo Motor Cars tagja és végül az Eliminator névre keresztelték. Az autó tűzpiros színt kapott, két oldalán a zenekar logójával, és a klipekben is rendszeresen szerepelt, valamint az egész album imidzse erre épült.

David Blayney, aki írt egy könyvet a ZZ Topról, megemlít egy öt évig húzódó jogi csatát a hangmérnökükkel, Linden Hudsonnal, aki azt állította, hogy a Thug című dalban társszerzőként szerepelt, valamint készített Billyvel egy demót ’Under Pressure’ címmel is. Ezen kívül a könyv szerint az ő javaslatára kezdtek használni a lemezen dobgépeket és szintetizátorokat is. Hogy pontosan mi az igazság erről, azt nem tudjuk, de Blayney szerint a zenekar végül 600.000 dollárt fizetett Hudsonnak a Thug miatt. A kritikusok nagy része dicsérte a lemezt, valamint nagyon jónak tartották a dobgépek és szintetizátorok használatát, de volt olyan is, aki szerint mindezeket már hallottuk a korábbi albumokon gitárra, basszusgitárra és dobra lecsupaszítva. Hogy ebben tényleg van-e igazság, azt mindenki döntse el maga, de az nem véletlen, hogy a kiadásának huszonötödik évfordulójára megjelent egy limitált kiadás, amin az egész album megtalálható újrakevert változatban, valamint koncertfelvételek is helyet kaptak rajta, továbbá a Legs egy kiváló mixe színesíti a korongot. Mindehhez jár egy DVD is a videoklipekkel, valamint élő felvételekkel együtt. A borítóban lévő füzetben szerepel egy részletes leírás arról, hogyan készült az album, és ehhez még ritka fényképeket is mellékeltek.

Sikerét alátámasztja még, hogy a koncerteken a mai napig rendszeresen elhangzik róla több szám is, összességében tehát nagyot újítottak az ’Eliminator’-rel, és bár először a régi sivatagi blueshoz szokott rajongók idegenkedtek tőle, ők is hamar megkedvelték.  A zene mondanivalója nem lett más, tehát itt is a végtelen országút, a whiskey és a sör, a hot rodok és motorok, valamint a forróvérű déli csajok a téma, de mégis frissebbek hat az egész. Az ezt követő, két évvel később megjelent ’Afterburner’ albumon a dobgépek és szintetizátorok nyújtotta lehetőségeket sikerült még jobban kitágítani, de az már egy másik történet.

Szerző: Kidlacee

Számlista:

1. Gimme All Your Lovin'
2. Got Me Under Pressure
3. Sharp Dressed Man
4. Need You Tonight
5. I Got The Six
6. Legs
7. Thug
8. Tv Dinners
9. Dirty Dog
10. If I Could Only Flag Her Down
11. Bad Girl

Tagok:

Billy F Gibbons – gitár, ének
Dusty Hill – basszusgitár, szintetizátor, ének
Frank Beard – dobok