Kedvenc lemezeim – Rammstein: Mutter (2001)

Komoly fejtörést okozhatott a Rammstein legénységének, hogy az első két album frenetikus sikerei után merre folytassák zenei útjukat. A kilencvenes évek második felének extrém metal időszaka lecsengeni látszott, a ’Herzeleid’ és ’Sehnsucht’ albumok vastag szintetizátorokkal tarkított ipari metal stílusát és néhol diszkós ütemekre hajló pillanatait már nehezen lehetett volna átmenteni a kétezres évek elejére, ráadásul az első két lemez munkálataiból semmilyen plusz anyag nem maradt, így gyakorlatilag a nulláról kellett kezdeni a munkát.

Erre még rátett egy lapáttal a hirtelen jött hatalmas hírnév is, hiszen a német VIVA tv-n a videoklipjeik állandó vendégek voltak, de hamar népszerűvé váltak a tengerentúlon is, ami eddig egyetlen német nyelven munkálkodó bandának sem sikerült. Persze ehhez nagyban hozzájárultak a látványos élő fellépések – három évvel a ’Herzeleid’ megjelenése után már a berlini Parkbühne Wuhlheide-ban adtak két teltházas koncertet. Ezen kívül természetesen egyediségük is nagy szerepet töltött be sikerességükben, mára rengeteg hasonló kópiazenekart, valamit tribute bandet lehet találni, akik megpróbálják minél hitelesebben előadni dalaikat.

A ’Mutter’ címre keresztelt harmadik album végül 2001. április 2-án jelent meg, és először megdöbbentette a régi rajongókat, holott újszerűsége ellenére nagyon sok párhuzam vonható az előző két lemezzel. A legelső hallható különbség az, hogy megváltozott a szintetizátor, és a régebbi, kicsit diszkó hangulatú samplereket felváltotta egy visszafogottabb, sőt néhol egyenesen komolyzenei dallamokat felvonultató hangzás. A lemez indítása is ezt támasztja alá a Mein Herz Brennt című nótával, aminek lassabb, andalgósabb kezdése és Till Lindemann suttogó éneke – ahogy rákezd a „Nun liebe Kinder gebt fein Acht Ich bin die Stimme aus dem Kissen„ sorokra – tényleg páratlan. A Mein Herz Brennt sor után beindul a dal, és egyből hallható, hogy a hangzás súlyosabb lett, mint korábban bármikor. A recept persze nagyjából ugyanaz, tehát szinkronban játszott egyszerű, de mégis mennydörgően megszólaló riffek, szintetizátorral megtámogatva, valamint halálpontos dobtémák és Till Lindemann egyedi énekstílusa teszi felejthetetlenné a lemezt. A korong legnagyobb erénye, hogy az újdonság erejével hat, és úgy tartotta meg eredetiségét, hogy közben hatalmas slágerek sorakoznak rajta. Ez a kifejezés persze kissé erős egy Rammstein-lemez esetében, de erre tényleg ez a legjobb szó, természetesen Rammstein-es mércével nézve.

A nyitódal után érkező számok mind-mind nagy sikert könyvelhettek el, akár a videoklipeket, akár a kislemezek helyezéseit nézzük. A híres bányászdal, a Sonne, a ’Hófehérke és a hét törpe’ című mesét eleveníti meg egy kissé morbid változatban, de ezen semmi meglepő sincs, hiszen mindig is szerették a németek a polgárpukkasztást. A dal földbedöngölő riffje valóságos tankként tör előre, ami szinte a hallgatót is a padlóra szegezi. A középrész gyermekénekre hajazó dallama már csak a megkoronázása ennek a gyöngyszemnek.

Igazi csemege az Ich Will és a Feuer Frei! című kettős is. Előbbi a koncertek egyik kedvencévé vált, amihez nagyban hozzájárult a közönséggel való együtt éneklés, valamint a kissé erőszakos videoklip, melyben bankrablókat alakítanak Lindemannék.

A Feuer Frei! a ’XXX’ című film betétdala lett, és az együttes szerepet is kapott benne egy rövid részlet erejéig, ami hozzájárult, hogy még többen ismerjék meg őket, így bátran kimondhatjuk: ezzel a lemezzel újabb rajongókat szereztek.

Miután befutottak (zenéjük ízig-vérig német, kezdve a katonás-menetelős, pattogós riffeken át a német nyelv nyújtotta sajátosságokig), megvádolták őket a nácizmussal. A válasz persze az együttesre jellemző görbe tükör volt, ugyanis a Links 2-3-4 című daluk egy katonás masírozással  induló zúzda pattogós riffekkel, miközben a nóta szövegében egyértelműen a tudtunkra adják, hogy a szívük a bal oldalon dobog. Hogy ezt még jobban alátámasszák, a kisfilmben egy hangyabolyt megtámadó három bogarat vernek vissza a hangyák, a német hadsereghez hasonló alakzatokba rendeződve, miközben Till Lindemann kántálja a „Links 2-3-4” sorokat.

A címadó dal egy meg nem született gyermek történetét dolgozza fel, és a Mein Herz Brennt által kitaposott ösvényt követi egy nagyon jó sírós gitártémával és természetesen kiváló énekkel egybekötve. Az album borítója az embrió arcával, illetve a füzetben található ultrahang-szerű szimbólumok is mind-mind nagyon passzolnak a koronghoz.

Az album második felében lévő dalokhoz nem készültek klipek, de értékükből ez semmit sem von le. A Spieluhr című klasszikusban az egyik gitáros, Richard Kruspe lánya, Khira Li Lindemann is énekel, akinek az édesanyja nem más, mint az énekes, Till volt felesége. A kissé punkos hangvételű Adios és a záró Nebel is mind-mind hibátlan darabok, főleg az utóbbi kapott gyönyörű szintetizátor- és énekdallamokat, valamint egy nagyon eltalált kiteljesedés után szépen elhalkul, ezzel zárva a nótát és egyúttal a lemezt is.

Kezdetben annyira nem volt sikeres a ’Mutter’, de kis idővel beért a munka gyümölcse, ezt támasztja alá az is, hogy az azóta megjelent albumok turnéin a legutóbbit leszámítva, erről szerepel a legtöbb szám a koncerteken. A lemez turnéján egyébként jellemző volt, hogy nem egyszer a teljes albumot eljátszották.

Sok érdekesség kapcsolódik még a ’Mutter’-hez. Az egyik, hogy készítése közben a csapat kis híján a feloszlás szélére került, mert nehezen találták meg azt az irányvonalat, ami mindannyiuknak szimpatikus lett volna. Ennek a hatása még pár évig benne volt a médiában, ugyanis az ezután következő ’Reise, Reise’-t már egyenesen az utolsónak aposztrofálták. Azóta viszont eltelt 12 év, és a felállás semmit sem változott, sőt azóta is aktív a zenekar, és igaz néhány éves szünetekkel, de koncerteznek, valamint azóta is kihoztak pár lemezt. Ez is egy jól bevált módszer: ha egy előadó nincs jelen folyamatosan, akkor, amikor újra aktivizálja magát, garantálható lesz irántuk az érdeklődés.

Az Ich Will klipje 2001. szeptember 10-én debütált a zenei csatornákon, de mivel másnap történt a New York ellen intézett terrortámadás, a video először csak a késő éjszakai órákban volt látható, majd egy idő után már nem is vetítették. A 2004-ben megjelent ’Reise, Reise’ albumon szereplő gyönyörű Ohne Dich már ennél a lemeznél elkészült, azonban erre nem került fel, mivel úgy gondolták, nem illene rá. Az biztos, hogy a komolyzenei megoldások miatt sokkal jobban illeszkedett az „utazós” lemezre, mivel ott több dalban hallható kórus, illetve vonós kíséret. A japán kiadáson viszont bónuszként szerepel a Hallelujah.

Az idő tehát igazolta a ’Mutter’-t, és igaz, hogy a banda is majdnem ráment, azonban a végeredménynek jót tett a keletkezett feszültség, hiszen egy nagyon feszes és nagyszerű dalokkal telepakolt lemezt kaptunk, aminek nagy részét most is minden turnén előveszik.

Szerző: Kidlacee

Számlista:

1. Mein Herz Brennt
2. Links 2,3,4
3. Sonne
4. Ich Will
5. Feuer Frei!
6. Mutter
7. Spieluhr
8. Zwitter
9. Rein Raus
10. Adios
11. Nebel

Tagok:

Till Lindemann – ének
Richard Kruspe – gitár
Paul Landers – gitár
Oliver Riedel – basszusgitár
Christian „Flake” Lorenz – billentyűs hangszerek
Christopher „Doom” Schneider – dob