Mercenary - 11 Dreams

írta Philosopher | 2005.11.07.

Megjelenés: 2005

Kiadó: Century Media

Weblap: 

Stílus: modern power metal

Származás: Dánia

Dalcímek

Értékelés

A dán Mercenary együttes a Nevermore buli kapcsán került fókuszomba. Ahogy megtudtam, hogy ki lesz az előzenekar a Pecsában Darren-ék előtt, azonnal rohantam a hivatalos haghordozó értékesí­tő boltba megvásárolni a csapat legutolsó alkotását, a 11 Dream-et. És kérem, most is megbizonyosodni látszik azon teóriám, miszerint teljesen ismeretlen, illetve "B" kategóriás csapatok is állat albumokat tudnak összedobni, úgyhogy mindenkit buzdí­tanék arra, hogy adjon esélyt számára teljesen ismeretlen fiatal bandáknak, és ne mindig csak a "nagy" neveket keresse! Rövid bevezetőm után merüljünk el kicsikét a csapat biójában, amihez a zenekar saját megfogalmazását használnám: Despite dominating trends of either playing extreme metal, with all the familiar clichés of the black/deathmetal scene, or trying to write MTV-friendly NU-metal like Korn and Limp Bizkit, Mercenary sticks to playing their very own blend of metal which is intensely dark and melancholic, yet in-your-face, aggressive and heavy as hell. Persze, sokat tapasztalt barátaim, most mondhatjátok, hogy "igen! De nagyon sokat hallottunk már ilyet!" Úgy vélem mégis, ebben az esetben a srácok nem túloztak; a legjobb úton vannak afelé, hogy egyéni, melódikus, modern, brutál, kiművelt zenét játszanak. A csapat egyébként még valahonnét a kilencvenes évek elejéről eredeztethető, viszont első igazi szí­vdobbanásuk csak 1998-ban volt, amikor kiadták első teljes albumukat az Everblack-et. Ahogy a csapat a saját szavaival megfogalmazza, a zene "rather unusual combination of melody and aggression". És valóban. Ebben a zenében minden megtalálható, ami az adott földrajzi szélesség és hosszúság által behatárolt területen jellemző: skandináv (gőteborgi) metal (szerencsére nem ez a jellemző), death-black gyökerek (szerencsére ez sem jellemző), modern, progos felfogás (ez inkább jellemző), beteges váltások (amolyan Strapping Young Led módon), metálos énektémák, sikolyok, hörgések, károgások - egyszóval minden. Ha mindenképpen meg kellene emlí­tenem egy-két zenekart amolyan "hatástanulmányként", akkor a Soilwork-öt, Nevermore-t, Evergrey-t, Devin Townsend-et (illetve az emlí­tett S.Y.L. -et) sorolnám. Az album egy intróval kezdődik, amit valamilyen búcsúban vett alap-CASIO szintivel nyomhattak fel a srácok, valami igen amatőr módon (miután vagy 10-szer meghallgattam az albumot, már csak jót derülök ezen). Igazából í­gy utólag nem is igazán értem, hogy miért volt erre szükség - de mindegy, ez csak egy percet rabolt el az albumból. Viszont, ami utána jön, az megviseli az ember gyomrát! Sűrű, gyors, változatos, gyomrot forgató, néha lí­rai metal-esszencia! Igazából nem is fogok klasszikus értelemben dalról-dalra ugrálni (csak szummázgatni), mert egységesen magas minőségen vezeti elő a dán 6-os a szerzeményeket. A legnagyobb változatosságot egyébként az ének mutatja. Itt tényleg szinte minden "megszólal" - és ami külön jó, hogy néha egy időben. Állat hallgatni sikolyokat, miközben alatta valaki pokolian hörög! Részleteket emelnék ki: Az második szám (World Hate Center) kellőképpen vezeti fel az albumot. Figyelem! Ne vonjon le senki túlzott következtetéseket csupán egy számból, mint emlí­tettem volt, az album izgalmasan változatos. A szám szólója egyébként megérdemel egy hallgatást, mivel remekül eltalált szólócska. No persze, ha az ember egy zenesuliban taní­t, akkor tudjon már gitározni! A harmadik tétel (11 Dreams) visszafogottabb, középtempós, inkább a klasszikusabb metal felé hajló. Egy jelzővel: hangulatos. A következő tétel (Redestructdead) skandinávosan indul, szerencsére tiszta énekkel. Számomra í­gy a legelviselhetőbb a gőteborgi felfogás. Ezen tétel is középtempósabb, kevésbé lendületes. A szám közepén van egy rövidke málházós dzsi-dzsi betét, amolyan kultik-death módra. No, koncerten ez ütni fog! Next track (Firesoul) elején az ének igazán őrjí­tő! Ez a tétel nagyon hajaz Devin Townsend mester munkáira! Tuti-metal-fiesta! A hangulata egyébként nekem a Brainstormot juttatta eszembe (persze zeneileg a két csapat viszonylag távol áll egymástól). A 6-os tétel (Sharpen The Edges) amolyan Nevermore-osan kezd, akusztikus gitárokkal és kissé Wuthering Heights-es énekkel. Talán kissé eltúlozva a szó jelentését, lí­rainak is nevezhető ez a szám. Még a szám közben a Pantera - Cemetery Gates ugrott be valamiért. A hetes tételnél kissé zavarban vagyok, mert ez megintcsak egy lassabb szám. Kissé lerontja a kezdeti jókedvemet, hallgatnék a srácoktól némi gyorsulást. Ami a tételt megmenti, az a zúzás, málházás - majdhogynem Crowbar, vagy doom-os módra. Music Non Stop, nyolcas szám: kicsi prütyi a gitárokon, kicsi cin tapicskolás, tu-ci-tu-tu-ci dob, áááhhh-hós ének, és jön a nagy "csalódás". Egy heavy-rock szám? Mintha nem is ezen az albumon lenne! Gyorsan ellenőriztem is, de úgy tűnik nem én tévedtem. Ez tiszta Brainstorm! Abszolúte nem itt a helye. Még az a szerencse, hogy szeretem a Brainstormot. Úgy veszem észre, hogy fáradnak a srácok. Még az a mák, hogy viszonylag rövidke a szám. Kilences tétel (Falling): vissza a jól megszokott soundhoz, kissé lendületesebbre és szigorúbbra véve. Megállapí­tom, ez sokkal jobban áll nekik, mint az Andy B. Frank-es "próbarepülés". A szólóban titokban elbújtatott keleties "lépcsőzést" köszönöm, észrevettem :-))))) Times Without Changes, a kilences tétel. Zongorával indulva sugall egy újabb lassú számot. Annak ellenére, hogy szépen indul, kikérem magamnak! Itt egy tuti kis csapat és már nem is tudom hányadik dal óta képtelenek szétzúzni az agyam! Ahogy a cd indult, egész mást várt az ember. Ennek a számnak az a roppant nagy előnye, hogy valamivel kevesebb, mint három perc. Talán inkább csak ilyen hangulati dolog volt, nem is "komoly" szám Záró tétel, Loneliness. Végre! Úgy robban be, ahogy az előző 7-8 számnak kellett volna, bár hozzáteszem, ez sem az a szélvészgyors tempó, amit várnék. Anyway, ez a tétel legalább megmozgatta a lábaimat - nyomtam a dobot rendesen. Összegzés: Mint ahogy már az elején is rámutattam, változatos albumot hozott össze a zenekar, viszont aki az első szám után í­tél, csalódni fog. Egy kicsit én is beleestem ebbe a csapdába, de többszöri hallgatás után nyugodtan mondhatom, hogy élvezetes kis korongocskát vásároltam. Amit sajnálok, az az, hogy az emócionálisabb irány helyett én a speedesebbet kedvelem, de igazán nincs miért kötekednem az albummal. Bizakodva várom a koncertet!

Pontszám: 8