Moonsorrow: Jumalten aika

írta P.A. | 2016.04.25.

Megjelenés: 2016

Kiadó: Century Media

Weblap: http://moonsorrow.com/

Stílus: pagan metal

Származás: Finnország

Dalcímek

Értékelés

A filléres népi bölcselet, miszerint a jó munkához idő kell, a Moonsorrow esetében kiváltképpen igaznak bizonyul, ugyanis a finn urak sosem kapkodnak, mikor egy új kiadvány készítésére adják a fejüket, ennek eredményeként fércművet még nem adtak ki kezeik közül. Elkötelezettségüket és maximalitásukat az is jól szemlélteti, hogy új dalaik megírásához már 2012-ben nekiveselkedtek, de a körvonalazódó irányvonallal nem tudtak azonosulni, így az egész addigi munka a kukában landolt, majd 2014-ben ismét nekirugaszkodtak, és megírták a zenekar történetének egyik legizgalmasabb és legváltozatosabb lemezét.

Úgy gondolom, hogy a Moonsorrow legnagyobb erénye, hogy a gyakran maratoni hosszúságúra nyújtott – és valójában rendkívül aprólékosan kidolgozott – dalaikban valami elképesztően természetesnek ható módon gördülnek egymás után, vagy éppen fonódnak eggyé a viharos, progos aprólékossággal kidolgozott black metal zúzdák, az instant a szürkeállományba égő északi folk dallamok és a harcba hívó férfias kórusok vagy a gyásszal átitatott gyengéd harmóniák. A Henri Sorvali és Mitja Harvilahti kezei közül kikerülő kátrány sűrűségű és csúcsminőségű black metal riffek az egyik legfontosabb összetevői ennek a muzsikának, de ahogy ezeket összefűzik, dagasztják, apránként és folyamatosan változtatják, az teszi igazán egyedivé és megismételhetetlené a Moonsorrow művészetét. Aztán ez az erős alap végtelen tárházat kínál a kreativitás kiteljesülésére, ami meg is valósul, akár egy népi hangszeren elővezetett ősi melódiában, akár egy vaskos billentyűfutamban, netán hátborzongatóan epikus kórusénekben. Az igazság az, hogy gyakorlatilag minden Moonsorrow-dal ezt a receptet követi, de a banda olyan leleményesen használja a fegyvertárát, hogy megunhatatlan, amit művelnek, és albumonként is igyekeznek legalább hangulatában valami új irányt venni.

A ’Jumalten aika’ (magyarul: az Istenek kora) című friss művön pont a népzenei elemek kaptak az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt, mégpedig úgy, hogy a folk melódiákat körülölelő vészterhes black metal förgeteg valami elképesztő vehemenciával tombol, így egyszerre lett a legharciasabb és az egyik legdallamosabb is a sorban, mintha valami tömény Moonsorrow-esszencia lenne több mint egy órában tálalva. Mesteri szintézise ez két zenei világnak, melyek így előadva természetesnek, egymással szorosan összefüggőnek hatnak. Az öt hibátlan új szerzemény mellett két feldolgozás is helyett kapott a lemezen, melyeket tökéletes alázattal formáltak saját képükre Vejnemöjnen leszármazottai. Sőt a két átirat közül a Rotting Christ klasszikusa valami egészen lehengerlő Moonsorrow-himnusszá avanzsálódott, amiért külön süvegemelést érdemel a gárda.

2012-ben a Century Mediával kötött szerződés jó húzásnak bizonyult, ugyanis a neves metal kiadó kitett magáért, és a lemezhez méltó szép dobozba, morbid képekkel, valamint a szövegek angol verziójával is megspékelve adta ki az idei év egyik legjobb pogány metal lemezét.

Pontszám: 9