Polifónia és poliritmia 2 órában: Carl Palmer's ELP Legacy – A38, 2016.03.07.

Carl Palmer már sokszor járt hazánkban: megfordult az első reunion alkalmával az Emerson, Lake & Palmer tagjaként, később a klasszikus Asia dobosaként kétszer, és szólózenekarával is többször. Aktuális turnéja sajtóját figyelve rutinműsorra lehetett számítani, de nagyon nem az lett a dologból! Persze biztosra ment, mert Carl Palmer’s ELP Legacy nevű zenekara az Emerson, Lake & Palmer zenei örökségére építkezik, és ugyanezzel a felállással már 2014 májusában is sikerrel hajózott be.

A koncert híre különösebb médiatámogatás nélkül is eljutott a célközönséghez: a meghirdetett kezdésre – szoktam mondani – szellősen megtelt a ház, pontosabban a Hajó gyomra. Sok ismerős és ismeretlen arc, akik valóban ezen a zenén nevelkedtek, és megnyugtatóan sok fiatal, akik jó zenei nevelést kaptak, vagy csak egyszerűen jó az ízlésük.

A pontos kezdés egyre inkább jó szokássá válik a rockkoncertek esetében is, szinte percre pontosan 20:00-kor fények le, és az intro dallamára bevonult a trió, ami három zeneileg szinte egyenrangú virtuózt jelent, már ha csak a hangszeres tudást vesszük figyelembe. De ezt nem tehetjük, mert Carl Frederick Kendall Palmer az élő legenda, a dobfenomén, aki generációk számára alkotott maradandót. Tehát úgy helyes, hogy bevonult a színpadra Carl Palmer és kiváló kísérői: Paul Bielatowicz gitáros és Simon Fitzpatrick basszer.

A két zenésztársról el kell mondani, hogy magasan képzett zenészek, olyan nagy nevekkel játszottak együtt, mint pl. Neal Morse, Paul Gilbert vagy Joe Lynn Turner, de ennél is fontosabb, hogy Carl Palmerrel már több mint 500 fellépésük volt, több mint 30 országban. A koncepció nem változott: Emerson, Lake & Palmer-klasszikusok adják a koncertek gerincét, az interpretáció viszont annyiban más az eredetihez képest, hogy kizárólag instrumentális számokat játszanak, és Keith Emerson billentyűjátékát gitáron adják vissza, amibe besegít az önálló hangszerként is működő basszus és a Chapman Stick. Nem kis feladat, és nem kis effektparádé!

Tehát színpadon a trió, és óriási energiával kezdtek bele a Peter Gunn gőzmozdonyszerű zakatolásába; hát Henry Mancini ezt nem ilyennek írta meg filmzeneként, de benne volt a lehetőség, és most ki is hozták ezt belőle. Már itt meg kell említeni a hangszereket: a színdarab főszereplője az előre tolt kék Ludwig Vistalite dobszerkó (és ezúttal is hiányzott a két hatalmas gong mögüle), egy Paul Reed Smith Custom 24 gitár (hasonlón játszik pl. Santana és Bernie Marsden is), egy hathúros headless Sei Bass Flamboyant, és egy Chapman The Stick. A kezdésnél nagy szerep jutott Paul Bielatowicz gitárjának, hiszen mégiscsak egy komplett fúvósszekciót kellett valahogy kiváltani vele!

A szám végén – ahogy szinte mindegyiknél a későbbiekben – Carl Palmer előre jött a színpad szélére készített mikrofonhoz, és megszokott közvetlen stílusában köszönetet mondott és szólt pár szót a közönséghez, majd felkonf: „Welcome Back My Friends To The Show That Never Ends”, és belecsaptak a Karn Evil 9 első tételébe – billentyűeffekt a gitáron, a közönség szájat tát. Az ezt követő Barbarian Bartók Allegro Barbarójának az átirata, amelyben mind a gitáron, mind a basszuson tappingoktatásban részesültünk, Paul időnként mindkét kezével alkalmazta ezt a technikát, majd előkerült a Chapman Stick, és Simon Fitzpatrick a következő blokkot ezzel kísérte. Azaz dehogy kísérte…!

Már említettem, hogy idáig a hathúros basszus is önálló hangszerként funkcionált, de a Chapman a maga 10 húrjával egy más dimenzió, ahol ötön dallamot szokás játszani, ötön pedig basszuskíséretet – ez már egy kisebb zenekar, ennek jegyében játszották el a Bitches Crystal – Jerusalem – Romeo And Juliet ELP-örökzöldekből álló csokrot, és a King Crimson tördelt szerkezetű 21st Century Schizoid Manjét. A Jerusalemnél fogalmazódott meg bennem, hogy Carl Palmer tulajdonképpen egy akkurátus virtuóz, aszimmetrikus bivaly dobtechnikájával számomra ő a legszögletesebben játszó dobzseni, stílusa egyedi és felismerhető. A Romeo And Juliet megint akkora billentyűeffekttel ment a gitáron, hogy sikerült Keith Emerson szellemét is megidézni – ekkor még nem tudhattuk, hogy pár nap múlva mennyire szomorúan találó lesz ez a kifejezés.

A blokk után Paul villantott egyet Debussy Arabesque-jére épülő szólójában, erről meg az ugrott be, hogy Tommy Emmanuel ritkán játszik elektromos gitáron, de ha mégis, akkor valahogy így szokta tenni. Ezalatt Carl teátrálisan hátat fordított a közönségnek, mintegy jelezve, hogy most nem ő a főszereplő.

Chapman le, hathúros fel, és megint két ELP-, pontosabban Janáček-Bach-Copland-klasszikus, azaz Knife-Edge és Hoedown, majd következett az este legérdekesebb darabja, a Toto Rosannája basszuson, tökéletesen időzítve a műsorba; Carl most is háttal, a gesztus ugyanaz.

Kevésbé könnyű tételek következtek ezután, úgy, mint a Carmina Burana O Fortuna tétele, majd a Muszorgszkijt feldolgozó ’Pictures At An Exhibition’ lemez gyakorlatilag egyben, az énekes részek és a Nutrocker nélkül. A kihagyhatatlan Fanfare For The Common Mant a kihagyhatatlan Palmer-dobszóló követte a kihagyhatatlan mutatványokkal és mókázással, még a dobverőt is ugyanott ejtette el, mint legutóbb, amikor láttam; nem tartom kizártnak, hogy szándékosság van a dologban.

Csajkovszkij Diótörőjéből lett Nutcracker angol nyelvterületen, majd az ELP-lemezborítón Nutrocker, ez a szám zárta a show-t. Semmi önünnepeltető levonulás-visszatapsoltatás, hanem szélesen mosolyogva megköszönte a trió a lelkes közönségreakciót, és az outro dallamára távoztak.

Carl Palmer 66 éves, és tele van művészi és fizikai energiával emellett kiváló zenésztársakra akadt, ez világos volt a Hajó közönségének. Az elhangzott klasszikusokhoz hasonlókat már nemigen fog komponálni, mert régen, már Keith Emerson tragikus halála előtt sem volt meg az alkotói kémia az Emerson, Lake & Palmer tagjai között, ez is világos volt a Hajó közönségének. Viszont az elhangzott klasszikusokat nagyszerűen és hitelesen el tudja játszani, ez is világos volt a Hajó közönségének.

Setlist:

Intro / Peter Gunn / Karn Evil 9: 1st Impression / Barbarian / Bitches Crystal / Jerusalem / Romeo And Juliet / 21st Century Schizoid Man / Gitárszóló (Arabesque) / Knife-Edge / Hoedown / Basszusszóló (Rosanna) / Carmina Burana: O Fortuna / Pictures At An Exhibition / Fanfare For The Common Man / Nutrocker / Outro
 

Szerző: Dzsó
Képek: Mahunka Balázs
Köszönet a Livesoundnak és az A38-nak!