„We are Sabaton! We play Heavy Metal!”: Sabaton, Citron, Wisdom – Kassa, Cassosport Hall, 2016.02.06.

Kellemes időben indultunk neki Kassának, hogy megnézzük a csatametalosok tavaszi menetelésének egyik állomását. Pár koncert erejéig a Wisdom is csatlakozott a turnéhoz, pechünkre éppen ezen az estén egy másik együttes is fellépett velük, így mindenből egy picit kevesebbet kaptunk.

De azért biztos ami biztos alapon télies motyót is pakoltunk a kocsiba és milyen jól tettük! Modern áruházak között terül el a szocreálos sportcsarnok, állítólag jó, hogy sötétben érkeztünk, mert így nem tűnt olyan lepusztultnak kívülről. A kaotikus beengedés alatt – ellenőrzésnek semmi nyoma, a karszalagot úgy rakták az emberekre, ahogy sikerült, mindezt egy alig 1 méter széles folyosón – még hallottuk NG hangját – éppen a beállásnál tartott a zenekar. A terembe érve három nagy meglepi várt minket: semmi ruhatár (ami nem is volt baj, mivel fűtés sem volt), ezzel szemben a merch- és a sörpult mellé kitelepült egy lacikonyhás. Aki volt már fesztiválon, annak a portéka ismerős lehet: kolbász és húshegyek, mindezt nyílt lángon melegítve-főzve-sütve a parkettás és fa lambériás teremben… Mint a zenekarok elmondásából kiderült, kész káosz volt az egész hely: az öltözőktől a színpadra vezető folyosó végén lévő ajtót konkrétan a buli előtt pár perccel sikerült kinyittatni, hogy a zenészek ne a közönségen keresztül menjenek a színpadra. Később megtudtuk, hogy lebontás előtt áll az épület – ha elég ember verődik össze a Helloween-bulira, akkor az lesz az utolsó koncert, ha nem úgy fogynak a jegyek, akkor ez volt az (a Tökfejek pedig egy kisebb helyre költöznek). És utána jön a dózer. Talán a végnapoknak volt köszönhető a lepukkant belső, a fűtés mellőzése, mondták is, hogy örüljünk a relatíve jó időnek (ha mínuszok repkedtek volna, akkor belül sem lett volna melegebb). Így nem is érdekelt a ruhatár, mert nagy szükség volt a kabátra (pár rocker a sál plusz téli sapka kombót részesítette előnyben.

A bulit kezdő Wisdom legénysége is majd’ megfagyott a koncert előtt, a színpad mellett lévő hősugárzónál hangolódtak a bulira, a koncert alatt még NG lehelete is látszott. Utólag mondták, hogy elsősorban az ujjaik fagytak le, így pedig baromi nehéz volt játszani. Sajnos kevesebb időt kaptak, mint a turné többi állomásán, ráadásul az elején picit furcsán is szólt a motyó: főleg a magasakat hallottam, és visszhangzott is a terem – ez az este folyamán a hangerő emelésével és korrigálásával már nem volt zavaró.

A két utolsó lemezről játszottak, illetve egy szám erejéig megidézték a következőt is, ami a hónap végén fog megjelenni. Jó látni, hogy Tóth Tamás dobos mennyire beleillik már a bandába, őrült módjára, hatalmas grimaszokkal megspékelve adta a biztos alapot a srácok alá. A megszokott rohangálás itt már csak azért is jót tett a csapatnak, mert így legalább nem fáztak, Anton is jobban kivette a részét a mozgásból és az ökörködésből, mint a kezdeti időkben. NG színpadi munkája is sokat változott az évek alatt: nincs már statikus bólogatás, hanem folyamatos mozgásban volt. Hangilag is megint kiváló formát mutatott, egyébként pedig valamiért sokkal jobban áll neki az angol felkonf, mint a magyar. Lehet azért, mert nem annyira változatos, mint a hazai koncerteken, de a közönség megérti, és hát amúgy sem kell bonyolult dolgokat kérni tőlük vagy mondani nekik.

A kezdőszámban NG bevette Mátét is a refrénbe, kellően hörgősre véve a „War of Angels” sort. Sajnos a technikai személyzet itt még nem állt a helyzet magaslatán, az első két szám alatt ugyanis égve maradtak a lámpák, délutáni open air jellegű feelinget adva a koncertnek. A tagok próbáltak menet közben hatni a személyzetre, de a lámpaoltó ember éppen elfoglalt volt, így csak a Somewhere Alone alatt borult sötétbe a terem. Kovács Gábor még a szűk hely ellenére is mindig máshol tűnt fel a színpadon, miközben a vokálozás nagy részét is vállalta.

Friss dal is jutott erre az estére, az új lemez címadó és egyben záró tételét játszották el, amiben az est főbandájának énekese, Joakim Brodén is szerepel. Koncerten természetesen NG énekelte az ő sorait is (mint teszi azt Fabio Leone-éivel a Marching For Libertyben). Nekem ez a szám jobban tetszik, mint a szöveges klipes Ravens’ Night, igazi málházós tétel, a lassabb rész utáni begyorsulás kifejezetten tetszett.

A dal végén előkerült a lemezborítón látható hollófejes bot, a „Rise” szavaknál lendült is a levegőbe. A bandának megvan a maga „kötelező” koncertzáró száma, a Take Me to Neverland dallamosabb, lazább hangulata igazán jó kis befejezés! Kellően pörgős buli volt, várom is az új lemez dalaival megspékelt hazai koncertet, ahol azért sokkal többet játszanak majd.

Setlist:

War of Angels / Fallin’ Away From Grace / Somewhere Alone / Live Forevermore / Rise of the Wise / Take Me to Neverland

40 év a metalszakmában nem kevés. Az est következő fellépője, a Citron pontosan ennyi ideje alakult, és a koncertjüket elnézve sajnos úgy tűnt, hogy valahol meg is rekedtek a kezdeti évek világában. Előzenekarhoz képest hatalmas színpadképpel vonultak fel, mintha csak ők lettek volna az este fénypontjai; a wisdomos srácoktól tudjuk, hogy a színpad felépítése és a soundcheck majd’ 2 óráig tartott, természetesen a két másik banda beállásának kárára. A forgatható ledfalakat még élő vetítésre is használták, a keverőpultba állított kamera képét keverték a klipekkel és a számítógépes grafikákkal.

Az énekes külsőre próbált kicsit (vagy talán nagyon is) Ripper Owensre hasonlítani: baseballsapkáját a fejébe húzta, napszemüvege pedig a fél arcát kitakarta. Szinte végig sötétbe burkolózva énekelt, a show-t a hangszeres szekció csinálta. Később egy igen bántó orgánummal megáldott hölgy is csatlakozott a bandához, a neki szánt dalok is elég gyengék voltak, mozgása pedig valahol a Joan Jett-Metal Lady szinten ragadt.

Ráadásul a zene is igazi káosz volt. Pár zenekar, akik ihletet adhattak a bandának: Accept, Judas Priest, korai punkzenék, Karel Gott, Joan Jett, Dolly Roll (nem vicc!), néha olyan érzésünk volt, mintha valami szocialista esztrádműsorba tévedtünk volna be. A közönség élvezte a bulit, de a cseh nyelv számomra például nagyon zavaró volt. Jobban örültem volna, ha ezt a bő egy órát – amiben egy borzalmas gitárszólónak nevezett valami is volt – máshol töltik, és nem éppen Kassán.

A Europe Final Countdownjának utolsó taktusai után a Sabaton roadjai lefejtették az álcahálót a tankról, és Joakim a mikrofonba üvöltötte az új koncertkezdő felvezetést: „All right Kosice! We are Sabaton! We play Heavy Metal!”, majd a már megszokott Ghost Divisionnel robbantak a színpadra a svédek. Ez a szám nagyon eltalált koncertkezdő nóta, minden egyes alkalommal azt veszem észre, hogy ez alatt a szám alatt annyit mozognak és rohangálnak, mint más bandák egy teljes koncert alatt. És ezt a szintet tartották is az egész este folyamán. A másodiknak elnyomott nóta, a Far from the Fame az egyik kedvencem, a refrénnél ugrál az egész csapat, és ez gyorsan átragad a közönségre is. Ha a wisdomos srácoknál kiemeltem a folyamatos mozgást, akkor ez a Sabatonra hatványozottan igaz volt. A már megszokott tankot is bevették a színpadon való császkálásba, több alkalommal is azon játszott valamelyik zenész.

Amikor Hannes beszállt a bandába, az első koncerten azt emelte ki Joakim, hogy vele bővült a koncerteken eljátszható számok listája, mivel nagyon gyors a srác, és így a zúzós nótákat is simán bevehetik a repertoárba. Na, a következő számnál kellett is a géppuskakéz, a The Lion From the North – a kiállás kivételével – végig igazi vágta. Szerencsére most nem dugták el Hannest a cájg mögé, így látható volt, hogy mennyire intenzíven tolja az alapokat. Nagyon jó vásárt csináltak vele, az biztos.

Ami viszont nem változik a banda koncertjein, az az itatás. Alig kezdték el a koncertet, máris jött a „Még egy sört!” rigmus, ami számomra már picit fárasztó. Itthon pálinkával itatják szegény Joakimet, mindenhol máshol a sört részesítik előnyben. Azért egy pohár most is lecsúszott a torkán, aztán a Gott mit unst ki is hagyta. Persze ez egy előre eltervezett kimaradás volt, és a két gitáros énekelte el a számot svéd nyelven. Azt nem mondom, hogy jó a hangjuk, de nem voltak vészesek. A szokásos poénok most is megvoltak, ami ha sokat látja őket az ember, akkor picit zavaró, de annyira kedvesen és viccesen adják elő, hogy az ember megbocsátja nekik ezeket az üresjáratokat; persze jobb lenne helyettük inkább még pár szám, de ez van, manapság ezek az átkötő performanszok hozzátartoznak a show-hoz.

Nagyon ügyesen voltak szétosztva az új lemez dalai: mindegyik harmadra jutott 1-2 friss, és közéjük voltak beszúrva a régebbiek. Viszont azt nem gondoltam volna, hogy egy olyan nóta, mint a 40:1, kimaradhat egy Sabaton-koncert programjából. Sajnos a rövidebb műsoridő kigolyózta az egyik nagy kedvencemet (a Poltava az előző napi szettben még benne volt). A beengedésnél – amíg vártunk a beállás végére – a közönség a Swedish Pagans ismert részét „oooo-zta”, félidőnél ezt is megkapta a nagyérdemű.

Majd’ elfelejtettem szót ejteni a látványról és a hangzásról. A Wisdom alatt hallható visszhang és halk sound már felejtős volt, igen hangosan és jól szólt a motyó, a pirotechnika hiánya pedig nem is volt annyira feltűnő, mivel a fények igen pofásra sikeredtek, és kellően élvezetes keretet adtak az estének. Ami viszont az eddig látott koncertjeiken nem tűnt fel, az az, hogy többször is olyan pózt vett fel a csapat, mint amit elsősorban az Accept szokott, vagyis olyat, hogy a fotósok kedvéért összeállnak a színpad közepén, és ott nyomják a nótát. Aztán a vokálozós részekre már szét is röppennek, mert mindhárom gitáros kiveszi a részét a háttéréneklésből.

A koncert fő programját lezáró tétel előtt jött a már máshol is előadott pisilős rész, amikor a sok sör hatására Joakim tett egy kétbetűs kitérőt, addig Thobbe belekezdett a Scorpions Wind of Change-ébe, majd abból átkötöttek a ’Heroes’ lemezes To Hell and Backbe – a spagettiwesternes felvezetővel megspékelt szám hamar nagy kedvenc lett. A közönség felszólítás nélkül is végigugrálta a dalt, majd elsötétült a színpad, és egy rövid pihenőre vonult a banda. A zaklatott tempójú Night Witcheszel tértek vissza, majd a Primo Victoria előtt jött a megszokott „Will you sing with us? And will you jump with us?” kérdés – mindkettőre persze azonnal egy hatalmas „Yes!” volt a válasz, és máris belekezdtünk egy újabb össznépi ugrálásba. Már csak a nagy metalbandák előtti tisztelgés volt hátra, és vége lett a közel 100 perces programnak.

Lehet fikázni a bandát, sokan meg is teszik, pedig jelenleg kevés olyan banda van a mezőnyben, akik ennyire megbízhatóan és magas színvonalon képesek szórakoztatni. Mondhatnám rájuk, hogy a „metalszcéna Hosszú Katinkái” ők – a zenekar a folyamatos turnézással tartja karban magát. És nem fáradnak: a buli végén is ugyanolyan elánnal tolják a nótákat, mint a legelején, pedig ezt napról napra megtenni elég kimerítő lehet. Ami viszont egy picit furcsa volt, az az, hogy közel sem volt tele a csarnok. Az elmúlt szűk egy hónapban ez volt a második szlovák koncert, ahol alig félház volt, miközben előző nap a cseheknél egy 4500 férőhelyes helyen adtak sold outos koncertet a svédek. Itt közel 2000-en lehettünk, ennél még a tavalyi pecsás bulin is többen voltak.

Setlist:

Ghost Division / Far from the Fame / The Lion from the North / Midway / Gott mit uns / Resist and Bite / Uprising / Carolus Rex / Swedish Pagans / Soldier of 3 Armies / Wolfpack / Attero Dominatus / The Art of War / To Hell and Back /// Night Witches / Primo Victoria / Metal Crüe

Szöveg és képek: Savafan
További fotók: CSLP Rocks
Külön köszönet Hartmann Kristófnak!