Bakos Attila: Aranyhajnal

írta Vica | 2015.12.25.

Megjelenés: 2015

Kiadó: szerzői kiadás

Weblap: http://www.attilabakos.com/

Stílus: Atmoszférikus metal

Származás: Magyarország

Dalcímek

Értékelés

Karácsonyi ajándékot kapott a magyar metalközösség: november 30-án jelent meg Bakos Attila egyszemélyes projektjének ’Aranyhajnal’ című lemeze. Amikor december közepén végre én is rábukkantam, bevallom, nem tudtam a nevet hova tenni, aztán körbenéztem milyen egyéb nevek bukkannak fel a projekt körül, és rögtön szemem elé került a Thy Catafalque, ugyanis Attila évekig ott énekelt. A második név Havancsák Gyuláé volt, ugyanis ő készítette az album mesés borítóját. Már ekkor tudtam, hogy ilyen művészi körből csak valami nagyon minőségi kerülhet ki.

Bakos Attila korábbi projektjei, a metalos Taranis, és a világzenés, akusztikus Woodland Choir sosem váltak túl ismertté, és ettől függetlenül - vagy sem - 2012-ben megszületett a döntés: minek kettő projekt, ha elindíthat egy újat, amelyben mindkét zenei világot megjelenítheti. Így született meg a saját nevét viselő új gyermek, majd 3 év munka után az első hangzóanyag, az ’Aranyhajnal.’

Az album igazán különlegesnek mondható a magyar metal berkein belül, nem mesterkélt, de részletes és átgondolt; zene és szöveg lélegző, működő, organikus és hiteles ötvözése, mindemellett elég variált, mégis egységes. Talán ami az egységet leginkább végigviszi, az a lemez mögött végighúzódó gondolatiság: a spiritualitás, az őserő, a természeti lét és szereplők, végig emelkedett stílusban megénekelve. A variáltságot a különböző helyekről való merítés okozza. A dalok némiképp emlékeztetnek az Anathema, a Borknagar és különféle post rock, post metal és shoegaze formációkra. Attila közel sem szólaltat meg annyi hangszert, mint például a Woodland Choir-ben, viszont itt is található néhány csemege. Egyik kedvencem az amúgy is nagyszerű Áldás sámánisztikus középrésze. A dal második harmadában beindul egy olyan lüktetés, amire ha ráérez az ember, teljesen elvarázsolja, és ha igazán ráhangolódik, talán valamelyest valóságos transzba is eshet. A zenei lüktetésre aztán persze megérkezik a hang is, szintén sámáni kántálást hallhatunk a természet erőiről egy olyan zseniális versszakban, amely versként is megállná a helyét (mondjuk ez az album összes szövegére igaz), a sorok időmértékes verselése pedig csak még jobban megadja a dalrészlet zeneiségét. Egyébként ebben az egy dalban tér el Attila a tiszta énektől, mivel a többi 7 pozitív kisugárzású számot gyönyörű, simogató és lágy tenorja teszi még varázslatosabbá és hitelesebbé. És a dallamok, amiket énekel! Elsőre megragadó, tele meglepő hajlításokkal, érdekes hangsorokkal. Különösen igaz ez az egyik kedvencemre, a nyitó, poszt rockos Ősi szóra, az Életerőben pedig csontig hatoló magasságokba megy.

Az egyetlen szerzemény, ami kevésbé tetszik és kicsit el is viszi az 'Aranyhajnal’ hangulatát egy másik irányba, az Ármány. Egy dühtől forró dal, mely blackesen, eszeveszetten és nyersen perzsel. Ettől függetlenül az albumra nem tudok sok rosszat mondani, inkább csak örülök, hogy ilyen is történik a magyar underground zenében. Egy anyag, amely nem a mainstream közönséget célozza meg, mégis esélye van arra, hogy szélesebb körökben befogadható és befogadott legyen, már csak azért is, mert szinte teljesen mellőzi a hörgést mint énekstílust, ami egyeseknek  mindig is fekete pont volt ebben a zenében. Sajnos nem elérhető az album fizikai formátumban, de a YouTube-on és a Bandcampen is streamelhető, és meg is vásárolható í teljes lemez. Remélem ez majd változik, mert a gyönyörű borító és az első osztályú zene ötvözése miatt szívesen magaménak tudnám a kézzelfogható korongot is. A második karácsonyi kívánságom pedig az, hogy gyűjtsön Attila maga mellé zenészeket, és ha lehetséges, valamikor adják elő élőben is az ’Aranyhajnal’-t, nem mindennapos élményt nyújtana.

Pontszám: 9