Vinnie Moore: Aerial Visions

írta CsiGabiGa | 2015.12.15.

Megjelenés: 2015

Kiadó: Mind's Eye Music

Weblap: http://www.vinniemoore.com

Stílus: Instrumentális Rock

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

Mi van veled, Vinnie fiam? Gyógygombát reggeliztél? Igen tudom, mindenre jó, a menstruációs zavarok kezelésétől a rák gyógyításán át a hiányos gitártudás pótlásáig, csak egyvalamire nem, a gombamérgezésre. De tudtommal nem vagy se nő, se rákos, a gitártudásoddal pedig nincsen semmi probléma. Viszont olyanokat vizionálsz tőle, hogy csak ámulok és bámulok.

Tudom, csalódott vagy a legutóbbi albumod eladási mutatói miatt, de ott kicsit elszaladt veled a ló. Az a 2009-es 'To The Core' annyira mély és elvont lemez lett, kicsit a fúziós muzsika irányába is elment, ezért inkább csak a szakma körében lett népszerű. Gitárosok a mai napig emlegetik, hogy mekkora egy album, de az "átlagpolgár" csak legyintett rá: unalmas. Pedig egyike voltál a nyolcvanas évek második felében divatba jött gitárosoknak, akik virtuóz technikájukkal elkápráztatták a nagyérdeműt, úgy mint Tony MacAlpine, Greg Howe, Richie Kotzen, Gary Hoey, vagy a kicsit később ébredő Neil Zaza. Persze idővel megcsappant az érdeklődés az efajta muzsika iránt. Ki elment a fúziós zene felé, ki áttért az énekes lemezekre, MacAlpine egy darabig turnébillentyűs is volt Steve Vai mellett, ami már a bérzenészség legalja egy gitáros számára. De te, aki egy darabig az "előzenekaromként" turnéztál, a csapatom ritmusszekciójával kísértetve magad, már akkor is nyomtad magadba a gyógygombát rendesen. Akkoriban azt vizionáltad, mint Pataky, hogy elvisznek az ufók. Nem gondoltam volna, hogy tényleg így lesz! De megtették! A nagy előd helyébe léptél az UFO zenekarban. Akkoriban úgy látszott, ezzel a szólólemezeid korszaka is leáldozott. Azóta csak az a 2009-es ballépésed volt, most meg jössz ezekkel a víziókkal.

Már a saját kiadó rövidítése - MEM - gyanús volt nekem, hogy itt valami mémről lesz szó, valamilyen utánzásról, de ennyire nem kellett volna magad elereszteni. Igaz, hogy nagyon kell vigyázni az instrumentális albumoknál arra, hogy legyen kapaszkodó a hallgatónak, mert ez eleve egy rétegműfaj, a zenehallgatók nagy része az énekhez, egy énekelhető dallamhoz ragaszkodik leginkább. Kevés olyan gitáros van, akik képesek voltak olyan "énekelhető" dallamokat kicsikarni a hangszerükből, ami emészthetővé teszi ezt a muzsikát az átlagos közönség részére is. És azok közül is csupán Joe Satrianinak sikerült 30 éven át megtartania a népszerűségét ebben a műfajban. (Na meg Steve Vainak, de az egy másik történet. Ő egyszerűen a saját részévé tette a hangszert és úgy használja, mint egy plusz végtagot.) Én meg se próbálkoztam vele, nekem elég volt, ha dúdolható szólókat csempésztem a dalokba. De te is az a fajta gitáros voltál, akinek a kezében énekelt a hangszer. Hogy sokat változtál 30 év alatt? Hát persze! Ki nem? Én is megőszültem (szerencsére a szőkére festésnél nem látszik a lenövés), a világ is változott, ez nem baj, tudni kell vele együtt élni, vele együtt változni. Szerintem te képes vagy erre. Ez ebből az anyagból is kihallatszik.

Az UFO világával mintha nehezen tudnál azonosulni, az új albumon a basszer Rob DeLuca (korábban pedig Pete Way), vagy a billentyűs Paul Raymond dalai sokkal ütősebbek. De ez az instrumentális muzsika a te igazi világod. Valahol azt nyilatkoztad, hogy két nóta is van a lemezen, ami instrumentálisnak indult, de aztán meghallották a többiek, és énekes számként felkerült a lemezre. Én nem tudom, melyik az a kettő, talán a címadó Aerial Vision lehet az egyik (Sugar Cane) eredeti verziója, a többiben még ennyi hasonlóságot sem vélek felfedezni, annyira átgyúrták, de ennek a lemeznek bármelyik dala kenterbe veri az új UFO lemez dalait. Pedig nagyon más akartál lenni, mint aki vagy. A Mustang Shuffleben például Gary Moore Texas Strutja keveredik Joe Satriani Surfing With The Alienjével, de szerencsére időnként felvillan némi neoklasszikus futam a 'Mind's Eye' / 'Time Odyssey' érából, hogy tudjuk: te vagy az. És milyen fantasztikus az a dobjáték! Hol találtad ezt a dobost? Tantric? Nem is hallottam róla. Aztán ott a Faith, amelynek kezdő akusztikus gitár riffje akkora Blaze Of Glory nyúlás, mint egy ház! Persze később túlnő ezen, kis Zeppelin is van benne, talán nem véletlen a Jason Bonham's Led Zeppelin Experience basszerjának szerepeltetése a dalban. Viszont mi a tököm ez a Now's The Time? Most van itt az idő, hogy eljátsszuk a Low Ridert? Bizony, kihallatszik belőle a '75-ös dal alaptémája. Ennél azért tudsz te jobbat is. Ott van például a Slam a maga fúziós jazz, feszes basszus alapjaival, de van benne valami refrénszerű vezérfonal, ez az a 'To The Core' stílus, amit az előző lemezen csináltál. Látod, ebből ennyi elég egy lemezre, ennyi pont élvezetes. Ötven percen keresztül ugyanez már sok. Mondjuk a basszus és gitár felelgetését kicsit bővebben kifejthettétek volna, ügyes fiú az a Dave LaRue, Steve Morse oldalán is mekkorákat játszott! Látom, a Calling Outban foglalkoztattad Elliott Rubinsont, a Dean Guitars tulaját. Kell egy kis kapcsolatápolás, ha már megcsinálta a Vinman 2000 gitárt neked. Én is mindig felkérem basszernek az amerikai turnéimon. És ebben a dalban is mintha énekelne a gitár, ez megint te vagy. Kicsit Paul Gilbert vonal, de azért jó. Ahogy az A Million Miles Gone is a For The Love Of God utánérzésével. Ebben játszott Rob DeLuca az UFOból, meg a Now's The Timeban. Azt ne mondd, hogy ezeket írták át az UFO lemezre, mert kitépem a maradék hajam! Ha így van, semmi nem maradt az eredetiből. Látod, a Looking Back, az igen! Az egy gyönyörű ballada, egy kicsit Lipstick Traces feeling, de ez nem baj. Méltó tiszteletadás a nagy példaképnek, vagyis nekem. Az a La Grange feldolgozás viszont kib@szott nagy ötlet! Hogy miért nem nekem jutott eszembe? Billy Gibbons énekét azzal az iszonyúan betorzított gitárral helyettesíteni óriási húzás volt. Ha talk-boxot használtál volna, még zseniálisabb lett volna! Erre a bugi alapra aztán kedvedre kiszólózhatod magad, akár a nyitó Mustang Shuffleben. Csak nem a G3-ra pályázol?

A lemezborító is nagyon tetszik. Ezek a galaktikus ködök! Meg azok a sárga fények a fényképeken! Milyen szűrőt használtatok hozzá? Hagyjuk, úgysem érteném. És az a szerencsekeréken elhelyezett diszkográfia! Hatalmas. Igaz, hogy a Vicious Rumors album lemaradt, a 'Showtime' meg kétszer is rajta van (egyszer a DVD-megjelenés, egyszer pedig a Blu-ray kiadás éve szerint). De ez nem szerencse kérdése, ez tudás! 30 éven át színpadon lenni, ahhoz kevés a szerencse. És ne feledd, amit tőlem tanultál: akkor jó egy gitárszóló, ha dúdolni tudja a közönség! Egyébként csak öncélú magamutogatás az egész. Abból meg van elég ebben a világban.

Üdvözlettel,

Michael Schenker (földi helytartója, CsiGabiGa)

Pontszám: 8