Magnus Karlsson's Free Fall: Kingdom Of Rock
írta CsiGabiGa | 2015.11.24.
Megjelenés: 2015
Kiadó: Frontiers
Weblap: http://www.facebook.com/MAGNUSKARLSSONSFREEFALL
Stílus: Hard rock / melodic metal
Származás: Nemzetközi
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Magnus Karlsson egy igazi zenei kaméleon. Ráadásul Magnusként vonzza a kiváló énekeseket. Elég, ha csak az első három (na jó, kettő) Allen / Lande lemezre gondolunk, de írt már komplett albumokat Mark Boalsnak (The Codex), Tony Harnellnek (Starbreaker), Tony O'Horának, Bob Catleynek, és Michael Kiskének (Kiske / Somerville), ahol egyes témák a Helloweennel versenyeztek, míg mások a Nightwisht verték kenterbe. Pár dalba besegített Ralf Scheepers szólólemezén, Mike Anderson Planet Alliance projektjében és Kiske Place Vendome formációjában is. Jelenlegi bandájában, a Primal Fearben lehet, hogy csak másodhegedűs bérzenésznek érzi magát Alex Beyrodt mellett, így nem csoda, ha felhalmozódtak a fejében az ötletek. Amikor szabadeséssel belevetette magát első szólólemezébe, azt nyilatkozta, hogy van egy bakancslistája, hogy kikkel akar még együtt zenélni. Nos, elég sok nevet kipipálhatott az első lemezen is, első saját zenekara, a Last Tribe énekesétől (Rickard Bengtsson) kezdve – akinek hogy, hogy nem, éppen egy Last Tribe című dal jutott – jelenlegi kollégájáig, Ralf Scheepersig.
És most itt a második eresztés, melyen egyedül Last Tribe-béli dobos kollégája, Jamie Salazar az egyetlen hangszeres közreműködő rajta kívül. Ha eltekintünk a giccses 'Kingdom Of Rock' lemezcímtől, akkor akár bele is vethetjük magunkat az élvezetekbe. Mert komolyan mondom, élvezet hallgatni az egyórás album majd’ minden pillanatát. Ezt az első lemezről nem mondhattam el, pedig ott sem aprózta el, rögtön Russell Allennel idézte meg az Allen / Lande lemezek hangulatát. De most jön a másik nagy torok, és még ütősebb lemezkezdést hoz az előzőnél. Igazi prog-power, hatalmas ívű, Karlssonra jellemző szólóval. Ha Jorn szólólemezei csak fele ilyen jók lennének, már megasztár lenne, a szó média által nem lejáratott értelmében. És ha azt mondom, bika kezdés volt, még inkább az a folytatás. A Last Tribe előtt a Midnight Sunban zenélő fiatal gitáros ott játszott először Jakob Samuellel, aki később éppen a Midnight Sun legnagyobb slágerének (Metal Will Stand Tall) újragondolásával futott be jólfésült, de a kiállításon az idegenek látványától megvadult pudliként. Csak az előző gondolatomat tudom idézni újra: a The Poodles már régóta nem írt ekkora gigadallamot, mint amit itt Karlsson az Out Of The Darkban a szájába adott.
Joe Lynn Turnert mindig jó hallgatni, hát még akkor, ha ennyire eltalált zenét írnak neki. Egy kis billentyű a háttérben és az előző dalok keménysége mindjárt szivárványos harmóniákba fordul. Joe nagyon érzi ezt a vonalat, és meg is lovagolja. Karlsson pedig roppant intelligens szólót épít a dalba. Az tetszik benne, hogy nem is akar blekmórkodni, mégis passzol a játéka ehhez a zenei közeghez. JLT legjobb szólólemezén ('Second Hand Life') átvehetné a vezető pozíciót a Blood Red Skytól. Ahogy Harry Hess dallamai is Harem Scarem hangulatba ringatnak a nyitó kemény riffek ellenére. Karlsson felfedezettje a Rebecca De La Motte nevű hölgyemény, aki a Bra Vibrationer (le sem merem fordítani) nevű norvég zenekarban slágerzenét énekel. Nos, itt is kapott egy remek slágert, ahogy Robin Beck az első alkalommal (First Time).
Éppen ez Karlsson legnagyobb erénye, hogy képes ennyire különböző karakterű énekesekre írni dalokat. A Tony Martinnak írt nóta például remekül illeszkedik a Black Sabbath 'Headless Cross' vonalába. Már csak Cozy Powell hiányzik a boldogságomhoz. Az Angel Of The Nightban pedig a Dennis Ward irányította Pink Cream 69-nak dörgöli az orra alá, hogy kinek szóljanak, ha kifogynának az ötletekből. Rick Altzit nem szeretem. Hiába hasonló orgánum, mint Jorn, annyira jellegtelen a dallamvezetése, hogy az At Vance után a Masterplant is szürkévé tette. Szerintem. De Karlsson még neki is tud adni egy olyan, kelta motívumokkal megfűszerezett power metal dalt, amely szinte az első Masterplan album magasságaiba emeli az énekes teljesítményét. Hja, kérem, ha megírják az ember helyett az énekdallamot is, akkor könnyű! Először bosszankodtam, hogy Tony Harnell és David Readman mellett miért pont Altzit kellett másodszorra is meghívnia, de kellemesen csalódtam benne. Apropó, Tony Harnell. Neki viszont jobban áll a TNT-s metal, vagy a riotos Westworld-vonal, mint ez a dallamorgia, a Starbreaker második lemeze sem állt már túl közel hozzám, inkább tapsoltam volna vissza Mark Boalst a Freefall első részéből.
Az igazi meglepetés Karlsson énekhangja. Az I Am Coming For Youban először azt hittem, hogy az ex-Saga dalnok Rob Moratti áll a mikrofonnál. A kanadai énekes, akivel Karlsson a Phenomena utolsó, 'Awakening' albumán dolgozott együtt, úgy látszik, nem tudott eljönni, pedig utazhattak volna közösen Harry Hess-szel. A lemezt záró Walk This Road Alone dallamai megint Moratti-ízűek, de ezt már sokkal inkább a saját hangján énekli Karlsson. A Harnell dal mellett talán ez a második, ami elment mellettem. Talán ha Moratti énekelte volna... A japánoknak odatett bónusz dal, a No Control akusztikus verziójában ellenben teljesen új értelmet nyer. Mintha nem is ugyanaz a dal lenne. Más az énekstílus, mások a hajlítások, és az egész egy gyönyörű akusztikus köntösben, amilyet utoljára Michael Schenker 'Thank You' lemezein hallottam (illetve az azokból készült énekes lemezen, a Schenker / Barden Acoustic Projecttől). És itt nagyon tetszik a gitáros énekhangja.
Legutóbbi hozzászólások