Billy Gibbons And The BFG's: Perfectamundo

írta Hard Rock Magazin | 2015.11.18.

Megjelenés: 2015

Kiadó: 

Weblap: http://www.billygibbons.com

Stílus: Rock, blues, latin

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

Billy F. Gibbons egy nagyon termékeny és aktív művész. Legalábbis ha nem a lemezek, hanem a turnék számát nézzük, hiszen bandájával, a ZZ Toppal mostanában minden évben úton voltak. A szüntelen koncertezés közepette pedig elérkezett az idő arra, hogy az anyabandájától eltérő stílusban is kipróbálja magát. Így összehozta The BFG's nevű szólózenekarát, és elkészített egy latinos és afrikai-kubai stílusú dalokat tartalmazó albumot, kilépve kicsit a ZZ Top gitáros-énekesének szerepéből.

Ez a lemez soha nem jelenhetett volna meg a ZZ Top neve alatt, ennek ellenére a dalok stílusa nem áll messze a ZZ világától. Itt is a forró texasi éjszakák, a mexikói csajok, a hot rodok és a poros országutak képe jelenik meg előttünk, mint bármelyik ZZ Top album hallgatásakor. Az album egy részét klasszikus bluesdalok átdolgozásai adják az európai fül számára nem biztos, hogy ismerős, de kiváló előadóktól, mint például Slim Harpo vagy Roy Head.

A lemez mindjárt az előbbi egyik ismert dalával, a Got Love If You Want Ittal indít, amiben egyből rá lehet ismerni Billy jellegzetes, whisky-áztatta hangjára és hamisítatlan gitárstílusára – a nyersebb, rockosabb ütemet kapó lezárás is kiemelkedő. Már az első pillanatban feltűnik, hogy a hangzás bivalyra sikerült, és hatásában valahol a ’Mescalero’ és a ’La Futura’ között mozog. Sok a párhuzam a 2003-as ZZ Top albummal, ami nem meglepő, hisz ott egy dal kivételével mindent Billy írt, és már akkor is próbálgatta ezt a stílust.

A második szám a slágeres Treat Her Right, ami egy Roy Head-feldolgozás, ehhez készült klip is. Ezután főleg könnyedebb dalok követik egymást, jellegzetes afro- és néhol funkys ritmusokkal, vagy billentyűs hangszereléssel, mint például a Say Y Pimientóban. Nagy hangsúlyt fektettek a kifejezetten latinos, egzotikus hangszerek használatára, és ahogy ezek keverednek a legutóbbi két ZZ Top-lemez hangzásával, az egészen különleges eredményt ad. Némely dalok, és főleg a gitárszólók, magukon viselik a ZZ stílusjegyeit.

A lemez közepe felé viszont kicsit ellaposodnak a dalok, hiába ereget Billy ízes szólókat, a túlságosan előtérbe tolt billentyűs hangszerek ezen a ponton kissé unalmasnak hatnak. Ezt próbálja menteni néhány „modernebb” megoldás, mint az időnként eltorzított ének, vagy egy-egy súlyosabb torz riff bedörrentése, épp úgy, mint mondjuk a Gotstsa Get Paid a ’La Futura’ esetében.

Később azért visszatér a helyes ösvényre a lemez, a Quiero Mas Dinero kis túlzással akár a ’Mescalero’-ra is felférhetett volna a jó kis riffjével és szólójával, valamint újszerű jellegével. Bár ezzel sokan nem értenek egyet, de a ZZ Top-nak is nagy erénye, hogy – főleg a nyolcvanas években – képesek voltak megújulni és túl tudtak lépni a saját kereteiken úgy, hogy közben megtartották a hitelességüket. És ez igaz Billyre az első szólólemezén is.

A Baby Please Don't Go remek feldolgozása után az elképesztően laza Piedras Negras folytatja a sort, amit a Quiero Mas Dinero elkezdett, sőt itt még a ZZ Top slágeresebb oldala is felbukkan a piszkosul eltalált refrénben, ami a lemez egyik legjobb slágerévé emeli ezt a három perces gyöngyszemet. Itt végre a billentyűk is tökéletesen illeszkednek a dalba. A lemez a címadó Perfectamundoval, illetve a Q-Vo című számmal zárul. Az előbbi egy kicsit súlyosabb tétel, aminek nagyon húz a riffje a refrén alatt, és kiváló gitárszólóval koronázza meg a végkifejletet. A Q-Vo pedig igazi örömzene, a zenészek könnyedén játszanak, a billentyű és a gitárok feleselgetnek egymással, a végére illesztett, laza szóló pedig méltóképp zárja le az albumot.

Pontszám: 7