Stryper: Fallen

írta TAZ | 2015.10.19.

Megjelenés: 2015

Kiadó: Frontiers Records

Weblap: http://www.stryper.com

Stílus: Heavy metal/hard rock

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

Hát ezt igazán nem gondoltam volna! Már két évvel ezelőtt is lelkendeztem, hogy mekkora albumot tettek le az asztalra Michael Sweeték a ’No More Hell To Pay’ formájában, erre most egy olyat csaptak a pultra, hogy az szinte kettéhasadt. A megalkuvást nem ismerő témákat még jobban feltüzelték egy kis hévvel, valamint ahogy a felvezető nyilatkozatokból is tudhatjuk, mélyebbre hangoltak, ami azt eredményezte, hogy elkészült a Stryper legkeményebb albuma. Fura azért ilyet írni egy alapvetően keresztény szellemiséget közvetítő csapatról, de hát a gonosznak is oda kell valahogy pörkölni, nem? És így is tettek, csakúgy, mint Isten az áruló Luciferrel, amit a jól megszokott színekben pompázó lemezborító örökít meg, mely akár egyenes folytatása lehetne az előző frontképnek.

Már a nyitódal, a Yahweh kezdése is bombasztikus, először egy hatásos kórus érkezik, majd pedig Sweet elmaradhatatlan sikolya (azonnali libabőr!) borzolja tovább a kedélyeket, amit szikár riffekkel vezetnek tovább. Nem szeretek részletes számelemzésekbe bocsátkozni, de ezúttal nem hagyható ki az Iron Maiden-i magasságokban íródott középrész, amiben a gitármunka egyszerűen szédületes, de persze itt nincs vége a pozitív pillanatoknak, mert a folytatás is hasonlóan magas színvonalú, ráadásul Michael továbbra sem tudja elhibázni az ablaküvegrepesztő sikolyokat. Azt, hogy nem csak ennyi van a tarsolyában, azzal bizonyítja, hogy ezek mellé azonnal megjegyezhető dallamokat is írt, amiket pár alkalommal az eddigiekhez képest szokatlan, rekesztős technikával szólaltat meg. Ilyen például a Fallen refrénjének kezdete, vagy a Pride, ami nem mellesleg szinte a No More Hell To Pay alapriffjére épül, csak ezúttal még keményebb a hangzás. Talán a Stryper történetének legagresszívabb dalát köszönthetjük ennek személyében.

Az album közepére egy lágyabb tételt is beékeltek, azonban ez szerencsére nem ülteti le a hangulatot, viszont a nagy keménykedés közepette megnyugtat, hogy utána jöhessen egy dal, aminek újraértelmezését néhányan talán megkövezik majd. Pedig a Black Sabbath After Forever feldolgozásának kutya baja, nagyon jól áll a Strypernek, és nem is követtek el benne olyan dolgokat, amivel ártottak volna a dalnak. Nagyon tetszik a modern megszólalás, és ha akarjuk, ha nem, Michael Sweet sokkal jobb énekes, mint Ozzy, így előadásával képes extra feelinget csempészni a dalba. Persze nem csak róla szól ez a csapat és az album sem, ezt Oz Fox kiváló szólókkal és ötletes riffekkel bizonyítja, például a Love You Like I Do-ban, de Robert Sweet is újból eltalálta saját dobhangzását, amit jellegzetes ritmusképleteivel fejel meg. Az elmúlt két év alatt Timothy Gaines basszeros sem fásult be, egészen jól kivehetőek szólamai a mélyebb regiszterekben, azonban ez a szemüveges, rövidhajas imidzs valahogy… na, hagyjuk is.

Az albumnak a már sokszor felemlegetett sikolyok adnak egyfajta keretet, amivel a zárótételként érkező King Of Kings is gazdagon meg van szórva, és amiket remélem a jövőben is legalább olyan gyakran fogunk hallani, mint az elmúlt esztendőkben. Hiszen emlékezzünk, volt itt Michael Sweet szólólemez, két Stryper album, egy koncertkiadvány, év elején Sweet & Lynch korong, úgyhogy még akkor sem mondhatjuk, hogy alkotói válságban szenved főhősünk, hogyha ezúttal kicsit hagyta is átengedni a gyeplőt a többieknek.

Pontszám: 8.5