Omen: Huszonöt év

írta Csemény | 2015.09.02.

Megjelenés: 2015

Kiadó: Hammer Records

Weblap: http://www.omen.hu

Stílus: Heavy/power metal

Származás: Magyarország

Dalcímek

Értékelés

"Omen! Nem adom fel, várok Rád" – üvöltötte világgá Vikidál Gyula 1985-ben, a P.Box harmadik lemezén. Kevesen gondolhatták akkor, hogy a lemezcím az egyik legkiválóbb magyar heavy metal banda neveként él majd tovább. A refrén pedig az Omen viszontagságos 2000-es éveire illik rá tökéletesen, de mint mondják, egyszer minden rossz sorozatnak vége szakad.

Hogy milyen Jelet küldött az ég 25 esztendő után? Az egyik legjobbat, nemcsak a zenekar, de a magyar metalzene történetét tekintve is. A ’Feketében’ sebessége, a ’Brutális Tangó’ sodrása, az ’Anarchia’ dühe, a ’Jelek’ karakteressége, az ’Idegen anyag’ pszichedelikus bódulata, a ’Hetedik napon’ hegyeket mozgató döngése, az ’Agymosás’ kritikus hozzáállása, a ’Nomen Est Omen’ frissessége – ez mind megtalálható az új lemezen. És tökéletesíthető-e még a metalötvözet? Felvezetésként kémiázzunk egyet a nyitótétel előtt, mert a válasz igen, és a megoldás két szó: Nagy Máté.

Daczi Zsolt után szerencsére sikerült komoly tudású gitáros utódokat találni. Villámkezű Szupermen után Nagy Máté sem lóg ki a sorból, sőt: egészen elképesztő, amit az új lemezen és a korábbi számok megelevenítésekor a koncerteken művelt. Már az új Crystal Tears album, vagy az újravett 'Sex Dealer' is elég meggyőző volt, és Máté azóta se jött zavarba, ha játékával Dimebag Darrellt vagy éppen Zakk Wylde-ot kellett megidézni. Ennek megfelelően a Kölyök olyan ízvilággal és technikai megoldásokkal oltotta be ezt a már 'Nomen Est Omen'-en is kiválóan működő veterán metalgépezetet, hogy első hallgatásra alig bír az ember az énekre figyelni, mert az új album gitártémáiban nincs egy másodpercnyi üresjárat sem.

Amiről a Húristenben is szó volt, az átkerült a gyakorlatba: elvétve találunk csak üres sorvégeket, a számok tele vannak nyújtásokkal, arpeggiókkal, és vérprofin szólalnak meg a sípoló felhangok is, amik főleg a mélyebb regiszterekben észveszejtőek, és akkor a riffekről-szólókról még nem is beszéltünk. Gitárszólók tekintetében a Most, amíg vannak és a Testvér, Te játssz a mélynek viszik a prímet. Ha pedig riffek, rögtön az első dal, A kémiáról szól hatalmas energiával és sebességgel dörren meg, kis túlzással arra emlékeztet, amikor először hallottam az Overkill Armoristját.

De a zenei anyag mellett a megszólalás is elsőrangú, nagyon harapnak a gitárok. Nagyfi Laci kőkeményen tolja az alapokat, főleg a reszelős, gyors részek dörögnek úgy, mintha flexszel bontanák az ember halántékát. A germán riffek mellett kifejezetten amerikai power metal bandákra jellemző epikus harmóniák és refrének is fellelhetők a Most, amíg vannak, a Testvér Te játssz a mélynek, a Túlélők vagyunk, vagy az Éjféli lányként funkcionáló Keresem esetében.

Utóbbi dalba Kori egészen mély dallamokat is írt. Ő inkább hard rockos hanggal rendelkezik, és jól kamatoztatta a P.Box-os múltját a melankolikusabb énektémák megírásánál. A korábban inkább Gubira jellemző, kajabálós részek is fekszenek neki, mint például a Fáradt ez a hely vagy a Tébolydal. Ezekhez a sorokhoz Nagyfi Zozó is sokat hozzátesz, aki Vörivel karöltve sebészi pontossággal rakja a többiek alá a power és thrash metal alapokat. Vöri remek dallamokkal is előáll, amikor épp nem a gitárokat izmosítja, amelyre a legjobb példa a Tébolydal bevezető témája.

A lemez dalszövegeit újra teljes egészében Horváth Attila jegyzi, és bár a nyitótétellel meglepett, a többi szöveg már jóval komorabb, cinikusabb – gondolok itt a tyúkos részre –, és meggyőzőbb. Először A kémiáról szól-nál is valami "idegen anyagos" cuccra számítottam a cím alapján, ennek ellenére egy glam metal bandákra jellemző csajozós metafora lett a kémiából. Ez főleg a brutális zenei alapok miatt tűnt szokatlannak. Ami még furcsa, az egy-egy L'art pour L'art-adásba illő magyartalan szófordulat, például a "Jó volt így, mert máshogy sem", vagy a "volt már nem ilyen". Egyébként szokatlan, hogy korábbi számcímeket is beleszőttek a Huszonöt év szövegébe, de a Villámokkal jönnöd-ben is ott van például a Bízd rám magam, és az Itt és mostra is találunk utalást még a pokolgépes időkből.

A legutolsó rejtély pedig a végére maradt a lemezen. A Nyolc ösvény, melynek születését minőségellenőrként a próbahelyen is felügyelhettem, végül a Villámokkal jönnöd-ben öltött testet. Bár pár finomság, ami akkor kimondottan tetszett, kimaradt belőle, az epikus dallamok és a Black Sabbath negyedik-ötödik lemezében gyökerező lüktetés megmaradt benne, ahogy a címadó dalban is. Amellett, hogy magyar lemez ritkán szólal meg olyan dögösen, mint a 'Huszonöt év', az Omen megmutatta, hogy igenis lehet a metal tradícióit tiszteletben tartva friss és karakteres lemezt alkotni - amiben persze azért vannak ismerős dallamok. Például a dehumanizeresen beúszó és zseniális Tébolydalban ott "tombol a sötétség", a Fáradt ez a helyben metallicás és megadethes menetelést hallunk, de 'A Hetedik napon' megoldásai is fel-feltűnnek, amin azért lehet érezni annak a bizonyos 1991-es Akela–Omen turnénak az utóhatásait. Mindezzel együtt a 'Huszonöt év' egy gitárcentrikus, friss és vad, ereje teljében lévő Oment mutat.

Pontszám: 9