Motörhead - Lemmy miatt szakadt félbe a koncert

írta TAZ | 2015.08.28.

Sajnos ismét rossz hírek érkeztek Lemmy Kilmister egészségi állapotával kapcsolatban.

Pár napja indult a Motörhead észak-amerikai turnéja, amelynek tegnapi állomásán, Salt Lake Cityben csak négy dalt tudott eljátszani a banda, mert a jelentések szerint Lemmy nehéz légzésre panaszkodott. Hogy mi történt pontosan a csapat vezérével, egyelőre nem tudni, de innen is jobbulást kívánunk neki. Nem ez volt az egyetlen hasonló eset ebben az évben, tavasszal egy brazil koncertet kellett törölnie a csapatnak Lemmy gyomorproblémái és kiszáradása miatt.

A zenekar új albuma ma jelenik meg ’Bad Magic’ címmel, amihez egy interjúkkal teli felvezető videó is kikerült tegnap a netre.

Frissítés - 2015.08.28. 13:15

Délelőtt folyamán megérkezett a csapat hivatalos közleménye az esettel kapcsolatban, melyben a következőképpen reagáltak a tegnapi eseményekre: "A közönség nagyszerű volt, de egyszerűen elfogyott a levegő. A város magas fekvése tette nehézkessé a légzést, úgyhogy ez okozta a problémát tegnap este Lemmynél Salt Lake Cityben."

Természetesen Lemmy is sajnálja a történteket, de ezen a magasságon egyszerűen problémái voltak a levegővétellel, így rövidre kellett zárni a koncertet. Kérdés, hogy mi lesz ma este Denverben, ugyanis a város még magasabban fekszik a tengerszint felett, mint Salt Lake City.

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…
  • Herr Wolf on W.A.S.P. – Még egyszer utoljára eljátsszák az egyest: “Parádés hír!!! A bécsi koncertre is van jegyem, amikor azt megvettem még nem volt ismert a hazai koncert. Se baj!!!…
  • Herr Wolf on Helloween – Skyfall 2.0?: “Húúúúúú!!! A betyárját!!! Ez egy brutálisan remek dal!!! Minimum 10 pont!!! Szép volt FIÚK!!!
  • Herr Wolf on Holnap lesz Ozzy Osbourne temetése: “Szomorú vagyok, hogy 1 héttel OZZY halála óta rajtam kívül SENKI, EGYETLEN rajongó NEM volt képes ezen oldalon megemlékezni róla!…
  • Promises on Helloween – Skyfall 2.0?: “Minden benne van, amiért szeretjük a Helloweent! Album megrendelve, koncertjegy zsebben! 🤘
  • helloweenforever on Helloween – Skyfall 2.0?: “Jo kis ízelítő. 😀 Nekem nagyon tetszik.
  • Herr Wolf on Elhunyt Ozzy Osbourne: “Nagyon szomorú hír!!! Fájdalmasan nagy veszteség a világ METAL Fanjainak!!! Brutálisan nagy veszteség a halála!!! Többször láttam élőben úgy is…