Svédcsepp az esős időre: Blues Pills, Spiders, Headbengs - Barba Negra Track, 2015.06.15.

Ha nem is legjobb időt kaptuk hétfő délutánra, azért elég szépen begyűltünk egy közös esőtáncra a Barba Negra Track kis színpada elé, ahol ezúttal a Svédországból érkező Blues Pills és a szintén földi Spiders lépett színpadra, akiket Rákosszentmihály vadsuhancai, a Headbengs vezetett fel.

A szeszélyes időjárás miatt a szervezők úgy látták, hogy a fedett nézőtérrel rendelkező kis színpadra helyezik át a bulit, őrizve ezzel is a közönség komfortérzetét. Igaz, ettől a három zenekar cuccaitól telepakolt színpad úgy nézett ki, mint egy zöldséges stand a sok Orange erősítőnek és ládának köszönhetően, amiről már csak a mérlegek meg a kofák hiányoztak. Mire viszont már az első a sörrel visszaértem, az első banda bele is kezdett, és mindez lényegtelenné vált.

A Headbengset már láttam a Kadavar előzenekaraként, és ahogy akkor is leírtam, igazi koncertbanda, rock & roll alapokra épülő muzsikával, akik a baby, sör és egyéb klisésnek tűnő témákat boncolgatják, de mégis élvezhetően előadva. Semmi flanc, tolták, ahogy kell, közben az eső is adta megint a nedűt, de legalább többen lettek a befedett placcon. Nem sokkal hét óra után be is fejezték, így átpakolás alatt volt egy kis időm körülnézni a zenekari portékapultnál, amin volt CD és vinyl lemez, vintage mintákkal vasalt baseball pólók, matricák, meg minden aláíratni való emlékholmi.

Első külföldi szereplőként a göteborgi Spiders állt színpadra, akiknek megjelenése elsőnek igen glames hatást keltett a sok flitteres felsőt húzott fiú miatt, de szerencsére a zenéjük inkább a hard rock vonal felé hajlik. A már említett színpadi zsúfoltság miatt a dobosukat kipakolták a jobb szélére, így ahol én álltam, elég keveset láttam belőle. A zenekar – a csillámosság mellett – kinézetre is követte a „retro trendet”, bőrkabát, passzos gatya, Les Paul gitár, Rickenbacker bőgő, alattuk meg csak úgy dörrentek a narancsos ládák. A frontvonalon itt is a gyengébb nem képviseltette magát, akár csak a Pillsben, viszont nem gyengén.

Az érdes hangú Ann-Sofie igazi vagány csaj. Nem is annyira szép lány, mint inkább mutatós, és éppen eléggé szexis ahhoz, hogy megfelelő módon vonzza magára a figyelmet. Nagyon képezett hangja van, de él benne az a kellő rockos lazaság is, ami remekül passzol a zenéjükhöz. Szinte végig cukkolta a tömeget, a zenésztársait, még gitárt is ragadott az egyik számban, ráadásul a szájharmonikával is remekül bánt. Látszott, hogy mind beleélik magukat, és hogy élvezik, amit csinálnak, azonfelül ezt a jelenlévőkre sikerült ráragasztani.

Utánuk nem sokkal érkezett az est időutaztatója, a Blues Pills. A Nuclear Blast méltán támogatott üdvöskéi igazi hippiatmoszférát teremtettek a színpadra, valóságos kommunahangulattal. Leterített szőnyeg, nagy hajak, mintás, hímzett felsők, trapéznadrág, és hozzá csepegtetve egy kis bluesos, pszichedelikus rockzene. Egylemezes bandaként – debütjük tavaly júliusban jelent meg – igen hamar ismerté váltak, ami persze nem is csoda, hiszen elég energikus üdvözlő lemezzel érkeztek . A lassú egymás utáni feljövetel után a High Class Womannel nyitottak, ami az album első száma is egyben, így ez tökéletes beköszönésnek bizonyult. A tömeg begyűlt, nyomult előre, és kezdetét vette az illúzió. Így az Ain't No Change tamozós kezdésére már megvolt a létszám a közös hipnózisra.

Meg kell hagyni, Elin Larsson igen elragadó teremtés, kifogástalan színpadi kiállással és befolyásoló képességgel. Semmiképpen nem akarom lehúzni a többi zenésztársat, de számomra az egész zene az ő hangja köré van felépítve, ami persze nem véletlen, hiszen hol ízes, finom, hol pikánsan brutális. Ez legjobban talán a Devil Manben mutatkozott meg, ahogy szinte hangszerkíséret nélkül énekelte fölénk a kezdést. Emellett végig dinamikusan uralta a színpadot – néhol csörgővel kisegítve a bandát –, ami kellett is, hiszen a többiek elég statikusan viselkedtek a fronton. Ami lehet nem véletlen, hisz ezzel is több teret hagytak Elinnek. De ettől függetlenül mindenki elvolt foglalva a saját hangszerével, Zack szinte eltűnt a kiengedett haja és a fehér basszusgitár mögött, Dorian meg csak nyugodt, halvány mosollyal kezelte a gitárját, és csak néha lépett előre az effektpedálokra lépni. Dorian gitárjátéka inkább egy festő munkájára hasonlít, szép színes hangokat hoz, kimért mennyiségben, amitől az ének nélküli, lebegtetős részek sem váltak unalmassá. Ha nem is egy pózolós virtuóz, stabilan vezeti a dallamokat a zenekarnak. Amúgy dobügyileg az az Andre Kvarnström erősített hátul, aki Poncho néven ütött a Truckfighters csapatának is, amíg át nem csábult a Pillsbe.

Kaphattunk egy ízelítőt az érkező új lemezről, amit Elin és Dorian egyedül adott elő ráadás szettben, és nem sokkal háromnegyed tíz előtt elköszöntek tőlünk. Igaz, hallottam, hogy a koncert után a zenekar még dedikált a színpad előtt, de addigra én már kikerültem a mágneses vihar időzavarából, és robogtam haza egy remek élménnyel a villamoson. Meg kell jegyeznem, tényleg fénykorát éri ez a régi gyökerekből merítkező zene, egyre több hasonló banda kerül elő, bár nem mindegyiknek sikerült azért a kellő módon kitűnni, de Blues Pillsnek igen. De ott van még a Fuzz Manta, a Royal Thunder, a Stereo Siberia, vagy Rukh, amiket szívesen ajánlok azoknak, akiknek üdítőleg hat egy női zenekarfő a sok szőrös, tetovált rocker arc helyett.

Setlist:

High Class Woman / Ain't No Change / Astralplane / Dig In / Bliss / No Hope Left for Me / The Time Is Now / Little Sun / Elements and Things / Black Smoke /// Yet to Find / Devil Man

Szerző: StonerCsab
Képek: Polgár Péter (PP Live Photo)
Köszönet a Hammer Concertsnek!