Szaporodnak az első magyar prog-hullám méltó örökösei: Interjú a Dreamgrave-vel

Ha stílusról esik szó, az Opeth a minta, de azért a saját útjukat járják, valahol a dark és a progresszív metal határán. A gótikus hangulaton és kliséken túlléptek, a zenével, szövegekkel, koncepcióval nemcsak érzelmeket, de gondolatokat is szeretnének ébreszteni. A Dreamgrave tavaly ősszel hozta ki debütlemezét, a ’Presentiment’-et, amelynek Szegeden tartották meg a lemezbemutatóját – és kiállítást is nyitottak a koncert mellé. Progresszív dalszerzésről, hazai metal életről, és külföldre felé való nyitásról is beszélgettünk a zenekar énekesével, gitárosával és egyik dalszerzőjével, Gyimesi Dömötörrel.

Hard Rock Magazin: Az első demón még kissé más – doom/death metalos – irányba haladtatok. Hogyan alakult ki a debütlemezeteken is hallható, találóan „progresszív dark metalként” címkézett stílus?

Gyimesi Dömötör: Örülök, hogy visszautalsz arra az érára. Nos, voltaképp egyszerű: akkor még nem ismertem az Opethet! (nevet) Komolyra fordítva: súlyos Paradise Lost fétisem volt annak idején, és az akkoriban a zenekarban tevékenykedő billentyűs srác is inkább a doomos, dallamosabb vonalat szerette, így a közös nevező abban az érában ez maradt. Persze a korai death metalos vénámat le sem tagadhattam volna, épp ezért maradtak bent a súlyosabb vokálok is. Ez a felállás azonban nem volt hosszú életű, nem is lehetett, amatőrök voltunk, rajtam kívül senki sem vette elég komolyan az egészet, így hát szétszéledtünk, én meg elkezdtem dolgozni a ’Presentiment’ koncepcióján meg a dalokon, akkor még teljesen egyedül. A progresszív irány már akkor megmutatkozott, részben az Opeth és korai progrock/glamrock (Rush, Extreme, Van Halen stb.) hatások miatt, de alapjaiban véve teljesen őszintén, kijelölt csapásirány nélkül jött az akkori anyag. Aztán mikor már aktívan demóztam volna a számokat – mert valamiért úgy éreztem, hogy szükség van játékra egyes részekkel és ehhez kellettek partnerek –, csatlakozott János, aki kvázi megduplázta a zenei palettánkat. Ő abszolút progrock- és rétegzett vokálbuzi, szóval elszálltunk rendesen, minden témámban talált valamit, amit meg tudott fogni és hozzá tudott tenni, vagy épp folytatni tudta, szóval elszabadult a pokol. (nevet) Aztán írt három teljesen önálló dalt is olyanok helyére, amit nem tartottunk annyira jónak.

HRM: Ez a fajta darkos, gótikus hangulat a kilencvenes években volt igazán népszerű a metal zenében.

Döme: Lehet, hogy sokan gótikusnak érzik a zenénket, mi azon kívül, hogy van benne szoprán és hörgés is, nem igazán találjuk helyénvalónak a gótikus jelzőt, ha a skálákat nézzük, akkor meg pláne nem. Nem azt a kort éljük és egyébként egyáltalán nem egy „metal szteroidokon” irányt kívántunk venni, sokkal inkább valódi progresszív, elgondolkodtató, intelligens és érzelmes zenét akarunk letenni az asztalra. Szóval szeretjük a kontrasztot, és ehhez adott is a lehetőség. De azért ezen – bízom benne a közönség számára is észrevehetően – túlmozdultunk: nem csak „szépség-és-a-szörnyeteg” játékot hallani itt, többször használom a tiszta énekemet Marcsi mellett, mint a hörgést. Minden ki van mérve, méghozzá úgy, hogy a kellő hatást elérje. Ha valamin, hát ezen rengeteget dolgoztunk.

HRM: Mely zenekarok a kedvenceitek a dark-gótikus, illetve a progresszív műfajból? Kik gyakorolták rátok a legnagyobb hatást?

Döme: Ettől hullik ki minden zenész haja általában. (nevet) Nézd, mint egyik zeneszerző, hallgatok mindent a 70/80-es évek rock/glam és korai heavy, illetve thrash metaljaitól a mai modern prog/djentén át post-rockig, de már magát a végleteket behatárolni is lehetetlen számomra. Már egy ideje hangulatokat hallgatok, és nem zenét, sokaknak ez furcsa lehet. Mindig korszakok váltják nálam egymást: most épp Skyharbor, Divine Ascension, Opeth, Steven Wilson, Balanescu Quartet, Florence and the Machine, Michael McCann, Faith No More és Shining szól nálam a legtöbbet.

HRM: Hörögni hogyan tanultál meg? Köteles Leander mesélte, hogy ő eleinte hozzászíjazta magát a falhoz, hogy ne ájuljon el, amikor hörög; és több időbe telt neki, amíg rátalált a megfelelő, torokkímélő technikára.

Döme: Még a demós korszakban szórakoztam sokat azzal, hogy a Nick Holmes ’Draconian Times’-féle énekstílusát elsajátítsam, nem sok sikerrel. Játszottunk is pár számot arról meg az ’Icon’ c. albumról a kezdetek kezdetén, de az a nyers, rekesztett énekhang nem jött össze nekem sohasem. A hörgésem az idő tájt alakult ki, apró lépésekkel, azóta változatlan technikával csinálom. A torkom sosem fájt még emiatt. Ebben is – mint sok mindenben a zenében – Mikael Akerfeldt a példakép.

HRM: A ’Presentiment’ konceptalbum. Milyen történet, téma fűzi össze a dalokat?

Döme: A címe elég jól összegzi. Balsejtelem: olyan nyomasztó, minden élethelyzetben jelenlévő érzések halmaza, amik manapság körülvesznek, a tarkódra telepszenek és nyomasztanak nap mint nap. Minden dal egy állomás, amiken keresztül egy ívet igyekeztünk adni a koncepció számára: a teljes megsemmisüléstől egy lehetséges pozitív végkifejletig mind a zenei elemek, mind a szövegvilágok változnak. A címadó dalhoz választott idézet William Gibsontól elég jól összefoglalja a „hivatalos” definíciónkon túlmenően is: „We have no idea, now, of who or what the inhabitants of our future might be. In that sense, we have no future. [...] For us things can change so abruptly, so violently, so profoundly, that futures like our elders' have insufficient 'now' to stand on. We have no future because our present is too volatile. [...] We have only risk management. The spinning of the given moment's scenarios.”

HRM: Hogyan folyik nálatok a dalszerzés? Egy gazdagon hangszerelt, nyolcperces szerzeményt gondolom papíron vagy a gépen kényelmesebb összerakni.

Döme: Ennek a lemeznek a szerkesztése eléggé rendhagyóra sikerült. Mindkettőnkre jellemző Jánossal, hogy vannak pillanatok, amikor elkap a gépszíj, és nem tudjuk ereszteni a témát, jellemzően ilyenkor kész szerkezetek keletkeznek, de általában nem teljes számok, főleg ha valamelyikünk megakad valahol. A hangszerelés, és a kidolgozás már általában a próbákon és a próbák között rövidebb demo session-ök közben alakul, amikor elszórakozunk pár ötlettel felvételen is, hogy halljuk mi hogyan működik. Papírra inkább János dolgozik, főleg az ének és a hegedű miatt, én hányok a Guitar Pro hangjától, mindent felveszek és meghangszerelek VST pluginekkel, mert szeretem hallani, hogy adott hangszerekkel milyen hangulatot érhetek el.

HRM: Hogyan tudjátok élőben megszólaltatni ezt a rétegzett zenét?

Döme: Most, a turné végére úgy érezzük, teljes körűen sikerül élőben visszaadni a zenei komplexitást, természetesen az élő performanszokra jellemző dinamikai pluszokkal, szólamszámbeli mínuszokkal. A VJ sávjaink alá szinkronizált sampler sávokba minden olyan sávot behúztunk, amit valamilyen oknál fogva nincs, aki eljátsszon, ill. most már élőben velünk van Kriszta is hegedűn és éneken, ami inkább továbbvitt minket egy sokkal drámaibb hangzás felé, és természetesen mi magunk is tovább játszottunk a saját témáinkkal. Zenei evolúció ez, vagy mi. (nevet)

HRM: Különleges lemezbemutatót tartottatok Szegeden a Grand Caféban, ahol észt animációs filmeket is vetítettek a koncert előtt, valamint egy versekből, képekből álló kiállítás is kapcsolódott az előadáshoz. Hogy érzed, mennyire lehet akár csak egy este erejéig közös nevezőre hozni a metal zenét a filmes, irodalmi stb. társművészetekkel?

Döme: Ez egy nagyon különleges este volt, rengeteg izgalmat tartogatott a balhé. Egyrészt mivel ott volt BZ, másrészt ez az este tényleg megkoronázta az eddigi munkánkat a megfelelő művészeti támogatással, hangulatbeli ráhangolódással, vendégvonósokkal. Ilyet mindenképpen szeretnénk még csinálni a jövőben. Hisszük, hogy a zene mint művészet nem csak az aktív, színpadi performanszról szól, hiszen hangulatot, mondanivalót, egy alternatív világot teremt, aminek minél széleskörűbb definiálásához más művészetek tökéletesen segítségül hívhatók. A közönség számára ez még szokatlan lehetett, de több visszajelzést is kaptunk a különleges hangulatról, amit az összművészeti jellege adott az estének.

HRM: Milyen a szegedi metal élet, mennyire biztosít Szeged a zenekarnak otthonos „bázist”?

Döme: Metalban Szeged még ma is nagyon jól teljesít, még így is, hogy közelében sincsen az igazi, régi fényének. Nagy szerencsénk van, hogy az a kis koncertre járó közönség is, aki még aktív, sokszor megfordul sokféle stílusú buliban, ami egy egészséges nyitottságról árulkodik. Ez nekünk mindenképpen kedvező, másrészt pedig lehetőséget is ad sikeres progbulikat szervezni.

HRM: Progresszív zenével még a metal műfajokon belül is kifejezetten nehéz közönséget, karriert építeni Magyarországon. Ti milyen nehézségekkel szembesültetek ezen a téren?

Döme: A kérdéseddel kimondtad a választ is. Ennek a stílusnak a közönsége egy szűk, javarészt a stíluson kívül nehezebben megfogható hallgatói kört takar, akiket a Prog Heaven kezdeményezése próbál meg újra egy egységgé kovácsolni, és megadni nekik a lehetőséget, hogy Magyarországon újra lehetőség legyen progresszív bulikba járni, úgy, mint ahogyan a 90-es évek vége felé volt. Ennek számos buktatója van, és ha belemennék, az már egy másik cikk lenne, de legyen elég annyi, hogy újra egyre több olyan zenekar bukkan fel az országban, akik igenis méltóak a hazai első prog-hullám örököseinek lenni. Büszkék vagyunk, hogy a mozgalom részei lehetünk és hisszük, hogy együtt nagy sikereket fogunk elérni.

HRM: Külföldről több elismerő kritikát is kaptatok. Van foganatja ezeknek az írásoknak, jönnek külföldi rajongók és CD-rendelések?

Döme: Konkrétan a mai napig minden héten megtalál minket egy-egy blog, vagy újság, ami igen jó érzés, de ami még jobb, hogy egységes képet festenek a zenénkről, intelligens és használható kritikákat adnak és jól képesek pozícionálni a zenénket. Lásd őket a Pinterestünkön. Hogy foganatja van-e? Legyen annyi elég, hogy a felvétel költségeit és a digipak gyártását is a támogatóknak köszönhetően tudtuk véghezvinni, ahogy azt a belső, CD mögötti oldalon is láthatja az, aki már vett a digipakból. Hálistennek sokan vannak. (mosolyog)

HRM: Úgy tudom, terveztek külföld felé nyitni. Mik a konkrét tervek?

Döme: Folyamatosan tárgyalunk zenekarokkal, promocégekkel és kiadókkal. Nem sietünk, de azért pár bulit ősszel szeretnénk már nyélbe ütni. Egyelőre Németország, Belgium, Olaszország és Hollandia már körvonalazódik, de ez hatalmas vállalkozás egyedül. A cél legalább egy közepes méretű európai kiadóval történő együttműködés tető alá hozása, elsősorban a promó (klipgyártás, médiajelenlét) és a koncertszervezési tevékenységek profi szintre emelésének céljából. Egyedül egyszerűen nem bírjuk, már csak azért sem, mert rengeteg időt vesz el, ráadásul attól, ami a legfontosabb: az alkotástól. Jelen állás szerint a több állomásos, komolyabb külföldi bulikkal megvárjuk, mi sül ki a most folyamatban lévő ügyeinkből.

HRM: A ’Presentiment’ előbb ingyenesen a streaming szolgáltatókon (Bandcamp, Youtube, Soundcloud), majd pénzért, CD-n is megjelent. Kis zenekarként mik voltak számotokra a különböző platformokon való megjelentetés tanulságai?

Döme: Hogy egész pontosak legyünk, támogatásért cserébe jelent meg először letölthető formában. A streaming sosem adta, nem adhatja azt a minőséget, mint egy FLAC-es direct download (leszámítva talán a Tidalt), és külföldön bizony nem haboznak pénzt adni egy lossless verzióért. A Bandcampnek (és Angry Metal Guy-nak) rengeteget köszönhetünk, ahogy korábban mondtam a támogatóknak hála az eddigi kiadások nagy része finanszírozásra került, egyrészt a letöltéseknél kapott adományoknak, másrészt a direkt digipak előrendeléseknek köszönhetően egy igen különleges és rendhagyó fizikai kiadványt tudtunk készíteni 300 limitált példányban, aminek lassan a fele elfogyott, szóval elsőre nem rossz. Persze szánalmasan kicsi ez a szám, mi is tudjuk, de ha figyelembe vesszük, hogy majd’ 1000 címzett média töredékének elérése mellett ezek a számok jöttek ki, jól látszik számunkra, hogy merre tovább. Ez megint az az ügy, amiről külön cikket lehetne írni, rengeteg tapasztalatot szereztünk ebben a témában, ami arra kiváló, hogy biztosan tudjuk, hogy mi legyen a következő lépésünk.

A Dreamgrave május 30-án játszik a Prog Heaven fesztiválon, a Club 202-ben.

Készítette: Tomka
Képek: Hájer Viktor