Twisted Sister - Portnoy-jal búcsúznak

írta TAZ | 2015.04.08.

A TMZ.com értesülései szerint Mike Portnoy fog dobolni a csapat 2016-os búcsúturnéján.

Lassan három hete, hogy elhunyt a Twisted Sister és az Adrenaline Mob dobosa, A.J. Pero, akinek emlékére június 13-án New Jersey-ben koncertet is adnak társai. Jövőre viszont a TMZ.com értesülései szerint sor kerül a csapat búcsúturnéjára, ami a 'Forty And Fuck It' címet kapta, ráadásul Dee Snider, Jay Jay French, Mark Mendoza, valamint Eddie Ojeda mögött Mike Portnoy fogja ütni majd a bőröket.

„Rádöbbentem, hogy a közös történetünk olyan hosszú, mély és szorosan összefonódó, hogy A.J. halála alapjaiban rázott meg bennünket. Ez világított rá arra a kapcsolatra is, ami barátokként zenekari, valamint cégtársi viszonylatban is fennállt közöttünk közel 40 évig. Ez a cég sok embert alkalmaz és egy olyan üzleti modellt teremtett, amit a többi zenekar is irigyel.

A.J. előtt fogunk tisztelegni az ez évi koncertjeinken, melyekre egy professzionális dobos fog beugrani, aki egyébként a barátunk. Ez lehetővé teszi, hogy teljesítsük a turnékötelezettségeinket, de ami a legfontosabb, teret és időt biztosít arra, hogy meghozzunk néhány nagyon kemény döntést a jövővel kapcsolatban. Mi már biztos, hogy nem azok a srácok vagyunk, akik 40 évvel ezelőtt arról álmodoztak, hogy egyszer majd rocksztárok lesznek. Magunkon hordozzuk a sebeket bizonyítékként. Felnőttek vagyunk, akik egy vállalkozást vezetnek és ennek az üzletnek mennie kell tovább, még a könnyek függönyén keresztül is.” - nyilatkozta pár nappal korábban Jay Jay French, a zenekar gitárosa.

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…
  • Herr Wolf on W.A.S.P. – Még egyszer utoljára eljátsszák az egyest: “Parádés hír!!! A bécsi koncertre is van jegyem, amikor azt megvettem még nem volt ismert a hazai koncert. Se baj!!!…
  • Herr Wolf on Helloween – Skyfall 2.0?: “Húúúúúú!!! A betyárját!!! Ez egy brutálisan remek dal!!! Minimum 10 pont!!! Szép volt FIÚK!!!
  • Herr Wolf on Holnap lesz Ozzy Osbourne temetése: “Szomorú vagyok, hogy 1 héttel OZZY halála óta rajtam kívül SENKI, EGYETLEN rajongó NEM volt képes ezen oldalon megemlékezni róla!…
  • Promises on Helloween – Skyfall 2.0?: “Minden benne van, amiért szeretjük a Helloweent! Album megrendelve, koncertjegy zsebben! 🤘
  • helloweenforever on Helloween – Skyfall 2.0?: “Jo kis ízelítő. 😀 Nekem nagyon tetszik.
  • Herr Wolf on Elhunyt Ozzy Osbourne: “Nagyon szomorú hír!!! Fájdalmasan nagy veszteség a világ METAL Fanjainak!!! Brutálisan nagy veszteség a halála!!! Többször láttam élőben úgy is…