Santa Cruz: Santa Cruz

írta TAZ | 2015.04.01.

Megjelenés: 2015

Kiadó: Spinefarm Records

Weblap: http://www.santacruz.fi/

Stílus: Glam/sleaze metal

Származás: Finnország

Dalcímek

Értékelés

Elektro sleaze? Elektro glam? Már az is abszurd, hogy a két műfaj neve egymás mellé van írva – mondjuk a glam poposságához még talán passzolnának is valamennyire az e-zenei megoldások. Na mindegy, nem elmélkedek tovább, egyszerűen csak azért hoztam fel ezt a témát, mert a finn srácok új lemezének van egy nagyon erős modern felhangja, olykor-olykor merítenek az elektronikából is, azonban mielőtt infarktust kapnál, megnyugtatlak: szerencsére csak pár alkalommal nyúlnak ehhez a zenei eszköztárhoz, aggodalomra nincs ok. Az Amaranthe megalakulása óta pedig azt is tudjuk, hogy a metal arcok is kedvelik ám a diszkós elemeket, úgyhogy népszerű és nyerő húzásnak is bizonyulhatna ez a párosítás. Archie Cruzék viszont nem a nagy népszerűség kedvéért kísérleteznek, egyszerűen csak megpróbálnak valami újat mutatni a műfajon belül és ezzel együtt egy nagy Fuck-ot is eleresztenek azoknak, akik állandóan a glam fölött törnek pálcát, vagy éppen arról kárognak, hogy a stílus rég halott. El is felejtettem megkérdezni: Ismered egyáltalán a Santa Cruzt? Nem a híres paraguayi focistáról van szó, aki anno fénykorában a Bayern Münchenben szórta a gólokat, de nem is a népszerű gördeszka vagy bringa márkáról, hanem a 2007-ben alakult finn bandáról, akik két EP után 2013-ban adták ki ’Screaming For Adrenaline’ című debütlemezüket. Ezzel az albummal alaposan felspanolták a stílus szerelmeseit, mesterien házasították a Mötley Crüe, a Guns N' Roses és a Skid Row életérzést, de ami a legfontosabb: iszonyat jó dalokat írtak.

Egyáltalán nem véletlen a Mötley-párhuzam, hiszen a srácok bevallásuk szerint Vince Neilék hatására kezdtek el zenélni és ontani magukból az irdatlan nagy slágereket. Sajnos a ’80-as évek hőseit idéző debütlemezt kicsit későn ismertem meg, ettől függetlenül ronggyá hallgattam bő egy hét alatt, úgyhogy nagyon vártam már az új dobást, ami szimplán csak ’Santa Cruz’ név alatt futott be a lemezboltokba. A hónapokkal ezelőtt érkezett felvezetők, a We Are The Ones To Fall és a Wasted & Wounded is arról árulkodott, hogy ezúttal valami újat próbáltak belecsempészni az ifjú és zsivány gitárhősök a dalokba, akiknek játéka egyértelműen elkülöníti a többi bandától a Santa Cruz zenéjét. Hiába emlegetem fel a Crazy Lixx bárdistáit vagy a Steel Panther, esetleg a Reckless Love húrvarázslóit, Archie és Johnny még náluk is magasabb színvonalú pengetést mutat be minden dalban. A modern riffeléssel megtöltött, zúzós Bonafide Heroes nyitja az albumot, ami egy szemtelenül dallamos refrént kapott, így azonnal el is viszi a lemez legjobb daláért járó címet. Persze a többi nóta sem kullog a háttérben, a tízes dalcsokorból kiemelkedik még a Skid Rowra hajazó, húzós groove-okkal seggberúgott Velvet Rope, a szövegelésekkel tarkított jópofa 6(66) Feet Under, ami egyébként nagy kedvencemmé vált, bár a középrészbe bepasszolt elektronikus marháskodás miatt valószínűleg nem sokan fognak kapkodni a dalért.

Igazából ez az, ami miatt kicsit gyengébbnek érzem ezt a lemezt az első eresztésnél, ugyanis hiába az újításra való hajlam, nem minden esetben sül el jól a „modernizáció”. Néhány dal és a hangzás úgy en bloc meglehetősen ridegnek, mesterkéltnek tűnik, mintha egy patyolattiszta orvosi szobában járnék. Ezzel ellentétben a ’Screaming For Adrenaline’ elég autentikusan hozta a ’80-as évek feelinget, sokkal élvezhetőbb volt ilyen szempontból az az anyag. Egy pillanatra az is megfordult a fejemben, hogy talán a kiadó szorgalmazta a prüntyügések beinvesztálását azért, hogy így be tudják a srácokat nyomni az éppen most zajló Amaranthe-turnéra. Mondjuk ezt halandó zenefanatikusként aligha fogjuk egyhamar megtudni, úgyhogy helyette inkább hallgassuk a finnek új albumát, ami az apró szépséghibák ellenére azért jól és öblösen szól, a végére ráadásul el is metalosodik rendesen. A Let Them Burn és a Vagabond veszettül aprít, persze Archie nem felejtett el hozzájuk fülbemászó énektémákat és kórusokat gyártani, úgyhogy nagyon meg kell erőltetned magad, hogyha ki akarod verni a fejedből a csordavokálokat, valamint a teljes lemezt, ami méltóképpen reprezentálja, hogyan is kell játszani a glam/sleaze muzsikát a 21. században.

Pontszám: 7